Topiknyitó: Törölt felhasználó 2005. 09. 26. 15:13

Bobolcsai bácsi szalonja  

globalis kitekintő Elözmény válasz erre 09.21



Bobolcsai bácsi azt mondta:

"Tévedni emberi, de veszíteni embertelen - inkább tévedj háromszor mint bukj egyszer"



Hála az égnek tartom magam az öreg útmutatásaihoz. Az amcsi piacok a pénteki nagy fals felfutás után, már hétfő reggel megmuatták az igazi erejüket - ami nincs. Hétfő reggel a határidők mutatták nem lesz follow up. Így a DIA 10600 fölötti zárása semmit nem jelentett, (egyébként is csak 10720 fölött lettem volna rá igazi bull - ügylet szinten.)

A japcsi piacon teljesenszétterjedt a bull - de gyanusan elkezdték venni gőzerővel a lemaradókat - ez nem jó jel rövidtávra. Ilyen környezetben a Daxtól sem várom, hogy most nekiszaladjon egy lendülettel az 5000-nek - le kell egy kicsit ülnie (ami többszáz pont minusz is lehet 2 körben lefele.) Különben is a Daxra nem vonzó, hogy 2 -3 hete hajtogatják milyen olcsók a papírok P/E alapon, 2003-ban 2600-as indexnél ezt nem mondogatták!!!



A magyar piacon a nagy vezető trióból a MOL tűnik a leggyengébbnek, az mtcom tipikus lemaradó felfutásban van, még hiszik az osztalékot vonzónak. Mihelyst kicsit gyengül a forint máris nem lesz olyan vonzó az osztalék az eur és usd-ben gondolkodó befektetőknek. A magyar piacon anblock most kezdtem el először látni a gyengeség valami jelét - de ez még nem terjedt teljesen szét - még hisznek a defenzívekben (mtcom, richter, a Molban már nem annyira).

globalis kitekintő Elözmény válasz erre 09.17



A guruk egy része temeti az amcsi piacot, Mark Boucher bácsi a BKX (bank index) beszakadásával riogat.



Legutóbb a DIA, NAS100, és DAXI-it is lebötéztem – „ilyen böte mozgással nem lehet kulcsszinteket áttörni s azok fölött tartósan maradni”. A Daxi szépen le is tört az 5000-ről, short tudásomat is profitábilisan csiszoltam az amcsi tech piacon. Nézzük mi várható:



Boucher bácsi szerint a BKX egy fej-váll alakzatot rajzolgat, amiből szépen lefordul majd, ha a BKX lemegy 93ra és alá. Nos minden szépen megtörtént, a BKX elindult – ahogy Bucher bácsi várta – csakhogy felfelé (99 fölött zárt). Ezzel a képzeletbeli fej-váll alakzattal az a bajom, hogy:

1 hiányzik a jobb válla – és ne képzeljük oda.

2. 2004 vége óta épül, ami túl hosszú idő . Sztem egy igazi fej-váll rövidebb időtávon épül ki.



A BKX mellett figyelem a techet – a félvezetőket. A történelmileg leggyengébb szeptember hónapban sem tudtak komolyan esni, sőt inkább egy felfelé tapadás kezd kirajzolódni. Összességében a DIA és NAS piacokon felékelődések és tapadások vannak, amiből sztem megindulás lesz felfelé.



Két dolog zavar: az arany rally – ami inflációt jelez, és a kilapított amcsi hozamgörbe. Ez utóbbival magyarázzák a BKX várható gyors beesését. Itt valami ellentmondás van, aminek valahogy fel kell oldódni. A magyarázatot lehet, hogy maga az arany rally adja meg, az inflációs előrejelzésével. Ez előrevetíti a FED várható retorikáját is, hogy nem kell szünet a kamatemelésekben „mert a gazdaság nagyon pörög, a Katrina is semmi, sőt jó, mert jobban pörgeti azt az újjáépítés által”. Az arany rally nem hazudik – tudjuk, hogy infláció kezd kialakulni (főleg ktsgoldali)– csak a FED nem nevezi nevén a gyermeket. Az infláció kifejezést a gazdasági pörgéssel helyettesíti. A kötvények lassan megindulnának egy trendszerű csökkenésbe a hosszúoldaliakkal együtt (hozamemelkedés). Logikusan várható, hogy a növekvő infláció hatására a kötvénybefektetők nagyobb hozamot fognak elvárni az amcsi kötvényektől.



