Hát fiuk azért nem ártana utána olvasni néhány dolognak, hogy ne éljetek tévhitekben… szvsz elég lenne abban hinni, amit szeretnének, hogy higgyetek…
Na jó, komolyabbra forditanám a szót, ha engeditek….
Kezdem a gyj-vel ami szvsz elég gerinctelen volt a befektetőkkel szemben, egy részt mert nem olyan amilyet a vezér már idén januárban bejelentett, más részt mert én bár nem vagyok fundaguru, de nekem is feltűnt egy két dolog ami nem igazán tiszta, illetve elfogadható… Nem részletezném, aki kiszúrta, gazdagabb egy észrevétellel aki nem az sem biztos hogy sokat vesztett…
Ellenben ami felháborít az az, hogy most már az econet is szándékosan félre vezeti befektetőit. Balázs Csaba a Manager Magazin 2006. januári számában ekképp nyilatkozott:
„Várakozásaink minden szempontból teljesülnek, folytattuk a 2004-es növekedést, meghaladjuk a tavalyi árbevételt és nyereséget, a normál üzletmenetből is mérhető mennyiségű profitunk lesz.”
Ehhez képest mit kaptunk? Azt meg ki ne találja nekem valaki, hogy ezt januárban még nem tudta- ellenben ha mégis akkor erről is meg van a véleményem… nos lehet hogy csak én fújom fel a dolgokat, de valahogy nagyon nem vagyok elégedett… sőt teli a hócipőm. Kezdek rádöbbenni, hogy nem véletlenül van úgy rákattanva a PSZÁF az econetre. Ja erről jut eszembe, aki nem tudná a bíróság elutasította a keresetet…
…
Az econet.hu Informatikai Nyilvánosan Muködo Részvénytársaság (1117
Budapest, Hauszmann Alajos u. 3., Cg. 01-10-043483) ezúton teszi
közzé, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a
Részvénytársaság törzsrészvényei és az azokra vonatkozó határidos
kontraktusok mint tozsdei termékek forgalmazásának felfüggesztését
elrendelo E-III/30.063/2005. és az azt módosító E-III/30.063-1/2005.
számú határozatainak bírósági felülvizsgálata végett benyújtott
kereseti kérelmet a Fovárosi Bíróság 2006. február 9-i ítéletével
elso fokon elutasította. A Részvénytársaság a további jogi
lépésekrol az írásba foglalt ítélet kézhezvételét és az indokolás
tanulmányozását követoen dönt. A PSZÁF-nak a Részvénytársaság
tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatban bírság kiszabását és
rendkívüli adatszolgáltatást elrendelo E-III-B/86.315/2005. számú
határozatának bírósági felülvizsgálata iránti per jelenleg is
folyamatban van.
Budapest, 2006. február 10.
…
Ismerve az topiktársakat kétlem, hogy valaki meglepődött volna… Azért bírom ezt a papírt… mindenki tud valamit… mindenkinek van egy elmélete, egy alternatívája, de lassan már bele őrülünk itt a nagy spekulációba… Szvsz 130at ér a cég papironként, más szerint 126, de 103alatt senki nem árazza. Akkor miért van még itt lent? Mit küzd itt a 75tel??? Minek? Elgondolkodom azon a lehetőségen hogy ki akarnak rázni mindenkit a gatyájából, de akit eddig nem sikerült azt ezután még úgy sem fogják, hiszen ennyi idő után nem nagyon vágja le senki a marhát akár fejös akár gebe… ha már ennyi ideig etette pátyolgatta, most már kivárja azt a 100-120hufos árfolyamot- amugy szerintem ez a réteg igen kicsi. A másik hogy olyan forgalmak voltak itt kérem szépen pár hétig, hogy a teljes állomány fele megforgott a piacon… A fele meg ugye a tulajoknál van… akkor most megint mizu??? A végén még kiderül hogy sok kis sneci rászakadt egy nagy zsák kenyérre és a sok kicsi sokra megy alapon húzgálják egymás ellen… :DDD Nem igazán tudok másra gondolni… Na most akkor ezexerint nem véletlen hogy eddig úgy bejött a TA…. Likvidebb lett a papír… persze ez ugyan úgy egy alternatíva… és milyen érdekes… elmélet nélkül halott a papír!!! Észrevetted?? Azért figyeled! Ha nem cápa akkor snecik. Ha nem speki akkor TA, de valami mindig kell amiért tartod… :D Ez addig jó amíg csak a tőkéd elenyésző részét tartod benne, de ha egy percig is komolyabbra veszed a figurát akkor már jönnek a gondok és ez a baj a sok újdonsült befektetővel… felének van ecoja… ej micsoda kaszinó ez a tőzsde… na ezért kell kialakítani saját befektetési stratégiát!
Mit mutat a grafikon?
Nem tudom ismeritek e Zelk Zoltán versét… Ákombákom… valahogy mindig eszembejut ez a kis gyerekvers mikor econet grafikont nézegetek, de vicces az hogy eddig elég jól bejött, csak az a ratyi gagyi gyj ne lett volna… csak fele olyan jó lett volna mint ami BCS mondott… csak az a volna ne lett volna…
Na jó szvsz szükül… Ráadásul az alján van, ami nem rossz mivel kis forgalommal van ott… 71en van a nagytalálkozás egy régi szerelemmel… ha megjönne a forgalom úgy vihetné át a 75öt mintha sose lett volna ellenállás… Ellenben részemről az eddigieket figyelembe véve nem lesz itt semmiféle ellenállás 100alatt… Bár a legközelebbi fibo 89en van, de nem tulajdonitok neki tul nagy jelentőséget, szvsz 1-2napos pihenő majd feltör mint jujjing (Ewing) farmon az olaj… 120… Igen a 120 számomra kérdés, de majd megmutatja a grafikon meg az indikátorok…
És egy kis összeesküvés elmélet a pikáns iz végett…
Terrasini elindította az „ECONET: MOST ÉRDEMES ELADNI” topikot… Azért hogy értehtő legyen a dolog olvassátok vissza az „ECONET ERŐS VÉTEL - RENDKÍVÜLI BEJELENTÉS JÖHET” cimüt az ELEJÉTŐL majd nézzetek meg egy grafikont…Persze lehet hogy csak véletlen egybe esés de ha igazam van akkor hétfőn valszeg megjelenik Hannibál barátunk és családja is és úgy fogja szidni itt a papírt hogy csak… És lőn az econet harmad napra feltámad! ))

Econet topik