Topiknyitó: -pny 2017. 09. 06. 12:25

A szlovák kormány elfogadja, a magyar elutasítja a kvótaper eredményét  

"Teljességgel elfogadhatatlan az Európai Bíróság ma kihirdetett ítélete a kvótaperben, amely felelőtlen és felháborító - többek között így fogalmazott mai rögtönzött sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter azt is mondta, hogy a magyar kormány minden jogi eszközt ki fog használni, hogy maga dönthesse el, kit enged be az országba.

Közben Robert Fico szlovák kormányfő is megszólalt az ügyben, jóval békülékenyebb hangot ütött meg azzal, hogy azt mondta: elfogadják a bíróság döntését."

link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
elemes
elemes 2017. 09. 07. 13:04
Előzmény: #174  Törölt felhasználó
#200
"fizetnek érte" -- nem igaz: kötvényt vesznek, a magyar állam magas kamattal visszadja a pénzt. "nem tartózkodnak fizikailag itt" -- ezt te nem tudhatod. legalábbis remélem, hogy a titkosszolgálat nem alkalmaz ilyen buta embereket. "a folyamat szerint nemzetbiztonsági átvilágítás után kaphatnak csak" -- mint pár esetben kiderült, az átvilágítás nem történt meg, német titkosszolgálatok kapták el a magyar letelepedési kötvénnyel érkezett maffiózókat. az a nemrég meghalt(?) pharaon nevű faszi is elég sok körözési listán volt, a magyar hatóságok meg sokáig arra hivatkoztak, hogy "névrokonság", nebazmá. vagy tényleg ilyen hülyék -- vagy tudták, hogy bűnözőt engedtek be. melyik a szimpatikus választás? "bőven 20000 alatt van a kiadott uniós tartózkodási engedélyek száma" -- nem igaz. kötvényből kevesebbet adtak el mint 20 ezer, viszont a kötvényesek széles családfájuk számára megkapják a magyar letelepedést "A letelepedési kötvények legsikeresebb értékesítési területe Kína volt, tavaly év végéig több mint 4700 ilyen papírt jegyeztek le az uniós tartózkodási engedélyre vágyó kínaiak." -- és volt még egy csomó orosz és arab is bőséggel, és az arabok sokkal szélesebb családdal jönnek szóval a fideszes brosúrád csak a szokásos hazugság. megszokhattad volna, hogy ami facebook csoportokban beválik, az nem mindenütt jó
-pny
-pny 2017. 09. 07. 13:04
Előzmény: #194  Törölt felhasználó
#199
Most szólok utoljára személyeskedésért.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 13:04
Előzmény: #195  -pny
#198
te kezdted...
szivacs
szivacs 2017. 09. 07. 13:04
Előzmény: #159  Törölt felhasználó
#197
"Amennyiben az Európai Unió még mindig nem ismerte fel, hogy a következő évtizedekben Európát óriási migrációs hullámok fogják elérni, akkor a saját polgárai ellen vétkezik. Migrációkutatók 250-400 millió fő közötti afrikai Európába utazását vetítik előre" - írta Erika Steinbach CDU-s politikus, Bundestag-képviselő, a CDU/CSU-frakció emberi jogi és humanitárius segítségnyújtásért felelős szóvivője. Nyilván ő is csak pánikot akart kelteni...
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 13:04
Előzmény: #193  -pny
#196
semmi baj, nyugodtan folytasd...
-pny
-pny 2017. 09. 07. 13:04
Előzmény: #192  Törölt felhasználó
#195
Miért személyeskedsz?
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 13:03
Előzmény: #191  _Bekre_Pal_
#194
de gyengének tetszik lenni a bácsinak amúgy miért ilyen túl hülyék a szegfűsök, hogy azt hiszik, bármi hasznosat csinálnak itt a bénázásukkal? állati kontraproduktív, ezért nem fizetség, hanem botozás járna, csak hát a megbízó se egy észkombájn
-pny
-pny 2017. 09. 07. 13:03
Előzmény: #190  Törölt felhasználó
#193
"Tévedtem (látod ez nem megy neked..)" Megy. Ha tévedek. De itt ilyenről nem volt szó.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 13:03
Előzmény: #189  Vazsmegyei
#192
mindegy én továbbléptem rajta, addig rugózik rajta szerencsétlen úgyis....