A sötét ló számomra, egyenlőre a dolcsi sorsa, ellentétes hatások feszítik:

1 kamatemelési sorozat – dolcsira+

2 infláció növekedés – dolcsira –

Előbb utóbb eldől a sorsa – persze figyelni fogjuk.

arp



Bobolcsai bácsi a remegőkezűekről Elözmény válasz erre 09.16



Bobolcsai bácsi szerint remegő kezű spekuláns az -



1akinek nincsenek koncepciói - csak vágyai,

2aki mindent elhisz - és nem gondolkodik,

3aki vitatkozik a piaccal - és nem figyeli azt

4és nem tud számolni.

arp



Re: Bobolcsai bácsi a Molról Elözmény válasz erre 09.14



Igen tomka én is ilyesmit gondolok minden drága.

De, hogy ne legyen túl egyszerű az élet:



átnéztünk jó néhány instrumentumban jó néhány tetőépítést Bobolcsai bácsival és amiket mutatott azok szerint a végső nagy felfutások nem a realitásokat tükrözik - ezeket a felfutásokat lehet bekötött szemmel is bullra játszani. Nem tom meddig tart ez 1 hónap? 3 hónap? De lesz benne egy nagyszabású korrekció, ami után megint fel fog állni a piac.



Az tuti, hogy itt kivéreztetés folyik - mivel nem a realitások talaján mozgunk (magyarul semmi kockázat nincs beárazva a piacba)ezért nehéz reális eszközökkel dolgozni.

arp



Bobolcsai bácsi a Molról Elözmény válasz erre 09.10



(a cím nem volt jó - ezért újra bemásoltam a szöveget - elnézést! ) Közel három hetes szabadságom után beugrottam Bobolcsai bácsihoz, beszélgettünk és nyomtunk egy sakk partit. Szóba került a Mol árfolyama, meg az, hogy annyira szétterjedt az optimizmus a piacon, hogy 30 K Buxról és 28.000-30.000 Ft-os Molról beszélnek. " Bobolcsai bácsi a 30.000 Ft-os (123 EUR) Molra tömören csak ennyit mondott: "Paradoxon". " Nem értettem, meg amúgyis a sakkra koncentráltam - (így is kikaptam). Este gondolkoztam azon, hogy "paradoxon" , nem hagyott nyugodni. Aztán elkezdtem továbbgondolni, mit is akart mondani az öreg. " A meglévő finomítói kapacitások felértékelődésének oka - mint a MOLé is - a túlzott kereslet növekedése miatt kialakult szűkkeretsztmetszet. Azt üzemanyagok dinamikus árnövekedése mögött a piac a finomítói árrések és tevékenység fedezetének növekedését látja - ez repíti az árfolyamot. Ez az!!!! : a paradoxonhoz a kulcs: az ÜZEMANYAG. Leesett a tantusz mire gondol az öreg. Ha tovább drágul az üzemanyag, az iszonyatos erővel szívja el a vásárlóerőt a piacról és más termékektől- hiszen felmérések szerint kiadásaink visszafogása során az üzemanyag az utolsó termékek egyike, amiről lemondunk. Hát ez az kedves arp - egy bizonyos ü.anyag árszint felett csökkeni fog az össz fogyasztói szabad cash - ami kem,ényen fogja érinteni a hiteltörlesztéseket, megtakarításokat és BEFEKTETÉSEKET egyaránt. " Ez a paradoxon lényege: a MOL irreális bedrágulását okozó tényezők egyuttal kiváltják a befektetések csökkentését/megszün tetését - tőkekivonást a nélkülözhető befektetésekből (alapok). Ha meg nem lesz finomítói hiání - akkor meg mitől lenne a MOL 30.000? Bobolcsai bácsinak igaza van. A mai MOl nem tud 30.000 lenni: ha üzemanyag árrobbanás lesz - azért, ha nem lesz - meg azért. " Ez természetesen a jelenlegi MOL-ra vonatkozik, újabb finomítói kapacitások akvizíciója árnyalhatja a képet - és hozzásegíthet egy végső vételi pánik kialakulásához. Hát ez a Bobolcsai bácsi... - hm ez nagy spiller!

Bobolcsai bácsi a graphiról Elözmény válasz erre 08.19



Beugrottam délután Bobolcsai bácsihoz és elmondtam neki, hogy valami nagy igazságtalan manipulációt látok a graphi körül. Mi a teendő, hogy álljak hozzá mert dühös vagyok.

