Köszi humika ezek a lebeszélők azt hiszik hogy mindent megengedhetnek maguknak. Ők mondják meg hogy kajakó 1 = hedgével. Nagyon okos következtetés , és még ők akarnak tőzsdézni. Lehangoló társaság.
na Te okos, megint zagyválsz itt, tedd le a bízonyítékokat.Kajako1 rendes becsületes ember, mert felfelé beszél, Ő a felhajtó ember, te pedig a beírásokat kritizálod.
Fundy nem más, mint kajak. Volt már ő marslakó, manóka, evanyanya stb. Mindig széllel szembe megy, aztán hirtelen nagy pálfordulást csinál. Mindenkit meghökkent - a józan észt és a legkisebb realitást is nélkülöző - beírásaival. Létrehoz önmaga számára egy beszélgetőtársat is, hogy látszólag legyen olyan személy, aki egyetért a téveszméken alapuló gondolataival. Beteg személyiség, pszichiátriai eset. Azzal védi magát, hogy ő nem durva, nem bánt senkit, nem mocskolódik. Erre alapozva úgy gondolja, hogy megteheti azt, hogy másokat félrevezető, megtévesztő nyilatkozatok tömkelegét zúdítja az általa kiszemelt részvény topikjába. Gazdasági, pénzügyi, tőzsdei ismeretei a nullával egyenlők. Grafomán és ezt a beteges szenvedélyét itt éli ki. A topikok közönsége kitiltja, illetve nemkívánatossá nyilvánítja, mivel szétcseszi a normális eszmecserét. Azt élvezi, hogy zavart kelt. Nem kell vele kommunikálni, nem szabad párbeszédbe elegyedni vele. Persze mindig, minden fórumba jönnek új emberek, akik nem ismerik és nem tudják, hogy egy beteg lelkületű ember beírásaival találkoznak.
Akit érdekel, itt egyben megvan az egész anyag pdf-ben: link
Amúgy érdemes őket cseszegetni, hogy ne hantázzanak, mert a szentlőrinci fűtőmű átadásakor még mintegy "900 lakást" emlegettek: link , addig ebben a gödöllői doksiban már helyesen "mintegy 600" szentlőrinci lakás szerepel.
Kíváncsi leszek, hogy mikorra fog leredukálódni az "Avas lakótelep mintegy 20 000 lakása" ( link ) a korrekt, mintegy 10500 lakásra?
Ez terel minden hőszolgáltatót abba az irányba, akár kényszerből is, hogy olcsóbb beszerzési forrást keressen magának, mint a jelenleg használt főként földgáz alapú.... Mik lehetnek ezek? Például geotermikus energia..
Kérdésre válaszolva Németh Szilárd megerősítette, a terveik között szerepel, hogy a következő fűtési szezonban ismét csökkenjenek a háztartási energia-, vagyis a villany-, a gáz- és a távhőárak. link
Harmadiknak még hozzájuk csaphatjuk Zolitó1-et is.
Ugyanolyan debil,mint az említett kettő.
Törölt felhasználó2013. 05. 17. 13:34
Előzmény:
törölt hozzászólás
#83026
HedgeFundy,
a lakóhelyeden túl a végzettségeddel sem vagy tisztában? Ilyen helyesírással nemhogy jogi egyetemre, de még gimnáziumba sem vettek volna fel...
Szerencsére a fórumozók többsége számára kajak "haveroddal" (klónoddal) együtt teljesen hiteltelen vagy már, nagy kárt már nem tudsz okozni senkinek...
Törölt felhasználó2013. 05. 17. 13:12
Előzmény:
törölt hozzászólás
#83025
Csak legyen megfelelő vízhozam és legyen hová elsütni...Faceman mondta itt, hogy a csöveket már halmozzak a környéken. Plusz megjegyezte valaki, hogy onnan Bp. külső kerületei (tele panellal) kb. olyan messze vannak, mint az Avas a termelő kutaktól....
Lehet itt még sok minden csak győzze valaki kivárni....
PANNERGY