Ezt a fórumot azért hoztam létre hogy a régi Estmédiások tudjanak beszélgetni trollmentesen.
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.
Néha únom, igen. Igazad van. Vannak pillanatok amikor kibas...nám a picsuba az egész pakkot. Pedig én csak 2 éve ülök benne. Előtte is volt EST időszakból szép fogásaim rajta, de rajtam kívül álló fejlemények okán befektető lett belőlem. Vártuk a híreket, hogy na most erre, na most arra de meg fog indulni. Már mindent vártunk, mindenben reménykedtünk. Utolsó szalmaszálba is képesek voltunk ragaszkodni. Pedig én csak 2 éve csücsülök benne. Kérdezd meg Sampipit hogy milyen érzés évek óta benne lenni és a hülye feldumát nyomni 😀. Szóval arra jutottam az egyik ilyen kiborulásom során hogy qva életbe én ezt végig játszom. Tudom hogy röhög rajtunk sok mindenki mekkora luzerek vagyunk (szerintem sokkal nagyobbak nem vagyunk mint mások más papírokban) éppen ez motivál, hogy ha az alját megjártam akkor a csúcsára is feljutok B+!! Amúgy meg roppant szórakoztató froclizni a Lufisokat, sok új barátra leltem, tulajdonképpen minden szarban meg lehet találni a szépséget. Olyan ez kicsit mint Lali az uvegtigrisben. Lehet 20 év múlva is itt fogjuk várni a csodát egy tucat emberrel de igyekszünk jól szórakozni közben - fele pénzünkön -, de lehet hogy egyszer elsül vazze és akkor ott lehet a fináléban és még egy trófea begyűjtve opi és 4ig után. Amiről majd lehet sztorikat mesélni. Szóval ezért, érted?
3 éve, mi? Hagyjad már báttya 😅 Nem igaz, hogy még nem.unjátok ezeket a szánalmas felbeszélő frázisokat: Kirázzák a remegőkezű fostosokat Valami készül Szerintetek xy itt lenne ha ez maradna az árfolyam?? Hír jön majd Aki most adja, az már nem tudja visszavenni Stb Stb Stb
Siman elszurtak biztos nincsen benne pakliba mert irtam mar korabban is 2 eve szeptemberbe keletkeztettek meg reszvenyeket miert nem vezettek be utana egybol?Ha valamit megkeletkeztetnek be is vezetik de ok nem tettek pedik 2 eve oktoberbe mar meglehetett volna az uj 0,78-as papirok boven ez szandekos az egesz egyertelmu ezt mar nem mossak le magukrol.Ok nem ekkora balfaszok.
Igen mindezek még korrekciózták az eredeti terveket szerintem.Az utolsó 2 amit írtál,nem biztos,hogy negatívan fogja érinteni a céget.Mindkettő a digitalizációs szükségletek felgyorsulását idézheti elő.
Szerintem most már tökmindegy,hogy miért történtek így a dolgok eddig a cégben.Lényegtelen,hogy melyik verzió futott le.Sajnos elszenvedői voltunk ennek a nyűglődésnek!Évek teltek el a hónapok helyett.Akaratuk ellenére emiatt sokan váltak jó értelemben vett "spekából", befektetővé.A hangsúly, a jelenen illetve a jövőn van.A dolgok tisztulni látszanak a cégben.A Tpt. ,és a BÉT szabályai szerint megy minden tőzsdei cég.Nincs kivétel.Tőkeleszállítás, évi rendes közgyűlés,éves üzleti jelentés,tőkeemelés,kötvét megtétele.Sorban fognak következni.A cég tulajdonosi szerkezete módosul,tisztul,szűkül.A "remegő kezűek" kirázódnak.A kitartás,és türelem szerintem kifizetődik.
Na de ha a delta mögött mas van, aki kottajabol jatszanak, az valoszinu tudja hogy kell megoldani a dolgokat. Igy direkt volt ez az egesz igy meoldva. Vagy senki nincs a delta mogott es ők basztak el ahogy te is irod akkor vegulis mire varunk? 😂 Egyik üti a másikat szvsz.
szerintem nem, simán elszúrták a deltánál, mert előtte semmi tapasztalatuk nem volt a tőzsdével + a 4ig dióslaki és mnb segítségével adott nekik egy pofont! azt látjuk, hogy próbálnak ebből kimászni!
Lejatszott forgatokony megy en azt se gondolnam hogy ezt nem beszeltek meg elore hogy azok akik lockupot nem vallaltak 2 ev utan tudjak csak ertekesiteni.
Delta Szekta
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.