Miről beszélsz a magyar tőzsde szembe köpése lenne ha egy tripla nullás cég oda kerülne ! Az estnek egy új kategória kell a nullás cégek kategóriája !!
nem is lehet meg nincs is kedvem ezt már követni. Maradékot tartom, mindegy mi lesz, ingyenbe van. Ha kijön az elkülönítőből, akkor esetleg veszek még, mert azt jelenti, hogy terv szerint halad minden.
csütörtök, 22:48
előzmény: #1964 kockaveto1
#1973
A Részvénytársaság a mai napon akként határozott, hogy
acsődegyezségi megállapodás mellett „igen” szavazatot leadó
hitelezőkkövetelésállományát – amely összesen 27.099.348,12
forint –részvénykibocsátással rendezi, figyelemmel arra, hogy
ezek ahitelezők a csődegyezség támogatásával kifejezésre
juttattákelköteleződésüket a Részvénytársaság, és ezáltal a
korábbirészvényesek részvényesi értékének megőrzése mellett.Az
Igazgatóság tovább vizsgálja azt a kérdést, hogy a
csődegyezségimegállapodás ellen szavazó és a csődegyezségi tárgyaláson
részt nemvevő hitelezők követelésállományát – amely összesen
3.519.877,14forint – pénzbeli teljesítéssel rendezze-e." Nem bocsátják ki az elutasítók részvényeit, illetve még lebegtetik, mi lesz velük. összesen
így 101.815.648 db részvény lesz. Apránként csak mindet kibocsátják.
Ezeknek az újaknak kb. 2/3-a BCS felesége cégének megy...
csütörtök, 22:55
előzmény: #1973 kockaveto1
#1986
"Az alaptőke-emelés során 34.742.754 darab új,
„A”sorozatú, névre szóló, dematerializált törzsrészvény
kerülkibocsátásra, amelyek a jelenleg meglévő „A” sorozatú, névre
szóló,dematerializált törzsrészvényekkel mindenben azonos
jogokatbiztosítanak." Tele gépelési hibával, mint mindig. Korábbi közlemény alapján 22,2millió ft-nyi követelésért BCS-ék kapnak 28,4 millió részvényt eből a 34,7 millió db-ból. Még gondolkodom, ennek örülök-e.
csütörtök, 22:59
előzmény: #1986 kockaveto1
#1991
Rengeteg papírt biztonságba helyezett. A
leendő papírok majdnem 30%ról tudjuk (bérkövetelésből is kb 600ezer db),
hogy BCS.éknél van. Ez jó tárgyalóalap lehet. Vagy már nem is tárgyal,
csak parkoltatja a papírokat, míg az új tulaj színre lép. Ez a pozitív
kimenet. Akkor viszont nem valószínű a standard. És akkor jó...
csütörtök, 23:09
#1998
http://www.prktnsz.hu/hirek/tokeemeles-utan-hamarosan-est-media-reszvenyesse-valhat-a-park-teniszklub-zrt/ hoppá! A korábbi tőkeemelésből is kaptak részvényt? Ahogy mondtam: egy kicsi innen, egy kicsi onnan... "A Park
Teniszklub Zrt., mint vagyonkezelő társaság bejelenti, hogy a 100
százalékos tulajdonában álló GlobTerm Kft. – a júniusban bejelentett
követelésvásárlása eredményeként – hamarosan az Est Media Nyrt.
részvényesévé válhat, miután a cégbíróság a július 5-én bejegyezte a
részvénytársaság alaptőke-emelését.
A GlobTerm Kft. még június közepén vásárolt jelentős
követelésállományt a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media Nyrt.
hitelezőitől. Az akkori bejelentésnek megfelelően az Est Media Nyrt.
részvényeket keletkeztetett a megvásárolt követelésekből, így a 2018.
július 5-én az nyrt. által a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett
alaptőkeemelés során létrejött új részvényekből valamivel több mint 11,8
millió darab a GlobTerm Kft-t illeti meg, és azokkal a kft-t tulajdonló
Park Teniszklub Zrt. fog rendelkezni. Az nyrt. hivatalos tájékoztatása
szerint az új törzsrészvények keletkeztetésére és tőzsdei bevezetésére
kilencven napon belül sor kerül. A Park Teniszklub Zrt. megerősíti korábbi közlését, mely szerint
a megvásárolt követelésekre, mint hosszú távú befektetésre tekint.
Ennek megfelelően a követelésekből keletkeztetett részvényeket adójogi
értelemben „bejelentett részesedésként” fogja kezelni, így a részvények
keletkeztetésétől számított egy éven belül nem adja el azokat.
"
csütörtök, 23:12
előzmény: #1998 kockaveto1
#1999
Mindezek szerint akkor a most bejelentett
tőkeemelésből a PARK 16,6 millió db-ot kap. És akkor lehet, a BCS
bérkövetelése benne van a 11,8-ban? Hát tesznek róla, hogy ne lehessen
követni.
csütörtök, 23:19
előzmény: #1988 feel
#2002
A PARK ezzel a pakkal kb a 25%-át bírja az
összes papírnak. Vállalták, hogy 1 évig nem adják el. Jó, ne higgyük ezt
el. De ha mégis adják, jelenteniük kell, mert átlépik a 20%, 15%, stb
küszöböt. Szóval annyira nagyon nem tudnak óvatosan adogatni.