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 07. 13:02
Előzmény: #131  Törölt felhasználó
#191
de gyengének tetszik lenni a néninek amúgy miért ilyen túl hülyék a narancstrollok, hogy azt hiszik, bármi hasznosat csinálnak itt a bénázásukkal? állati kontraproduktív, ezért nem fizetség, hanem botozás járna, csak hát a megbízó se egy észkombájn
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 13:02
Előzmény: #186  -pny
#190
rendben akkor annyit. Tévedtem (látod ez nem megy neked..) Ez a topik nem a letelepedési kötvényről szól, hanem a Magyarországra erővel betelepíteni kívánt muszlimokról.
Vazsmegyei 2017. 09. 07. 13:02
Előzmény: #183  -pny
#189
Magadnak azt bizonyítasz amit akarsz, attól még hiteltelen marad!
Vazsmegyei 2017. 09. 07. 13:01
Előzmény: #175  sanka
#188
Elfelejtetted minuszolni magad! Szerintem meg sehogy sem állnak az európai népek az UNIOban!
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 07. 12:59
Előzmény: #161  -pny
#187
mindig az orális dolgok körül jár az a kis fejletlen esze
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:59
Előzmény: #182  Törölt felhasználó
#186
Íme a Nemzetgazdasági Minisztérium által közölt hivatalos adat: 2016 év végéig összesen 17009 db letelepedési kötvényt adtak el: link Tehát a kérdésem továbbra is: manoka, miért hazudozol?
signal2
signal2 2017. 09. 07. 12:58
Előzmény: #170  cumi01
#185
Huhogni, vonyítani lehet egy törvény miatt. Az egy dolog. A másik, hogy ettől függetlenül be kell tartani. Így pl. nem értek egyet azzal, hogy civil szervezetek a törvényt be nem tartva nem regisztrálják magukat, miközben annak feltétele fennáll. És ugyanígy nem értek azzal egyet, hogy nem veszünk át migránsokat, miközben született rá egy miniszteri tanácsi döntés.
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:58
Előzmény: #181  Törölt felhasználó
#184
"simicska lap írja, értem." A parlament-ről van a link és a forrás a Nemzetgazdasági Minisztérium. Nagyot égtél, az van.
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:57
Előzmény: #180  Vazsmegyei
#183
Egyelőre arról van szó, hogy manoka (babosko) hazugságát bizonyítottam.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 12:57
#182
ezt jó tudni! link "Megszűnik az Európai Unió Bíróságának közvetlen hatásköre az Egyesült Királyságban az után, hogy a szigetország várhatóan 2019 tavaszán kilép az Európai Unióból – derült ki a brit kormánynak a bíróság jövőbeni hatáskörével kapcsolatban megfogalmazott, és szerdán ismertté vált állásfoglalásából. "
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 12:56
Előzmény: #178  -pny
#181
simicska lap írja, értem.
Vazsmegyei 2017. 09. 07. 12:56
Előzmény: #176  Törölt felhasználó
#180
Azt hogy "TÉVEDTEM" soha nem fogjuk megismerni válaszként ezektől a trolloktól! Azonnal lecserélnék őket! Közben kötekednek fűvel-fával!
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 12:56
Előzmény: #175  sanka
#179
ha nem tudod, akkor nézz utána, nem rózsásan, egyre több az eurószkeptikus f...
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:55
Előzmény: #174  Törölt felhasználó
#178
"bőven 20000 alatt van a kiadott uniós tartózkodási engedélyek száma" Megismétlem a kérdést: miért hazudozol? 2016. év végéig 17 ezer letelepedési kötvényt adtak el: "17 ezer letelepedési kötvényt adtak el offshore-cégek gazdasági migránsoknak" link link forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium Tehát igen jó eséllyel már 20e felett járunk.
Vazsmegyei 2017. 09. 07. 12:53
Előzmény: #167  elemes
#177
Csak a kedvedért, mert a pénzügyes örömködik! NEM! De többet ne kérdezd!
