A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
“már bocsi de az egyik oldalon ott van a fityisz aki még a segílyért is kihajtja őket a határba gereblyézni a másik oldalon meg a felvilágosult ellenzék amely állampolgári jogon ígér nekik fűt fát” . Ne hazudj. Ismerned kéne a programokat.
"Ezután nagy lesz az udvarlás Webertől Orbán felé!" . Miért is? A Fidesz eddig 13 ezután 14 vagy 15 szavazatot jelent nekik. Hol bukott olyan borzasztót az EPP ami miatt kell majd neki Orbán szavazói? Eddig a zöldek törnek előre a legtöbb országban. A francia Le Pen az tényleg meglepi de ott az EPP amúgy se volt jelen hisz Macronék saját frakcióban gondolkodhattak így azokkal nem számoltak a Néppártban. De ha tudsz mutatni számokat ahol az EPP sok szavazatot bukott a várthoz képest érdekelne ( tényleg érdekel mert még sok országban nem néztem az állást)
ifó rádiót nem tudom kizárni +++++OJAN JÓ TÁLYÉKOZÓDÓS (jó magyarsággal), műsor DE KOMOLYAN TV-ét én be se kapcsolnám.. Németek lecserélik a politikosokat nem gond...:::)))
Kötve hiszem hogy MSZP-s szavazatok a Momentumra mentek. Ők tipikusan a pártot nem választó bizonytaalan fiatalokra mentek rá. Az mSZP fő tábora nyugdíjasokból áll. A két párt célközüönsége közt ég és föld van. A DDK az igen szívja el a volt MSZP-s szavazókat. Csak azt nem értem mire fel. . Mellesleg csak jelzem 2010-ben a legtöbb MSZP szavazót a Fidesz szívta el és jó részük most is a Fideszre szavaz, hisz 2/3-uk van 2010 óta. Ezek a szavazók nem az égből pottyantak anno hanem azelött az MSZP táborát erősítették. A kisgazda MDF és egyebeket már 2006-ra felszívta a Fidesz, és közbe jópár saját régi szavazót is veszített. Kb lecserélte a táborát.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link