Érthetetlen ez az eset. Ott a pozitív példa a családjában, hogy munkával, tanulással szorgalommal hová lehet jutni.Lényegtelen, hogy ki hova születik csak az számít hova akar eljutni.
És ezt az "akarást" nem tudja számára biztosítani a többségi társadalom.
A tanulás,kitörés lehetősége mindenki előtt ott áll!
szvsz
"A 45 éves K. Gyulára és bűntársaira a rendőrök nagyjából egy hónappal ezelőtt csaptak le, amikor társaival szír állampolgárokat próbált meg becsempészni Németországba – írta a Blikk. A lap szerint az olimpiai bajnok ökölvívó bátyját Traunstein városában őrzi a hatóság.
A nyomozás embercsempészet miatt indult néhány hónappal ezelőtt. A német rendőrök egy ideje már figyelték a magyar bűnbandát, míg végül tetten érték őket. A gyanúsítottak négy autóval szállították a szíreket, az osztrák határnál viszont várt rájuk háromtucatnyi német rendőr. Azonnal kivették a kocsisorból a magyar rendszámú autókat, amelyeket ott helyben lefoglaltak. Az utasokat, K. Gyulát és társait elvitték – tette hozzá a beszámoló.
Egy német rendészeti forrás a Blikknek azt mondta, a banda nagyjából 2-300 eurót, azaz 60-90 ezer forintot kért fejenként a javarészt szír emberektől, hogy becsempésszék őket az országba.
Kokó testvére, Gyula nem először kerül rácsok mögé, 2010-ben azért körözte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, mert nyolc társával betört egy gyáli család otthonába, ahol törtek-zúztak, a házigazdát megfenyegették, az autója gumiját is kiszúrták egy elszámolási vita miatt – írták."

Mi lesz veled Magyarország?