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 12:53
Előzmény: #171  Vazsmegyei
#176
ezt csak olyankor csinálja, amikor megáll a tudomány, és nem tud mit reagálni. Viszont ő olyan hogy neki reagálnia kell és azt nem mondhatja hogy "tévedtem". Ilyenkor szokott elkezdeni személyeskedni. Lásd alábbi helyesírásos példa, érdemi válasz nélkül az adott pontra.. :))))
sanka 2017. 09. 07. 12:51
Előzmény: #169  Törölt felhasználó
#175
Hogy állnak?:))
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 12:51
Előzmény: #165  elemes
#174
némi kiegészítés ill. korrekció, mert -megszokott módon- sok a valótlanság az állításaitokban.. - fizetnek érte, - nem tartózkodnak fizikailag itt, csupán uniós tartózkodási engedélyt kapnak, - a folyamat szerint nemzetbiztonsági átvilágítás után kaphatnak csak, - bőven 20000 alatt van a kiadott uniós tartózkodási engedélyek száma, "A letelepedési kötvények legsikeresebb értékesítési területe Kína volt, tavaly év végéig több mint 4700 ilyen papírt jegyeztek le az uniós tartózkodási engedélyre vágyó kínaiak." link
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:50
Előzmény: #170  cumi01
#173
"Igazad lenne, ha az EU-ban nem lenne nagyon sok döntés érvényességéhez >>egyhangú<< döntés szükséges. Itt is pont erröl van szó." Nincs erről szó, akárhogy hazudoztok itt. Tegnap született egy európai BÍRÓSÁGI döntés. Pont.
cumi01 2017. 09. 07. 12:49
Előzmény: #168  -pny
#172
Hihetetlen, hogy a libsik mennyire nem értik a különbséget. Nehéz lehet szándékosan ennyire nem megérteni. Meg égö is.
Vazsmegyei 2017. 09. 07. 12:49
Előzmény: #161  -pny
#171
Neked is meg kellene tanulni magyarul válaszolni. Más szemében a szálkát látod a gerenda meg zavar a látásodban, de nem látod! Ne szórakozz a magyar helyesírással! Ne használhassanak angol nyelvű klaviatúrát! Nem kell a kiokosítás, anélkül is tudnak magyarul, akik itt írogatnak!
cumi01 2017. 09. 07. 12:46
Előzmény: #163  -pny
#170
1. Gondolom akkor a libsi ellenzék se hupákol meg diktátorozik majd, ha a fidesz megszavaz egy törvényt, ami nem tetszik nekik, vagy esetleg 2/3-os tövényt vagy alkotmányt módosítanak. 2. Igazad lenne, ha az EU-ban nem lenne nagyon sok döntés érvényességéhez >>egyhangú<< döntés szükséges. Itt is pont erröl van szó.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 12:46
Előzmény: #166  elemes
#169
ha így működik akkor inkább ki. Az angolok sem véletlenül szavaztak így. Egyébiránt meg nézzél szét bátran Európában hogy állnak a népek a kérdéshez..
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:46
Előzmény: #165  elemes
#168
Jár a pont. Tényleg a nagy jobbos ország féltő sereg miért nem szól egy rohadt szó se arra a kb. 20e betelepítettre, akiket Rogán hozott ide?
elemes
elemes 2017. 09. 07. 12:45
Előzmény: #158  Vazsmegyei
#167
nem ezt kérdeztem :))))))))))))
elemes
elemes 2017. 09. 07. 12:44
Előzmény: #159  Törölt felhasználó
#166
mellébeszélsz babosko. ki akarsz lépni az EU-ból vagy nem?
elemes
elemes 2017. 09. 07. 12:44
Előzmény: #154  Törölt felhasználó
#165
"vagyis bármikor születhet döntés további több ezer, esetleg több 10.000 muzulmán Magyarországra telepítéséről" egy kis háttérinfó: élt kb 5 ezer muzulmán, 20 ezret betelepített Rogán Antal úgyhogy most van kb 25 ezer. ehhez képest még 10 ezer nem akkora változás.
