persze, biztos elfogult vagyok mert láttam őket élőben és engem meggyőztek róla, hogy napelemgyárat akarnak
innen nézve mindenesetre tényleg félreértelmezi ezt a bejelentést az, aki a "végelszámolás" szót olvasta ki belőle egyedül
én is átolvastam párszor, elég egyértelműen benne van például, hogy az egész ügylet még mindig csak akkor él, ha a Cogenco-ba bekerül 50 millió dollárnyi tőke, legalább 10 dolláros áron
és persze benne van feketén -fehéren az is, ami nyilvánvaló volt azóta, hogy szóbakerült a leányok átmentése a Cogenco-ba (és írtam már sokszor úgy mellesleg előtte is): a Genesis a Fund számára csak egy eszköz (és Rényi egy stróman)
(ahogy a Cogenco is csak egy eszköz; régebben is hasonló célra szánták egy korábbi projektjüknél (DMI-Helix ügy), azóta alvó, üres cég volt (pinksheetes, 0 forgalommal ugye..) ami most úgy tűnik végül mégis felhasználható a projektjükben)
hát ennyi. ha elhiszem amit leírtak, találtak valakit, aki össze tudja rá szedni a pénzt és év végéig életbe lép a Cogenco-s ügylet (ez a bizonyos SPA)
aki meg eleve nem hitte el, annak szerintem idáig sem volt már részvénye..
(ha valakit megnyugtat, nekem 2000-es átlaggal van még belőle, ha nem jön össze ez az egész, azt a pakkot én is elbuktam)
BB24 ha azt a rengeteg részvényt nem szórta ki akkor nagyon tudom sajnálni (rengeteg pénzről volt szó amit ebben tartott) De csak gondolta hogy recesszio van és egy ilyen cég ilyenkor főleg halott... De meg merem kockáztatni hogy ehhez még recesszio se kellett (legalább van mire fogni)
GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...