"

Az öreg az orrára tolta a szemüvegét és és álmatag kék szemeivel a szemembe nézett fölötte. Aszondja:

"dühös vagy? helytelen - a dolgukat végzik, pénzt akarnak csinálni. Örülj, hogy ismered őket, és a szándékukat. Előttük jársz egy lépéssel - ezt lovagold meg. Semmi indulat, semmi érzelem - ez fejjáték"

"

Átgond oltam, megint igaza van. Akkor lássuk:

1. Fel akarják görcsölni a papírt (ez látszik)

2. Minek? - na ez a hülye kérdés, nem mindegy?

"

Akkor essünk neki kereskedő fejjel: aszondja, a chartja ronda mint az anyósom, de az látszik belőle, hogy van egy vízszintes ellenállás 1660-on, 2001 12. 13. óta szalad az árfolyam fölött mint a Damoklész kardja, ez erős. Aztán szintezzünk tovább 1850 a következő kőkemény ellenállás.

Állj hova szaladunk maradjunk a mai nap 1610 körül meg az 1660 ellenállásnál. Ezeket a tényeket plusz a nagy manipulációs veszélyt fordítsuk le trade-re: Mondjuk megveszem most piacin - az 1550 az már ki van próbálva az jó lenne stopnak. Aztán figyeljük, mivel pozor, pozor van ezért ha emelkedne 1580- ra húznám a stoppot. Ha megy tovább 1660-nál kap egy szoros fojtó stoppot - dögöljön meg ha nem megy tovább. Ha áttörné az 1660-at akkor vesszük és követjük 1850-ig.

"

Na ennyi - de én akkor is utálom a mohó más farkával csalánt verő manipulátorokat.

Re: Bobolcsai bácsi a graphiról Elözmény válasz erre 08.20



Az 1660-as ellenállásról:

"

Je llegét az határozza meg, hogy

1.régen húzódik az árfolyam fölött,

2.hiába ütötte meg az 1700-at nem tudott szignifikánsan efölött az ellenállás fölött maradni.

3. ez megerősíti a kemény ellenállás jellegét.

Bobolcsai bácsi az OTP-ről Elözmény válasz erre 08.17



"8650 ftos célárfolyam, mikorra? 2006, 2008, 2010. Nagyon nem mindegy. Ma bekúrták az 50 naposig.

"

Amcsiban a szelek mostanában nem a bankok vitorláját dagasztják, különösen nem a jelzáloghitelezőkét. Persze ki fognak állni ebből a helyzetből, mert most az amcsi alapkezelők "rotálnak" a tech lett a feketebárány és keresik a szektorokat ahová a techből kimentett pénzeiket be lehet menteni.

"

Ha már ők kiszállnak, akkor én is kaszálgattam egy kicsit a qqq-n, lefele. (na ez off volt) A mai napra trade over van időm.

"

Na a lényeg az Otp és társainak, az 50 naposra kúrással nagy pofont kapott, megfigyelhető, hogy a külföldiek előbb a perifériákon kezdik az elektronikus biteket kp-re cserélni (Bét) otthon meg még rotálnak. Nagyon nagy talpraállást nehéz elképzelni az otpben - inkább a rally játszma - beverés kifárasztásos kombinációja jöhet számításba.

"

Aki ezen az Otp-n itt pénzt fog csinálni (úgy, hogy meg is marad) az megérdemli.

arp

Buxihoz.. Elözmény válasz erre 08.16



beszéltem Bobolcsai bácsival, csak csóválta a fejét...

"

Azt mondta: "ez mán közüzemi részvény"

"

Szerin tem meg jól mozgott ma! Igaz, hogy odakint megy a méretes korrekció, nyugat-európa rés ugrásból ment át minuszba - ami sosem egy jó jel, de a telekomot kint is dícsérik. (???)

"

Amúgyis az mtcom leszúrt 900 környékéig a minap, doji-zott és megindult felfele. Sztem semmi más dolgunk sincs, mint betenni 930-ra a stoppot és követni, 980 meg egy szép kis ellenállás. Ott frankót realizálni, tuti pénz, hamár ott van. Ha tovább megy akkor meg szűk stoppal venni.

arp

Bobolcsi bácsi az Émászról Elözmény válasz erre 08.12



Nagyon örülök, hogy megint az öregre hallgattam és nem hagytam magam a mások által gerjesztett mohóság csaliján fennakadni. A feltételezett 5000 darabos 10800-as entryvel, ma garantált ipraikasza a minuszban. Igaza volt az öregnek a sentiment dumával - (mert ezt tőle hallottam)

"

Minden esetre gratulálok Márkinak az ő entry pontjához ez több mint 10%, és ha jól látom a forgalmakat, akkor már kiszállt.

"

Ez most nem lett 12.000 - de kérem itt biztosat mondani előre? Rajtunk kívül álló faktorokra kezességet vállalni? Ez csak azt a személyt minősíti, aki az ilyet elhiszi. Aki viszont tőzsdén ilyet mond, az csak dolgát végzi és a saját jólfelfogott érdekét képviseli.

"

Ennyi a tanúlság.

Re: Fibóhoz. Émász Elözmény válasz erre 08.13



Meg ezt is közölte az öreg:

"Re: már csak fél óra és 4 kereskedési nap Elözmény válasz erre 08.08

Ha mesterségesen sikerülne feltornázni az árfolyamot 11.500-ig akkor profitrobbanáskor viszont több mint 50%-os esélyűvé válna egy árfolyam elmozdulás - tapasztalatom szerint lefele. Ezt is Bobolcsai bácsitól tanultam.:o)

arp

Re: GRID ugyek. Econet Elözmény válasz erre 08.11



Bobolcsai bácsival már erről is beszélgettünk korábban:

"

Azt mondta: "soha ne vegyél részvényt gyorsan"

"

Ezt sem értettem - mondom ez már öreg és lassú ezért cseszeget engem, aki friss és harap mint gyémántvágó. Aztán az ebpp hírnél jöttem rá már megint igaza van - aznap kivártam délutánig, akkorra már látszott, hogy ez az egész storyegy nagy nulla. Áldottam magamban Bobolcsai bácsit, a saját ökörségemtől mentett meg.

arp

Re: Beleadtak az OTP-be - Mi állhat a háttérben? Elözmény válasz erre 08.11



Beugrottam Bobolcsai bácsi szalonjába és ugyanerről faggattam az öreget. Azt mondta, hogy az ő idejében akkor voltak ilyen érthetetlen ráncigálások,amikor kifáradt egy rally.

"

Azt is mondta, manapság töméntelen mennyiségű pénz van a felnőtteknél és azzal mostanában ésszerűtlen befektetéseket is hajlandók hosszú ideig finanszírozni, a mohóságuk kielégítése érdekében.

"

Azt is mondta, hogy a sok pénz miatt a rally játszmák meghosszabbodnak

"

De a végén csak kevesen nyernek! Én csak hümmögtem - fura pók ez a Bobolcsai bácsi

arp

Re: Rába up??? Elözmény válasz erre 08.08



buxi apo, ebbe van valami. De kérem a technika! - Bobolcsai bácsi raccsoló akcentusát hallom a fejben zúgni. "Ilyen tetűvári papír kérem szépen nem tud elindulni - hacsak ...(mondta jelentőség teljesen, szemüvege fölött rámpillantva), hacsak nem vesz egy jó nagy lendületet alúlról - tudod kedves arp - úgy mint a parittya. Azt is ki kell feszíteni hátra, hogy megröptessük előre. Világos kisfiam. Mint a vakablak Bobolcsai apó!

arp


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 14:08
Előzmény: #159  Törölt felhasználó
#160
"az egész cucc pozitív korrekcióra van dedikálva"

Hi!

ezzel most azt mondod, ez még nem új trend? nem néz ki még úgy, hogy a szakadozásokon túl lennénk? nekem van egy sanda gyanúm, hogy túl vagyunk (melyik köcsög az, aki iylen sokat várna az öntéssel? vagy csak igen sok papírja van és sok türelme... háát, ez már bullix reloaded-nak néz ki :(

ki hogy látja?
Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 12:51
Előzmény: #157  spade
#159
Örülök, hogy kasza van, remélem nem zártál tegnap....

20-a óta papolom, hogy az egész cucc pozitív korrekcióra van dedikálva. Jó, hogy mások is észrevették: Spédo, Burkifli, Lau, Elemes. ...Jól van fiúk!

Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 12:46
Előzmény: #152  Zseton
#158
Szia Zseton,

A helyzet az, hogynem tudom hol lehet eur/huf devizapiaci volument követni:

1. A bankközit valahol fellehet kutatni - OTC
2. a tőzsdei eur/huf napi kötések határidős kontraktus mennyiségei ill. nyitott kötésállományát -próbáld meg a BÉT honlapon.
3. érdekes - erre az adatra még eddig nem volt szüségem....
4. nem néztem még itt a kötéslistában?