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:43
Előzmény: #159  Törölt felhasználó
#164
Miért uszítasz és hazudozol? "A rendelkezésre álló adatok szerint a 20 millió afrikaiból 12,7 millió, vagyis 63% saját országán belül kényszerült elhagyni otthonát, 6,7 millió, vagyis 33% menekült, 690 ezer, 3% pedig menedékkérő."
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:41
Előzmény: #160  Vazsmegyei
#163
"és nem diktatórikusan" Többségi döntés =/= diktatórikus
cumi01 2017. 09. 07. 12:41
Előzmény: #153  -pny
#162
Amúgy, ha netán Mo. kilépne az EU-ból (amit azért nem próbálnék ki, de ha mégis), akkor ez az EU darabokra hullana.
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:40
Előzmény: #157  cumi01
#161
"torkunkón" Jaj. Magyarul azért tanulj majd meg rendesen...
Vazsmegyei 2017. 09. 07. 12:38
Előzmény: #157  cumi01
#160
Legalább látnám, hogy az UNIO konstruktívan állna a kvóta témához és nem diktatórikusan erőszakos "szabályokkal". Miért nem konstruktív az UNIO?
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 12:36
Előzmény: #156  -pny
#159
hogyhogy nem születhet döntés több 10.000-ről? 160.000-ről született. link "2017-ben rekordot döntött az afrikai kontinensen a menekültek, menedékkérők és országon belül áttelepültek száma, mely meghaladta a 20 milliót." ÉS NŐ A SZÁMUK! ÉS HA CSAK ENNEK A 20.000.000-nak az 1/5-e DÖNT ÚGY HOGY EURÓPÁBA JÖN!????
Vazsmegyei 2017. 09. 07. 12:35
Előzmény: #155  elemes
#158
Már ezt is elfelejtetted! Hányszor kell még elismételnem, hogy én és Magyarország sem fog kilépni a Nagybetűs UNIOból! Amíg az unio létezik!
cumi01 2017. 09. 07. 12:32
Előzmény: #156  -pny
#157
1. Ez azért nem ennyire fekete-fehér, ezt te is tudod 2. Ha a 1200-t lenyomnak a torkunkón kezdetnek, akkor majd könnyebben fog menni ennek a töbszöröse is. Hogy valóban jöhet ennek a töbszöröse, azt te is tudod. Nem 160e "menekült" jött az EU-ba az elmúlt pár évben, hanem ennek kb a 20-szorosa.
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:21
Előzmény: #154  Törölt felhasználó
#156
1. Elfogadni nem kell. Ki lehet lépni. 2. Több 10e-ről nem születhet döntés, mert ahhoz sok millió menekült kell összesen. Annyiról meg szó sincs. Miért uszítasz és hazudozol? Nyugtass meg, hogy legalább pénzt kapsz érte.
elemes
elemes 2017. 09. 07. 12:21
Előzmény: #149  Vazsmegyei
#155
vazs elftárs. szavazzál, lépjünk ki az unióból vagy sem? [ IGEN ] [ NEM ]
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 12:20
Előzmény: #153  -pny
#154
vagyis bármikor születhet döntés további több ezer, esetleg több 10.000 muzulmán Magyarországra telepítéséről, amit el kell fogadnia a magyaroknak. Ugye?
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:17
Előzmény: #150  Törölt felhasználó
#153
12xx-ről született döntés. Ez fix. Egyébként pedig ki is lehet lépni, lásd angolok. Senki nem tiltja.
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:16
Előzmény: #149  Vazsmegyei
#152
Az értelmes érvek és logikus magyarázatok lepattannak rólad, ezt már mindenki megtanulta itt. A trollkodásod miatt pedig ne csodálkozz, ha már mindenki trollként is kezel. A következő nickeddel próbálj meg legalább picit értelmesebbnek tűnni.
Vazsmegyei 2017. 09. 07. 12:15
Előzmény: #148  -pny
#151
Azt tuddod ugye, hogy rajtad kívül még vagy 15 millió magyar ember aggódik Magyarországért, itthon és távolban egyaránt?
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 12:14
Előzmény: #146  -pny
#150
ja hogy akkor mégsem fix az 1200+valamennyi... akkor lehet az 500 vagy 50.000 is, ugye?
