Tudod kik bukják el???Az a cca. 600 ezer szerencsétlen akik sorban állnak a sátraknál,de nagyon.Legtöbbjét a szoc.otthonokból hozták ki egy kis sétára.
Pontosítsunk. 630ról indult az emelkedés 1130ig. Innen már 833ig egyszer visszaesett. Aztán megint felment 1100 fölé és megint vissza. Az emelkedés felét visszaadta, és kitudja mikor lesz vége. A bux minden nap új csúcsot ér el ez pedig minden nap a nap vesztese. Mi lesz ha elindul a bux is le?
Lehet minuszolni gazdagon, pont leszarom, de aki nem látja, hogy a forgatókönyv uaz, az vak, de lehet, hogy csak bátor...:) Ettől még lehet más a forgatókönyv végkifejlete, én is ezt szeretném, mert 1000 felettről vagyok benne, tehát egyátalán nem lebeszélni akarom vételi céllal, csak az aggályaimat mondom, meg a hasonlóságokat írom meg. feketepéter csak átmásolta a 4 évvel ezelőtti mondandóját és kicserélte a cégneveket. Annyi fáradságot nem vett és annyira leszarja pl. a te fejedet is, hogy kissé változasson a hazugságán.
Szerintem,ha benne van egy több mint 520milliárdos tenderben, nagyon nincs félnivalónk. Az is előfordulhat, hogy eddigi forgatókönyv szerint megállapodtak, majd még is többet kért a Digi-ért amire lehet nem voltak felkészülve és ez miatt csúszik a dolog.
Én is 900 alá vártam a papírt, de ahogy páran beletapostok........hát ezt nem kellene. Az opus ellopta a pénzünket csontra, megszervezve. De itt valós értékek kerülnek a cégbe. Jászai mindent elkövet hogy választásokra egy határon túlra is átnyúló céget hozzon össze. Valós értékekkel.Jah, hogy addig 900 alá jól beesik,az benne van.
Igen, pontosan ezeket mondták opusban, konzumban, hogy majd londoni, frankfurti, stb., tőzsde, meg külföldi befektetők, oszt lófasz se lett... G@cik ezek, nem üzletemberek, J1G-vel az élen
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.