Bocsi, hiányos vanyok.
spade 2005. 10. 26. 12:15
Előzmény: #156  Törölt felhasználó
#157
Megigértem hogy nem kötözködöm ezért erre nem mondok semmit
^_*

Mindenesetre volt egy elméletem tegnap, hogy a Ft erösödni fog a Bux meg emelkedni...aztán lehet hogy az elmélet tök rossz én meg csak tévedésben kaszáltam :)
^_^
Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 11:46
Előzmény: #154  Törölt felhasználó
#156
mnb.hu-n vannak pontos devizastatisztikák, de szerintem napi 100-400 eur, úgyhogy ez a swisscomos deal hangya*** volt csak nem több
Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 11:43
Előzmény: #154  Törölt felhasználó
#155
Hi!

"Kb 3 nappal ezelött jelent meg a hír hogy a JP morgan fölszámolta a kelet europia kockázatosnak mínősített befektetéseit. "

ez a hír engem is érdekel, lemaradtam róla... tudnál adni egy linket? előre is thx
Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 11:07
Előzmény: #153  spade
#154
Hi all,
arp.-nak igaza van. Erre teljesen fölösleges swapot-kötni.Meg szerintem nem szívesen vállal be egy bank sem 40 mrd ft swapot svájci ellenében, mert elég komoly likviditáshiányt okozna nála.
Sztem a ft-erösödés mellett nme kell semmi különleges dolgot keresni. CHF-el es EUR-val szemben még mindíg jó a carry trade.
A Bét piac esésének egyetélen egy oka volt,mégpedig az hogy a concord két 7en keresztül mindent adott, mert egy alapot űrítettek ki.Kb 3 nappal ezelött jelent meg a hír hogy a JP morgan fölszámolta a kelet europia kockázatosnak mínősített befektetéseit.
Szal a JP M. tőkekivánsa miatti erő, amia ft-piacra nehezedett, az mára megszünt, és a carry trade folytatódhat tovább...Emiatt tart itt a ft ahol tart..

Üdv: Burkiflee
spade 2005. 10. 26. 10:18
Előzmény: #145  Törölt felhasználó
#153
arp,

> ez nem swap

Lehet swap mert a svájci nyilván nem a párnacihából halászta elő a piiizt , hanem hitelből fizetett akkor meg swappolhatott nyugodtan, ki tudja mit csinált...de a követelést is el lehet swappolnoi...
Más:
Aligha hiszem hogy a konverziót kockázat mentesen előbb is meg lehetett tenni....persze lefedezni esetleg le lehetett, akárhogy is egyébként egy ekkora összeg azért rövidtávon/lokálisan meglátszik a FT piacon a shortosok/longosok ideig óráig,odázhatják el csak,..tulajdonképpen mindegy az is hogy 1 héttel ezelött volt esetleg a konverzió amit a shortosok felfogtak, de mivel netto beáramlás van nem birták tartani és coveringoltak...
Zseton 2005. 10. 26. 09:51
Előzmény: #151  Törölt felhasználó
#152
Topkaiser, arp, spade vagy akárki,

Mennyi lehet a napi átlagos EUR/HUF forgalom a devizapiacon?
Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 09:30
Előzmény: #150  Törölt felhasználó
#151
1. tudjuk hogy az államháztartás ecuadori szinten van
2. ezt nyilván a kormány is tudja nem teljesen hülyék
3. de jönnek a választások
4. addig stabilizálni kell a Ft-ot vhogy
5: következmény valaki stabilizálja

fizetni pedig 2006ban fogunk ezárt
Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 08:13
Előzmény: #149  Törölt felhasználó
#150
Ez az usa fogyasztói bizalmi index , ez totál röhej. Ahogy reagálnak rá egyes piacok : én csak kuncogok rajta:

1. usa fogy. biz . csökkent
2. részvények le majd zárás előtt 15 perc alatt nagy forgalommal fel vissza
3. usd begyengült

Milyen rossz, hogy csökkent a fogy. biz., hiszen a "hájas amerikai zabagép" adja a gdp 2/3-át (én szeretem őket, ez most csak egy szemléletes kép, ahogy a statisztika kezeli őket :o).