Vazsmegyei 2017. 09. 07. 12:12
Előzmény: #145  elemes
#149
Óh! Hol van már az az elemes, aki komoly érvekkel tudott vitázni bárkivel! Jó lenne visszakapni a logikus magyarázatait és nem összeesküvés elméleteit kellene lenyelnünk! Hol vagytok régi játszótársak?
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:10
Előzmény: #147  Vazsmegyei
#148
"És te mégis kinek vagy az eszköze, hogy ennyire félted Magyarországot?" Én egy magyar ember vagyok, aki itthon is él. Pont. "A menekültjeidnek" Nincsenek menekültjeim. A többi szöveged szóra sem érdemes.
Vazsmegyei 2017. 09. 07. 12:08
Előzmény: #146  -pny
#147
És te mégis kinek vagy az eszköze, hogy ennyire félted Magyarországot? A menekültjeidnek ott a helye, ahol 3szoros ellátást kaphatnak a magyar átlagkereset helyett!Vagy szívesen alkalmazzák őket a magyar minibálbér esetleg 3szorosáért, Magyarországon! Légyszíves magyarázd el ezeket az UNIO diktátorainak is!
-pny
-pny 2017. 09. 07. 12:00
Előzmény: #144  Törölt felhasználó
#146
Elképzelhető, hogy lesz egy újabb kör. És akkor az 1200 fő mellé még kapunk 500-at. Az pedig világos, hogy a menekültkérdést szigorúbban kell kezelnie az EU-nak és meg kell különböztetni a migránst a valódi menekülttől. De ettől még Orbánéknak nem kéne uszítania, nektek pedig nem kéne bedőlni minden hülyeségnek, fikciónak és uszításnak. Eszközök vagytok saját hatalmi és anyagi céljaik érdekében.
elemes
elemes 2017. 09. 07. 11:59
Előzmény: #143  Törölt felhasználó
#145
egy vérből valók vagytok, te és baboskő :)
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 11:56
Előzmény: #142  -pny
#144
2015-ben született a döntés, az addig felgyűlt/kiválogatott nekik felesleges migránsokról döntöttek 2015-ben. Szerinted jöttek-e azóta tovább migránsok Afrikából? Azokat is szétosszák majd? (és a döntés jogos lesz...?) NEM! 1db emberről sem dönthetnek.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 11:54
Előzmény: #141  elemes
#143
és ha nem írt semmi olyat?
-pny
-pny 2017. 09. 07. 11:52
Előzmény: #139  Törölt felhasználó
#142
"mi alapján 12xy most?" Mert 160e-t osztottak el és a ránk eső rész annyi. Minden más, amiket írtál, szimpla hazugságok, vagy fikciók.
elemes
elemes 2017. 09. 07. 11:44
Előzmény: #137  Törölt felhasználó
#141
és ha írt, csak a moderátor azt már kitörölte?
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 11:41
Előzmény: #138  elemes
#140
2014-ben még az 1200-at sem mondta. aztán mondta... innentől nem olvastam tovább a kommentedet, amit szerintem túlzottan ideges állapotban írhattál.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 11:39
Előzmény: #136  elemes
#139
mi alapján 12xy most?azóta mennyien bejöttek?azokat is kell majd?ironiát érzek az írásodban. Szerinted balosan fület-farkat behúzva csinálni kell amit mondanak? Az angolok nem ezért lépnek ki?
elemes
elemes 2017. 09. 07. 11:39
Előzmény: #132  Törölt felhasználó
#138
"az EU által Magyarországra betelepíteni kívánt migrások végső száma MINIMUM 20.000" egyrészt, ennek minden szava, az EU sehol nem mondta, hogy 20 ezer migránst akar betelepíteni. a 20 ezer is hazugság, a migráns is, a betelepítés is. viszont Rogán Antal, a tolvajok céhének mestere viszont már betelepített 20 ezer gazdasági migránst, persze jutalékért.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 11:37
Előzmény: #133  -pny
#137
engem még nem tiltottak ki, csak nénizett ez a bekrepali, aztán mutattam neki hogy őt tiltották ki. Ezt a Baboskot miért tiltották ki? Ebben fórumban nem írt semmi olyat szerintem ami nem állja meg a helyét.
elemes
elemes 2017. 09. 07. 11:37
Előzmény: #135  Törölt felhasználó
#136
így van ahogy mondod, az EU 16 millió migránst szétoszthat úgy, hogy mi kapunk 100 ezret! ez tűrhetetlen, tartsunk népszavazást a kilépésről, AZONNAL
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 11:35
Előzmény: #134  -pny
#135
milyen fikció??? Egyértelműen lehetséges következménye a döntésnek. Az EU minősített többséggel küldhet így Magyarországra akár 100.000 migránst is betelepíteni, mert pl. nálunk alacsony munkanélküliség, jól áll a gazdaság stb.. elbírjuk, majd megoldjuk.... 1db-ról sem dönthetnek!
-pny
-pny 2017. 09. 07. 11:23
Előzmény: #132  Törölt felhasználó
#134
Azért nem válaszol neked senki, mert amiről írsz az egy FIKCIÓ. Olyan, mintha arról akarnál vitatkozni az OTP topicban, hogy vajon milyen mutató alapján van rendben, hogy 200.000 Ft az OTP árfolyama, miközben nem annyi.
-pny
-pny 2017. 09. 07. 11:22
Előzmény: #131  Törölt felhasználó
#133
A különbség, hogy ez déneske moderációja, aki ki lett azóta innen hajítva. Baboskot pedig az adminisztrátor tiltotta le.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 10:59
Előzmény: #129  Törölt felhasználó
#132
A troll spamelése után ismét kérdezem. úgy látom senki nem vitatja a leírtakat, azaz elismeri hogy teljesen jogos a magyarok ill. a magyar kormány aggodalma, hogy az EU által Magyarországra betelepíteni kívánt migrások végső száma MINIMUM 20.000 lesz, de valószínűleg annál jóval több, hiszen folyamatosan jönnek és jönnek Afrikából.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 10:58
Előzmény: #130  _Bekre_Pal_
#131
Moderáció: Kitiltás a "Nemzeti oldali fórum /műsor-, könyv-, írás-, cikkajánló/ (A magukat (nép)nemzetinek tartók topikja)" topikból A moderálás a "Nemzeti oldali fórum /műsor-, könyv-, írás-, cikkajánló/ (A magukat (nép)nemzetinek tartók topikja)" topik #359 sorszámú hozzászólása alapján történt. A moderátor indoklása: Személyeskedés + a topicban napok óta tartó folyamatos vita kezdeményezése a moderálásról + trollkodás. /pny ugyanez/ Előre jeleztem és kértem ezt ne tegyék. Nem volt eredménye.
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 07. 10:49
Előzmény: #129  Törölt felhasználó
#130
tessék már pihenni a néninek, az orvos nem véletlenül írta elő amikor túl tetszik pörögni, abból ilyen szillogizmusok születnek
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 10:45
Előzmény: #128  Törölt felhasználó
#129
úgy látom senki nem vitatja a leírtakat, azaz elismeri hogy teljesen jogos a magyarok ill. a magyar kormány aggodalma, hogy az EU által Magyarországra betelepíteni kívánt migrások végső száma MINIMUM 20.000 lesz, de valószínűleg annál jóval több, hiszen folyamatosan jönnek és jönnek Afrikából.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 09:39
Előzmény: #127  Törölt felhasználó
#128
Európa népessége 743,1M fő (2015-ös adat) Ebből persze bőven le kell vonni olyan országokat, akiknek az EU diktatúra nem parancsol. (pl. Oroszország, Anglia, Törökország, Izrael.) Ez Európai Unió népessége kb. 500.000.000. A belinkelt ábra szerint legalább 1.000.000 embert fognak kényük kedvük szerint kvótázni? Ez Magyarországnak 20.000 migránst jelent. Ez a legjobb eshetőség, ha csak 1 millióan vannak. Ki akarja ezt? 15.000 ember gondolkozik így Magyarországon a reprezentativ szavazás alapján, 9.985.000 úgy gondolja, hogy nem akar migránsokat. Ebből nagy baj lesz!
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 09:30
Előzmény: #125  Törölt felhasználó
#127
Ezt a döntést az EU 2015 szeptemberében hozta. Azóta hány migráns érkezett Európába? link Nem kevés! Durván nőtt 2012-től a számuk, és tovább nő. Azokat is szétosztják majd ha úgy tetszik nekik? puff ide 40.000, puff oda 32.000db.. ??
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 07. 09:22
Előzmény: #35  _Bekre_Pal_
#126
a néninek jobban kellene vigyázni az egészségére Moderációs esemény történt "babosko30" felhasználóval szemben. Moderáció: Felfüggesztés a teljes fórumból - 2017-09-16 15:08-ig A moderátor indoklása: szokásos.
Törölt felhasználó 2017. 09. 07. 08:56
Előzmény: #1  -pny
#125
Ezt a döntést az EU 2015 szeptemberében hozta. Azóta hány migráns érkezett Európába? Azokat is szétosztják majd ha úgy tetszik nekik? És a tovább érkező többmilliót is? Kipécéznek 1 országot például, és minősített többséggel megszavazzák hogy oda küldenek mondjuk 50.000 migránst? Hogy van ez?
Vazsmegyei 2017. 09. 06. 21:08
Előzmény: #122  -pny
#124
Végtelen boldogsággal tölt el, hogy megnyugodtál! Nem kell trollkodnod tovább! Jó éjszkát!
Törölt felhasználó 2017. 09. 06. 20:53
#123
top 1 )) link
-pny
-pny 2017. 09. 06. 20:48
Előzmény: #121  Vazsmegyei
#122
Magadra hagylak. A lenti pár hozzászólás beszédes. Ismét beégtél, troll.
Vazsmegyei 2017. 09. 06. 20:46
Előzmény: #120  -pny
#121
Ne kamuzz! Mindenki látta, hogy most is többször válaszoltam, sőt azt is tudják már, hogy fogalmad sincs a jelenlegi európai valóságról! Erőlködj még!
-pny
-pny 2017. 09. 06. 20:33
Előzmény: #118  Vazsmegyei
#120
Ne kamuzz, mindenki látta, hogy nem válaszoltál. Szóval, mi is folyik a valóságban az EU-ban? Ennyire ciki nem lehetsz, hogy képtelen vagy válaszolni.
Vazsmegyei 2017. 09. 06. 20:11
Előzmény: #117  -pny
#119
Nekem nem ciki! Neked ciki, hogy nem akarsz értelmes emberként viszonyulni az európai valósághoz!
Vazsmegyei 2017. 09. 06. 20:09
Előzmény: #116  -pny
#118
Na neked már válaszoltam! Mi a következő kérdés?
-pny
-pny 2017. 09. 06. 20:09
Előzmény: #115  Vazsmegyei
#117
Neked ciki, hogy állítottál egy üres lózungot, de képtelen vagy kifejteni.
-pny
-pny 2017. 09. 06. 20:09
Előzmény: #115  Vazsmegyei
#116
Nem válaszoltál. Szóval, mi folyik az EU-ban a valóságban? Azt mondtad, te tudod, én meg nem látom. Akkor itt az ideje, hogy leírd. Tehát mi folyik a valóságban?
Vazsmegyei 2017. 09. 06. 20:08
Előzmény: #112  -pny
#115
Nono te mondtad hogy nem tudod és fel kellene világosítani erről téged! Mivel én már vagy ezerszer felvilágosítottalak, nincs szükségem az értetlenkedésedre! Tudom legalább százszor jössz majd azzal, hogy mondjam el neked, amit én tudok az európai valóságról! Talán ha figyeltél volna nem nem kellet volna megismételned azt amiről tudsz, de nem akarod , hogy az legyen a valóság! Maradok abban hitben, hogy nem tudod mi folyik Európában a valóságban!
Phylaxa 2017. 09. 06. 20:02
Előzmény: #101  Törölt felhasználó
#114
Akkor nyilván olvashattad, hogy a bíróság sem közölt mennyiséget. Tehát ahogy éppen gondolják. Van egy politikai sík és ezt támasztotta meg jogi szinten, mindennemű pontos adat nélkül. Én nem értek egyet vele, tovább fogják folytatni a jogi herce-hurcát szerintem. :)
Vazsmegyei 2017. 09. 06. 20:02
Előzmény: #111  ts3
#113
Nocsak mivel akartál belépni Európába? Szivacs legalább tudja mit beszél!
-pny
-pny 2017. 09. 06. 20:01
Előzmény: #110  Vazsmegyei
#112
Nem válaszoltál. Szóval, mi folyik az EU-ban a valóságban? Azt mondtad, te tudod, én meg nem látom. Akkor itt az ideje, hogy leírd. Tehát mi folyik a valóságban?
ts3 2017. 09. 06. 19:57
Előzmény: #110  Vazsmegyei
#111
Néha beszélgess szaviccsal is, nehogy megsértődjön.
Vazsmegyei 2017. 09. 06. 19:41
Előzmény: #109  -pny
#110
Te akkor sem fogod látni, ha már 100 milliók látják! Neked különleges érzéked van az európai valóság érzékelésében! De nem akarod elhinni! És még vitatkoztál is eddig! Kiderült, hogy fogalmad sincs miről folyt a vita!
-pny
-pny 2017. 09. 06. 19:37
Előzmény: #108  Vazsmegyei
#109
Na, mi folyik a valóságban? Írd le légyszi, mert én nem látom. Szóval?
Vazsmegyei 2017. 09. 06. 19:36
Előzmény: #107  -pny
#108
Jobban tennéd, ha helyettem nem találgatnál, hanem végiggondolnád mi folyik ma valóságban az UNIOban!
-pny
-pny 2017. 09. 06. 19:00
Előzmény: #105  Vazsmegyei
#107
Ezt a szlovákoktól kérdezd. Ti biztosan gyűlöletkeltésre és kicseszésre használnátok ezt is (mint mindent), így ha szlovák lennél, tuti úgy döntenél, ahogy szerepelt most a kérdésedben. Épeszű emberekben ez a kérdés fel sem merülne ilyen formában.
Vazsmegyei 2017. 09. 06. 18:56
Előzmény: #102  -pny
#106
Gratulálok! Cáfoljad csak magad! Persze a kettős mérce miatt észre sem veszed, hogy éppen azt támogatod, amit eddig kritizáltál, mit kritizáltál, kikérted magadnak az egyetlen igazságot! Elítélted Magyarországot azért, amiért az UNIOt isteníted!
Vazsmegyei 2017. 09. 06. 18:50
Előzmény: #89  -pny
#105
Szerinted a tótok magyarlakta területre, vagy a tótok közé telepítik a majdani menekültjeiket?
gambadoro 2017. 09. 06. 18:14
Előzmény: #103  szivacs
#104
ez nagyon gyenge a lényeg az, hogy te mint nyugat-ázsiai annyit sem számítasz, mint egy szőröstalpú
szivacs
szivacs 2017. 09. 06. 18:03
Előzmény: #100  gambadoro
#103
"ezért kapták meg más országát" Mit nem mondasz! Kiét kapták meg?
-pny
-pny 2017. 09. 06. 17:59
Előzmény: #98  Vazsmegyei
#102
"amit most minden tagállamra ki akar vetíteni, de nem demokratikusan, hanem diktatórikusan!" Többségi döntéssel! Ha ez neked diktatórikus, akkor naponta ez jalik itthon a parlamentben is... "2 évig nem tudott dönteni ez a nagyreményű bíróság." A bírósági ügyek elég lassúak általában. Itthon Kulcsárt pl. 15 év után most ítélték el jogerősen.
Törölt felhasználó 2017. 09. 06. 17:46
Előzmény: #99  Phylaxa
#101
"Vagy mire gondoltál?" Az elosztási rendszerre gondoltam. "Ha tudsz pontos adatot, akkor írd le légyszi! :)" Nincs egy fix szám. Az előző félévi menekültek, migránsok növekedéséből és a lakosság számából ill az uniós átlaghoz viszonyítják a menekültek számát.

Topik gazda

-pny
-pny
3 4 2

aktív fórumozók


friss hírek További hírek