Topiknyitó: PImre 2007. 02. 02. 11:48

Árfolyamnyereségadó kiszámítása  

Most számoltam ki az adóbevalláshoz szükséges adataimat. Mit mondjak, az Equitas nem könnyítette meg a helyzetemet. Igaz, hogy a törvény is valami olyasmit ír elõ, hogy nekik csak a vételeket és az eladásokat kell igazolniuk (ezt elküldték), a számolás az én dolgom.



Ennek ellenére segített a PETI Webbroker rendszere, ugyanis a Nyereség/Veszteség gomb alatt kezdõ idõpontnak 2006. szeptember 1-ét, befejezõnek pedig 2006. december 31-ét választva szépen sorolja és összegzi a nyereséges ügyleteket és azok jutalékát, illetve a veszteséges ügyleteket és azok jutalékát.



Ez aztán kimásolható Excel táblázatba, ha az ember meg akarja õrizni. Számolgatni nem könnyû vele, mert a számformátummal adódnak kisebb gondok, de ez is megoldható.



Ami még lényeges, és helytelenítem, hogy nem hívta fel rá a figyelmemet a cég az igazolásnál, hogy az adóbevallás 0653-04 számú lapján a 151. sorba kell írni a nettó nyereséget, és annak a 20%-a az adó. És ezzel a számmal kell megemelni a 0653-B lapnak a 30. sorát. Aki letöltött programmal csinálja, annak ez utóbbi automatikus.



Azért írom le, mert magam sem könnyen találtam meg, hátha segít ez nektek.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
PImre 2007. 04. 25. 09:36
Előzmény: #299  juhlaci
#300
Nem nekik kell igazolniuk, hogy megkaptad, hanem neked lehet szükséged arra, hogy megkapd.
Ha januárban nem érkezett meg, szerintem minden további nélkül kérheted, hogy küldjék újra.
juhlaci 2007. 04. 25. 09:24
#299
Mindenki sima levélben kapta meg az igazolásokat a bróker cégétől? Hogy tudják igazolni ,hogy én megkaptam ?
PImre 2007. 04. 25. 09:05
Előzmény: #297  PImre
#298
fel
PImre 2007. 04. 24. 20:09
#297
Mihali másik fórumban feltett kérdése miatt felhoztam a fórumot a sűllyesztőből. Egyébként is, már egy hónap sincs az adóbevallás benyújtásának végső határidejéig.
Törölt felhasználó 2007. 04. 04. 15:20
#296
Szerintem lehet trükközni.Meg fogom probálni.
Törölt felhasználó 2007. 04. 04. 15:06
Előzmény: #294  Törölt felhasználó
#295
Kublaj koma
Itt vagyok, gyöttem hozzád. Papíto gondolkodjá' má'. A bank és broker kötelezettsége január 31-ig beküldeni az APEH-ba a 2006 09.01-2006.12.31. közötti árfolyam nyereség- veszteség elszámolásodat. Szerinted trükközni vagy nem trükközni ezek után.
Törölt felhasználó 2007. 04. 04. 14:57
#294
Kedves Yabbagabb válaszolj!
Törölt felhasználó 2007. 04. 04. 14:34
#293
Trükközni vagy nem trükközni ez itt a kérdés.
Vélemények?

Köszi
Törölt felhasználó 2007. 04. 04. 14:09
#292
Szerinted lehet trükközni a bevallással vagy tuti bukta ?

Köszi
Törölt felhasználó 2007. 04. 04. 14:04
Előzmény: #290  Törölt felhasználó
#291

azt az igazolást küldik, amit te is kaptál tőlük
Törölt felhasználó 2007. 04. 04. 13:52
#290
Nem tudjátok ,hogy a brokercégek milyen adatokat küldenek az APEH-nek az árfolyamnyereségadóval kapcsolatban?(A nyereség összegét is elküldik az Apehnek vagy csak a személyes adatokat?)
csuloktata 2007. 03. 24. 17:54
Előzmény: #288  BuySell
#289
2006 után fizetendő tőzsdén jegyzett cégek osztaléka után 10 % az SZJA, EHO mentes, a kifizető vonja, ha magánszemély kapja.
BuySell 2007. 03. 24. 16:08
Előzmény: #287  Tycoon
#288
Aha, a BÉT-es közleményt én is olvastam, aztán kíváncsi voltam hogy vajon ők biztos jól tudják e majd mindenféle törvények és törvénymódosítások közé keveredtem ami már tényleg "igen átláható" adattömeg volt. Szó ami szó azok között egyetlen betűt sem találtam ami arról szólna hogy a tőzsdei osztalék 10%-ot adózna. Ezért bizonytalanodtam el.

valóban olvastam egy 10%-os dologról, de annak az elnevezése nem "tőzsdei" volt hanem "kedvezményes" amit egyébként azóta módosítottak meg stb...

azt hiszem a kavarás a tőzsdei és nem tőzsdei oszatlék adózása miatti eltérésből következik.

bár továbbra sem vagyok 100% meggyőzve de maradjunk a 10%-ban és EHO nélkül. Ha jól tudom a kifizető vonja le tehát szöszmötölni se kell vele.
Tycoon 2007. 03. 24. 15:37
Előzmény: #285  BuySell
#287
igazatok van, én emlékeztem rosszul, valóban 10%. A BuySell által is irt "igen átlátható" adattömeg téveszthetett meg, meg a rossz memóriám :)

link
Törölt felhasználó 2007. 03. 24. 15:34
Előzmény: #285  BuySell
#286
Szerintem a tőzsdeire 10% és nincs EHO, de ez csak szvsz.
BuySell 2007. 03. 24. 15:31
Előzmény: #284  Tycoon
#285
én meg úgy tudom hogy 10% de annyi verziót olvastam már hogy fogalmam sincs. és EHO-t tőzsdei osztalékra nem kell fizetni?

láttam már 10-20-25-35 % -ot is leírva
Tycoon 2007. 03. 24. 15:23
Előzmény: #283  BuySell
#284
úgy tudom, hogy a tőzsdei cégek osztaléka az ugyanúgy 20%, ahogy az árfolyamnyereségnél is.
BuySell 2007. 03. 24. 14:57
Előzmény: #282  bpmcwap
#283
Nem tudja véletlenül valaki hogy az osztalék most hogyan adózik? totál káosz amit a neten lehet a témáról találni :(
bpmcwap
bpmcwap 2007. 03. 12. 12:09
Előzmény: #281  Törölt felhasználó
#282
köszi!
A könyvelőmet meg lecserélem... :)
Törölt felhasználó 2007. 03. 12. 11:35
Előzmény: #280  bpmcwap
#281
jbp, jól írtad, annak a 20%-át kell adóznod, és nem kell egyezned az pénzforg napló egyenlegével

Topik gazda

PImre
4 3 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek