Tölgyessy: Orbán Viktor államosította a korrupciót Magyarországon
Az Orbán-kormány a rendszere alapjává tette a korrupciót. Miközben azt üzeni a népnek, hogy a külföld a hibás a sikertelenségünkért, sohasem mi magunk - mondta Tölgyessy Péter a Transparency International rendezvényén péntek délután.
Most is ez zajlik, Magyarország 2010 óta hihetetlen gyorsan távolodik a Nyugattól, mondta.
Szerinte Magyarország Ferenc József (1830-1916) idején volt legközelebb a nyugatias értékekhez. Uralkodását jól működő, hatékony közigazgatás jellemezte. A klasszikus korrupció ekkor még idegen volt az állam működésében. Az is előfordult, hogy egy miniszterelnök – Lukács László – belebukott az illegális pártfinanszírozás gyanújába (1912-ben – a szerző).
Az első világháború után viszont valami félrement. Trianon traumáját mély igazságtalanságként élték át az emberek. A társadalom bűnösöket keresett, de mindig másban találta meg. Innentől divat lett felosztani önmagunkat “jókra” és “rosszakra”. Elkezdődött az a folyamat, hogy a sikertelenségünkért mindig a külföld a hibás, soha sem magunk.
A társadalmi igazságtalanságot pedig úgy lehet helyreállítani, hogy elvesszük a “rosszak” vagyonát és odaadjuk a “jóknak”, bárkit is jelöljenek ezek a kategóriák.
A közigazgatás azonban még tartotta magát. A Horthy-rendszerben nem volt szokás, hogy politikusok a tisztségük útján szerezzenek hatalmas vagyonokat.
Orbán azt üzente a népnek, hogy nem mi vagyunk az okai a sikertelenségünknek, hanem a külföld, amely elnyom minket. És Magyarország akkor lesz sikeres, ha “mi” újraosztjuk a javakat.
Ezt az “újraosztást” látjuk azóta is, mondta Tölgyessy. Bár vannak olyan szektorok, amelyek nem lophatók a kormány által (autóipar, szolgáltatóközpontok), de amit lehet, azt “újraosztanak” (bankok, kereskedelem, energetika, turizmus). A hívek szerint végre elérkezett az igazság pillanata, a kritikusok szerint inkább a világvége. Ami ennél fontosabb, hogy a társadalomban tovább él a gyakorlat, hogy a szabálykerülés válik a normává.
Csak a lúzerek nem lopnak, csak a vesztesek nem kerülik meg a szabályokat. Ez ma az általános vélekedés a magyarok körében, mondta.
link

A FIDESZ NEMZETI SZOCIALIZMUSA - LASSAN ELKEZDHETÜNK FÉLNI?
bár azért remélem nem győznek.
na nem azért mert a maszop jobb, dehogy...de azért ezek a zsebhitlerek félelmetesek!