Ezt a fórumot azért hoztam létre hogy a régi Estmédiások tudjanak beszélgetni trollmentesen.
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.
vagyis néhányan valószínűleg tudhattak a bírósági döntés kézhezvételéről és bepróbálkoztak, de mivel annak eredménye negatív lett a cégre nézve, hétfőn majd dobják, amit ma megvettek bennfenntességnek jele sincsen :-)
a lenyeg ez a resz : Fúziókkal, szétválásokkal, társasági részesedések átruházásához kapcsolódó szerződésekkel és vállalatok jogi átvilágításával foglalkozott, ugyanakkor a pénzügyi, ingatlan, egészségügyi és építőipari szektorokban is jelentős tapasztalatokat gyűjtött. Képviselt állami és önkormányzati társaságokat, többek között közbeszerzési eljárások teljeskörű bonyolítását is végezte.
Berki Ferenc, a Társaság részvényese a saját nevében és az általa képviselt részvényesek
nevében indítványozta, hogy az igazgatóság új felügyelőbizottsági tagként és audit bizottsági
tagként Dr. Dóczi Tamás (anyja neve: Veér Irén Terézia, lakcím: 1037 Budapest, Jablonka út
45/A.) ötéves időtartamra történő megválasztását javasolja a közgyűlés részére.
Dr. Dóczi Tamás Pécsett szerzett jogi diplomát 1998-ban. Munkája során elsősorban a vállalati
működéshez kapcsolódó jogterületeken tevékenykedett. Fúziókkal, szétválásokkal, társasági
részesedések átruházásához kapcsolódó szerződésekkel és vállalatok jogi átvilágításával
foglalkozott, ugyanakkor a pénzügyi, ingatlan, egészségügyi és építőipari szektorokban is
jelentős tapasztalatokat gyűjtött. Képviselt állami és önkormányzati társaságokat, többek
között közbeszerzési eljárások teljeskörű bonyolítását is végezte. Az elmúlt 10 évben a polgári
jog területén tevékenykedett.
Delta Szekta
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.