A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) tagállamainak kormányai a legutóbbi adatok szerint még összesen mintegy 1,1 milliárd hordó nyilvános vészhelyzeti olajtartalékkal rendelkeznek. Kormányzati készletből több mint 200 millió hordó kifejezetten dízel (gázolaj).Kereskedelmi és globális készletek: Ha a kormányzati vésztartalékokon túl a magánszektort és a kötelező iparági készleteket is beleszámoljuk, az OECD-országok kormányai és vállalatai összesen több mint 1,8 milliárd hordónyi stratégiai tartalék.
Biztos, hogy kamu, hogy hírtelen 1 évre elegendő készletet szabadítanak fel. Azt inkább el tudnám hinni, hogy az oroszoknál hegyekben áll a nyersolaj, mert ugye a szétlőtt finomítóikban nem tudják finomïtani. De mindenhol finomítói kapacitás hiány van. Az EU-ban is és az USA-ban is. Hiába lenne hírtelen plusz olaj, abból nem lesz hírtelen dízel.
Dízelből senki nem tart nagy stratégiai készleteket, mert szemben a nyersolajjal nem tárolható sokáig minőségromlás nélkül. A biztonsági agregátorokban is cserélni kell, ha nem fogy el egy bizonyos időn belül.
Már egy ideje elvált a WTI árfolyama a Brent-től, ami nagyon érdekes, szerintem. Mintha az USA-n kívül más lenne a valóság érzékelése. Vagy az USA-ban kezdtek el esetleg politikai rendelésre alternatív valóságot gyártani?
Úgy csináltok mintha Trump még soha nem kamuzott volna . Ha hiány van dizelből a világban,akkor most hirtelen felszabadítanak egy évnyi stratégiai tartalékot. Ha nincs akkor nincs. A stratégiai készletnek a lényege az ha valoban nincs akkor használják amikor szükséges. Ha most lesz hirtelen akkor az eddig is volt és nem a stratégiai készlet része.
Most akkor olajból van sok, vagy dízelből? 😂 Mert finomítóból kevés van. Olyan hír is volt nem rég, hogy Trump utasítasba adta, hogy éoítsenek több finomítót az USA-ban, csak az ugye nem megy gyorsan.
Az USA Energiainformációs Hivatala (EIA) legfrissebb heti jelentése szerint: Szeptember folyamán az amerikai kereskedelmi nyersolajkészletek egyenlege nettó növekedést mutatott, a teljes állomány a hónap eleji szintről több mint 3 millió hordóval emelkedett. A hirekkel ellentétben a kőolaj kivitele a A Hormuzi-szoroson szeptember 30-ig a megelőző hét napban átlagosan napi 22,4 millió hordó volt (ami több mint a hábrú előtti szint átlagos napi export 18 millió hordó volt).
Jól nyomod a sódert! Azért ne éld bele nagyon magad! A Q3 már lezárult, és rekord lesz! A többit majd meglátjuk hónapok múlva. Most a Q3 jelentés következik. 😉
Éppen a napokban volt hír, hogy megint találat érte az egyik legnagyobb orosz finomítót, és pánik tört ki a környéken, mert már előtte is csak korlátozottan lehetett tankolni. Szerintem itt nem csak Trumpnak érdeke politikailag a nép hülyítése, hanem Putyin is azt próbálja ezzel mutatni, hogy kézben tartja a szitut. Nem hogy hiány van, még exportra is futja! Minden csoda 3 napig tart!
Az 100 millió hordós starégiai dízel készlet volumene számít. A heti Eu import 2 millió hordó (USAból), vagyis 50 heti (1 éves) import. Hirtelen a keresleti piacból kinálati piac lesz. És ez csak az EU, ezek a készletek az olajcégek eladásáiból kiesnek ráadásul letörik az árakat, és rövid távon brutális állami bevétel forrása. Persze végesek a készletek, de ezeket majd fel lehet tölteni 1 év múlva a háború végén, amikor már helyreálltak az ellátási lánconk (40$ on). Ez a 3 negyedév 26Q3Q4 és 27Q1 a rekord profit a MOL esetében is most úgy néz ki kínálati oldalról fog Q4 és Q1 negyedév elmaradni. Sem az volumen sem az árak elmaradnak a tervekektől. A covid óta a legnagyobb negyedéves esés felé tart az olajár. Majdnem 100% százalékra áll vissza a Hormuzi szoros olaj forgalma. A Közel-Keletről származó kőolajexport szeptember utolsó hetében a hét napból négyben meghaladta az iráni háború előtti szintet. És akkor hozzávesszük a 100 millió hordó Eu statégiai készletet és a orosz importot, akkor már túlkínálatossá válik a piac. Nem azt állítom hogy "negavít" lesz, de a történelemben már volt ilyen : 2020. április az amerikai nyersolaj (WTI) ára negatív tartományba, egészen mínusz 37,63 dollárig zuhant.
Putyin hónapokkal ezelőtt rendelt el dízelexport tilalmat. Mivel a saját ellátásukkal is problémák vannak. Az ukránok szétbombázták a finomítóik kb. felét. Trump nem rég jelentett be USA részéről is dízelexport tilalmat. Azt ugye tudjuk, hogy az EU-ban hónapok óta dízel hiány van. Biztos elhiszem, hogy most hírtelen előkapják a rengeteg dízelt, mint bűvész a nyulat a kalapból! 😂
Kb egy hónapja hallottuk tőle, és belemondta a kamerába, hogy nem hormuz miatt lett magas az olajár, ott már nem tudtam mit szólni, és úgy látszik hogy megjelent az evolúciós folyamat eredményeképpen ez a típus, aki valami más világot vetít és hisz benne, hátha mindenki megy vele. Nagyon bosszant az ilyen típusú karakter. Ezzel nem lehet mit kezdeni.
Hírtelen 122 millió hordó kínálat zúdul be. Mikor hetek óta arról szólnak a hírek, hogy már mindenki kifogyott a tartalékokból??? Hónapók óta tart a hormuzi konfliktus. Olaj tartalékok még lehetnek, de abból nem lesz hírtelen sok dízel, mert nincs hozzá finomítói kapacitás. Milyen negyedéves rekordprofitnak kaszáltak??? 😂
CNN re kapcsoltam és mit olvasok? Trump Zelenszkijt teszi felelőssé a magas diesel ár miatt. Az USA elnöke tényleg a tápláléklánc alján helyezkedik el vhol.
Az, hogy tartalékokhoz nyúlnak, meg átmenetileg leszervezik, csak azt jelenti, hog nagy a gond, és mivel az adott okok nem változnak (ukik,irán) ezért nem lesz őszinte az üzemanyagár csökkenés. A helyzeteken kellene javítani...
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.