"A távközlési cégek kicsit másképp reagáltak a 2010 őszén rájuk rótt teherre. Az ágazat három éven keresztül évi 60 milliárd forint pluszpénzt fizetett be, de szereplőit nem állította be ellenségként, gaz multinacionális érdekcsoportként a kormány. Fellegi Tamás, a szaktárca akkori vezetője (maga is a távközlési szektorban dolgozó egykori felsővezető) biztosította a cégeket arról, hogy a telekompiac stratégiai fontosságú, és a válságadót három év után kivezetik.
A vezető társaságok külföldi tulajdonosai többnyire lenyelték a békát, és nem fogták vissza érdemben a fejlesztési programjaikat, arra számítva, hogy 2013-tól visszatérhetnek a régi kerékvágásba. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének adatai szerint a szektor 2008 és 2010 között összesen 500 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és az évi 150-200 milliárd forint közötti ütem még a válságadó évei alatt is majdnem megmaradt.
A cégek részben áthárították a fogyasztókra az adót, részben tevékenységük racionalizálásával lenyelték a terhet. Várakozásaik azonban nem teljesültek, tavaly nyártól kivetették a percalapú telefonadót, majd jött a közműadó, e két új adónem körülbelül ugyanakkora elvonást jelent, mint a válságadó. Ezeknek már ígéret szintjén sem látszik a vége, ezért a piaci szereplők a beruházások lassítása mellett döntöttek.
A távközlés annyira technológiafüggő, hogy folyamatos beruházás nélkül nem létezhet, így csak a modernizáció lassítása jöhet szóba. Hogy mit fogunk ebből érzékelni? Nem nő a megszokott ütemben a mobilhálózatok lefedettsége, a vezetékes hálózatokon a sávszélesség, és az ország a szolgáltatások minőségében és választékában lemarad a fejlett világtól. A telefonálás viszont nem lesz olcsóbb, hiszen a cégek áthárítják a telefonadót fogyasztókra. Míg 2002 és 2010 között az árak reálértéken is 40 százalékkal estek a távközlésben, mára megállt a tarifák csökkenése.
Az Európai Bizottság ráadásul megtámadta a válságadót, a jogsértési eljárás a bíróság előtt van, és ha a várakozások szerint Magyarország elveszíti a pert, 160-180 milliárd forintot kell az államnak visszapumpálnia a szektorba."
A 400-as kerek szám megerősített ellenállás. Egyelőre maradt alatta, bár ezt támadja folyamatosan.
390 alatt egy kis ford. fej-váll , ennek a nyakvonala a támasz.
Napos:
Az 50 napos átlag elesett, az már ellenállás. Ez a mozgóátlag a kerek-szám 400-on van, ezt tesztelte vissza, és lett ez megerősített ellenállás. Itt egy doji star
Lent a rés támasz, még mindig érintetlen. Betöltésre vár.
Heti:
Nincs áttörés fel, csupán oldalazás. Magasabb mélypont után nincs magasabb csúcs, vagyis nincs trendforduló. Az eső trend töretlen.
by egon
Mtelekom