A gyerekek után havi 30 ezer, a felnõtteknek pedig havi 60 ezer forintos alanyi jogon járó alapjövedelmet ígért csütörtöki programbemutatóján a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Javaslatuk szerint az alapnyugdíj 90 ezer, míg a
De nem erről a példáról beszéltem, te mondtad, hogy nem kell korlatozni egy tulajdonosi közösség alapítaskori szabályait. Az meg akkor előírhat bármit.
A másik, hogy mint írtam, ma már nem a területi alapon szerveződő közösségek a jellemzőek. Tagja lehetsz pl. egy sportegyesületnek, amely tagjai 15 városban vannak mondjuk több ezren. Tagja lehetsz vallási közösségnek úgy, hogy közben a lakóközösséged többsége más vallású. Ha a normális együttélésen belül megtiltják neked a lakók, hogy űzd a sportot, vagy gyakorold a vallasod, és azt mondják,önként költöztél oda, akkor szerinted igazuk van, szerintem meg nem.
"azt felparcellázom, és eladom a telkeket, egy szerződésben továbbra is fenntarthatom a kiskiralyi jogaimat. Mert ilyet is írtál." a telket Beniczky Gábor adta el és ő "kiskirálykodás" helyett 8 évvel később öngyilkos lett mivel elherdálta a családi vagyont... és semmilyen jogot nem tartott fenn magának a telekértékesítés után... az ottani kompetenciákat a telektulajdonosok gyakorolták
Igazad lenne, ha a tulajdonosok a tulajdonjoguk megtartásával együtt is kiléphetnének, de ezeknél a közösségeknél erről szó sincs. Mellesleg az állampolgárságodat is megváltoztathatod idővel, tehát az érvelésed az országokra is működik, holott épp az országokat tartod elnyomónak a kis közösségekkel szemben, a szövetségeket (lásd EU) meg az országokkal szemben.
Mert a tagkai nem szolgák, jobbágyok, nem is bérlők, hanem tulajdonosok. Ha eladom a lakásomat, ugyan megválogathatom kinek adom el, de nem írhatom elő, hogy mondjuk utána soha ne lehessen a lakásból iroda.
teljes mértékben összhangban van azokkal, a libertárius elvekkel még egy önkéntes alapon létrehozott hutterita kommuna is összhangban van a kulcsszó az önkéntesség... nincs jogod pl. a hutteritákra, a mennonitákra, a kibuclakókra vagy az amishokra erőszakolnia felvilágosult elveidet... még rájuk sem, nemhogy egy önkéntes alapon létrejött lakóközösségre...
Ok, tehát ha szerinted ez jó, akkor te a nagyon erős hatósagi szabalyozás híve vagy, csak a hatósag méretében nem értesz egyet azokkal, akik ugyanezt állami szinten preferálják. Pontosan ezért mondom, hogy nem a centralizació-decentralizáció kérdésében van az ellentét köztünk, hanem a szabályozásban, te az erős reguláció híve vagy helyi szintrn, a gyengéjé orszagos szinten, én ezzel szemben a gyenge regulációt tartom jónak mindkét szinten.
De amúgy amennyit elolvastam, az is elég volt. Az egyesület még azt is előírta, hogy csak a beleegyezésükkel lehessen telket eladni, még a vételárat is kikötötte. Ez köszönő viszonyban sincs azokkal a libertariánus elvekkel, amiket viszont a nagyvállalatokon meg számonkérsz.
innentől kezdve inkább az esszéből idézek… „Az alapszabályban
foglalt előírások biztosították a telep kertvárosi jellegét: a villaszerű építkezés
terveit az egyesülettel előzetesen el kellett fogadtatni, a telkeken az épületek
az utca határától legalább hat méterre épülhettek, s legalább három méter
távolságban a szomszéd telektől, szennyvizet, ürüléket az utcára nem
vezethettek ki, felfedem (tűzfalas) épületeket nem építhettek. Előírták az állattartás, gyári ipartelep, gyár,
munkáslakás, kocsma létesítésének tilalmát, sőt fűszerboltot, mészárszéket és bármilyen
kereskedést is csak a választmány engedélyével lehetett nyitni.3
Természetesen működött hentes
(mészárszék), fűszerüzlet és egyéb boltok, melyek számára a helyiséget az
egyesület adta bérbe, ám több kérést elutasítottak, egy boltot be is zárattak,
ha túl zajosnak, nem nyaralótelepre valónak ítélték. 1888 őszén megkezdték a telep tervszerű
fásítását, vízvezetéket építettek, minden utcasarokra lámpát állítottak; „ http://epa.oszk.hu/02100/02120/00030/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_30_253.pdf
Nem, nem fogom elolvasni, mert folyton ezt jatszod, érvek helyett dokumentumokkal jössz, amiket egyildalúan értelmezve igazítasz a konteóidhoz. Te még a kommentjeimet sem olvasod el, de elvárod, hogy a te agymenéseidet forrásokig kövessem le. Bocs, de nem vagyok a pszichológusod.
Fogd már fel, hogy itt nem arról van szó, hogy az egyedi eseteidet mennyire tartod jó példának, hanem arról, hogy milyen jogaid vannak a magántulajdonodon. Ha megtilt neked egy 100 fős közösség valamit, az semmivel sem lesz jobb neked ,mint ha egy 10 milliós teszi.
Te említetted követendő példának, ha a helyi közösség előírhatja a helyi üzlettulajdonosoknak, hogy kinyithatnak-e. Az, hogy ezt egy közgyűlés mondja ki, akár a helyi tulajdonossal szemben, vagy egy kiskirály írja elő, már részletkérdés. Már csak azért is, mert az általad preferált társadalmi rendben ha van egy nagy földterületem, azt felparcellázom, és eladom a telkeket, egy szerződésben továbbra is fenntarthatom a kiskiralyi jogaimat. Mert ilyet is írtál.
Tehát szerinted példamutató a helyi piaci verseny teljes kizárása, amennyiben a helyi közgyűlés megszavazza? Akkor most hogy van azzal, amikor a példadban nem enged be a holtel tulajdonosa melegeket a hotelba? Ha a közgyűlés megtilt egs ilyen diszkriminációt, akkor be kell engednie, de akár azt is előírhatja, hogy zárjon be? Egyáltalán miben jobb, ha a helyi hatalom tiltja meg, hogy az állampolgári jogaiddal élj, mint ha az országos?
ha Mátyásföldre célzol ott a helyi ingatlantulajdonosok közgyűlése döntött erről... http://epa.oszk.hu/02100/02120/00030/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_30_253.pdf a tevékenységük pedig annyira példamutató volt, hogy közel 70 évvel az egyesület felszámolása után is ez a pesti oldal legfelkapottabb kertvárosa...
60 ezres alapjövedelmet és 150 ezres minimálbért ígérnek Magyarországon
Ugrás a cikkhez