Ilyenkor látszik mekkora lehúzás megy a részvénypiacon: többször megfigyeltem, hogy negatív fogy. bizre. kis csökkenés után mennek tovább fel:
- most vegyünk részvényt, amíg a hájas zabagépnek nincs bizalma, majd ha javul a bizalma és lesz neki, akkor meg nyakon öntjük vele. Ez hülyeség - ugye?

A devizapiacon más játék megy: ott meg azt mondja : nem bízik a zabagép barátunk, a német bőrgatyás meg bízik:
- akkor logikus, hogy az eur/usd jól mozog-nem?

Ezt kapd ki.

u.i: persze más is van a háttérben részvénypiac, eredméníszezon, eur/usd felfokozott várakozás a dollár mellett nagy long pozikban (de ezt már korábban írtam :o)

Stratégiám marad:
1 minden dax emelkedésbe beleadok
2 minden eur esést megveszek
Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 08:01
Előzmény: #146  Törölt felhasználó
#149
Hasonlót akartam írni, mint TopK+, : az ÁPV Rt bejelentette az ügylet lezárását.

Attól még lehetet a teljesírtés bármikor. Mindegy nem ez a lényeg, engem inkább az érdekelne ki állt tegnap a hosszúkötvények vételi oldalán? - mert volt vételi oldala - látszott az árfolyamon.
Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 06:14
Előzmény: #146  Törölt felhasználó
#148
Ha itt most stabilizálódna ( a legutóbbi mélyponttól egy hajszállra) a forint az roppant érdekes fejlemény lenne, kiváncsian várom a fejleményeket.
Törölt felhasználó 2005. 10. 26. 00:47
Előzmény: #146  Törölt felhasználó
#147
1. a short covering a short zárása?
2. mik azok a kvázi-állami szervek, és mi ellen (miért) interveniálnak?
3. huf-stabilizálódás: szted milyen euróáron kb.? miért már a jövő héten?
Törölt felhasználó 2005. 10. 25. 23:51
Előzmény: #145  Törölt felhasználó
#146
a forint piac szempontjából tökmindegy hogy chf-et vagy eur-t konvertálnak, mindkettő forintkeresletként jelentkezik. más kérdés, hogy ezt az összeget már egy hete lekonvertálták kb. tehát ma nem ez hatott, hanem az hogy a kvázi-állami szervek folyamatos 250 feletti intervenciója nyomán mindenki Ft-shortba került, és van egy kis covering, szerintem bestabilizálódik a következő hetekben a HUF
Törölt felhasználó 2005. 10. 25. 22:14
Előzmény: #144  spade
#145
ez nem swap
spade 2005. 10. 25. 22:00
Előzmény: #143  Törölt felhasználó
#144
arp,
1. Meddig tart swappolni ? (EUR/CHF)
2. AMikor pénz beáramlás van és a jegybank nem vesz (mert már dugig van) akkor 50 millárd FT nem keveset fog mozditani...
És a beáramlásnak itt még közel sincs vége mega nagy tételek jöhetnek....
De majd meglátjuk....
^_^
Törölt felhasználó 2005. 10. 25. 21:55
Előzmény: #142  spade
#143
Spédo

ez a pénz annyit mozdít a forinton mint hangyafing a limbólécen.

És ez CHF/HUF - itt meg usd/huf és eur/huf ról van szó.

Hidd el amit mondok - a végén nem jársz rosszul :o)
spade 2005. 10. 25. 21:50
Előzmény: #139  Törölt felhasználó
#142
arp,
"
Svájci kézbe került az Antenna Hungária Részvénytársaság: miután a Swisscom és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁPV Rt.) megszerezte a versenyhatóságok jóváhagyását, végrehajtották azt az ügyletet, amely során a Swisscom, 75 százalékos -- plusz egy részvény -- érdekeltséget vásárolt a vállalatban. A részvénycsomag vételára 293 millió svájci frank (46,75 milliárd forint). "

Hát ez jön be...
Törölt felhasználó 2005. 10. 25. 21:07
Előzmény: #140  Törölt felhasználó
#141
nagyobb nálunk:

hozam igen, ...kockázat is :)
CAPM :)
ha le is tudnák fedezni az árf.kockázatot, nem biztos, hogy azzal együtt is megérné... meg hát a mi piaci bétánk ígyis-úgyis nagyobb az övéknél

(mi, amerikaiak félni hatalmas magyar... bétától :))) owatta! teikoku!)

Topik gazda

arp
5 5 3

aktív fórumozók


friss hírek További hírek