ma, 09:18
előzmény: #32638 53fok
#32732
Tisztelt 53 fok! Most
elkülönítettben vagyunk. Az elkülönítés megszüntével. maradunk a
standardban. Minden papírt oda helyeznek vissza, ahol az elkülönítés
előtt volt. Ez szerepel a szabályzatban. Még nem tudjuk, mi a döntés. Az
érdeklődésekre eddig mindig azt a választ kaptuk, hogy megfelelően
tájékoztatni fogják a tisztelt részvényeseket. Tavasszal a riportban BCS
elmondta, hogy van még BÉT tartozás. De azóta rendezhették, ha úgy jobb
nekik. Ezt többször beírtam korábban. Szerintem senki ne szapulja
magát. Sokkoló volt standard helyett ezt a hírt kapni. Oka lehet. Nem
tartom valószínűnek, hogy épp a tegnapi nap lett volna ideális a
közleménynek, amennyiben valóban csak az a cél, hogy az új részvényeket
eladják. Más miatt időzítették így. Talán az árfolyam visszatartása? Nem
tudom. Csak találgatok.
Köszönjük! Ez màr túl szövevényes ahhoz, hogy követni lehessen. Nem számszakilag, hanem az egyéb hiànyos informàciók vonatkozásàban. Egy biztos: minden a terv szerint halad, most én annak hiszek amit látok. Masszívan veszi 1 bennfentes személy napok óta pufitüzijátékkal. Van, amikor mozaikokat kell összerakni és van, amikor làtva látni. Ez ami reggel történt, szvsz. masszív kiràzás volt.
hétfön utcso nap csak meghuzzák,jo hirre,kedden meg ki tudja azt
Törölt felhasználó2018. 07. 13. 09:56
#65
TŐKEEMELÉS UTÁN HAMAROSAN EST MEDIA RÉSZVÉNYESSÉ VÁLHAT A PARK TENISZKLUB ZRT.
2018. július 6.
A Park
Teniszklub Zrt., mint vagyonkezelő társaság bejelenti, hogy a 100
százalékos tulajdonában álló GlobTerm Kft. – a júniusban bejelentett
követelésvásárlása eredményeként – hamarosan az Est Media Nyrt.
részvényesévé válhat, miután a cégbíróság a július 5-én bejegyezte a
részvénytársaság alaptőke-emelését. A GlobTerm Kft. még június közepén vásárolt jelentős
követelésállományt a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media Nyrt.
hitelezőitől. Az akkori bejelentésnek megfelelően az Est Media Nyrt.
részvényeket keletkeztetett a megvásárolt követelésekből, így a 2018.
július 5-én az nyrt. által a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett
alaptőkeemelés során létrejött új részvényekből valamivel több mint 11,8
millió darab a GlobTerm Kft-t illeti meg, és azokkal a kft-t tulajdonló
Park Teniszklub Zrt. fog rendelkezni. Az nyrt. hivatalos tájékoztatása
szerint az új törzsrészvények keletkeztetésére és tőzsdei bevezetésére
kilencven napon belül sor kerül. A Park Teniszklub Zrt. megerősíti korábbi közlését, mely szerint
a megvásárolt követelésekre, mint hosszú távú befektetésre tekint.
Ennek megfelelően a követelésekből keletkeztetett részvényeket adójogi
értelemben „bejelentett részesedésként” fogja kezelni, így a részvények
keletkeztetésétől számított egy éven belül nem adja el azokat
Marhaság. 20mrd-ért senki nem fog üres céget venni amikor a 10-edéért kapsz többet is, és az is brutál drága ahhoz képest, hogy pár 10milláért be is vezetheted.
Ha megkapják a hitelezők a papírjaikat majd vehetsz 30 alatt is.
Igen, ebben igazad van, jó gondolatmenet. Ezt fejtegettem én is 22-nél. Mindenesetre reméljük nem lesz már 30 alatt. A jelenlegi rv szám alapján (kb.52m) 0,78HUF-fal számolva kb. 40 misit ér a cég névértéken. Amúgy lehet, hogy rosszul gondolom, de szerintem új rv-eket is létre lehet még hozni - ahogy tették ezt most is -, és az új tulaj lejegyzi szintén 0,78 Ft-on. Akkor a kisbüfik sem vesztenek és ő sem. Illetve cserébe még apportálhat is a cégbe. Tovább gondolva az apportot szerintem megcsinálhatja azt is (bár ezt nem tudom, de logikusnak tűnik), hogy nem kp-ban fizeti ki az új rv-eket, hanem apporttal. Ebben az esetben nem kell vesződnie a tőzsdei megjelenéssel, részvényjegyzéssel, minden egyébbel, ami a tőzsére lépéshez kapcsolódik. Ha így nézzük, akkor azért elég vonzó lehet ez pár cég számára. Ugyanakkor az is igaz, hogy így a jegyzés elmaradásával friss tőkét nem tud behozni a cégébe (pl. BILK), viszont ott van a tőzsdén (pl. Opimus).
De vesztenek, ebben igazad van. De melyik a nagyobb veszteség? Lenyomják innen 30 alá és ott veszik meg, vagy a higítás? És nem tudod az apport értékét, a leendő céget (ha egyáltalán már megvan), semmit. Itt most megy a pufi le-fel már egy jó ideje. Az is lehet, hogy már strómanoknál van az összes és nem lesz higítás. Ez is egy verzió, lehet gondolkodni. Amúgy meg nem tudni mi lesz a vége, de BCS helyében én higítanám. Ez lenne a legegyszerűbb és a legkorrektebb. Ráadásul az elcseszett imázsának is jót tenne, főleg ha egy bitang céget hozna be. Bízom benne, hogy ez a célja! Aztán mehet szagérteni a Nutex-hez:-)
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A