Én tényleg nem vagyok egy hurráoptimista, most éppen egy másik valamiben vagyok nagyon méretes bukóban. Ezt a mi Opusunkat sem szoktam rózsaszínben látni - de aggódni azért nem aggódom érte. Miért is? Mert itt van mögötte egy brutális vagyon. Az persze kérdés, hogy ezt a vágyaink mentén hányszoros szorzóval szeretnénk látni, meg milyen légből kapott megtérüléssel... De attól még ami ott van az ott van - ha akarják, hogy valami értelme legyen (különben tök felesleges volt az eddigi cégépítés), akkor legalább egy osztalékos fejőstehént csinálni kell belőle. Akkor pedig nem lefele megy majd, hanem szépen, lassan felfele és lesz belőle egy kis magyar BMW vagy Coca-Cola, mégha ma ez még röhejesnek is tűnik. Nekem ez az alapja a bizalmamnak. Nem a politika. Mire nőne 26. után, sokkal több szavazatot úgysem tudnak szerezni, olyan meg nincs, aki elvegye tőlük. Nem a TA, ezt nem kereskedő robotok veszik. Csakis a józan ész. Lesz 500 stabilan, majd ha bejönnek a tavalyi szerzemények osztalékai. Aztán lesz majd 600 is - de nem egyhamar, mert ahhoz stabil emelkedő profit kell. Ha ez nem elég, lehet rabolni itt-ott. Van kispapír-rally, meg szuper cég, ami csilli-villi 3%-os marzsos kocsijaihoz GIGÁSZI növekedést ígér. De itt és most várni kell türelemmel ha ebben gondolkozik valaki - nem fog beomlani, nem fog égbe menni - de azért csak jobb, mint a takarék, nem? :)
Lehet, hogy nem is lenne akkora baj, ha Viktorék pofára esnének a választásokon. A tavalyi 2/3-os diadalmenet óta felezett a papper, szóval k..ra nem hiányzik még egy EU-s győzelem is...
Elnézést hogy közbe szólók, de ( vállalom a felbeszélést, és lebeszélést is ) de Orbán Viktor kivárja a választás eredményét. Jelenleg a Néppárt tagja. Az EU választáson A néppárt és a bal oldal is kevesebb szavazatra számíthat az EU saját közvéleménykutatása alapján is. Átrendeződés van, most hogy választás van, a hazai média is szállítja a nemzetközi híreket jóval többet a megszokottnál, mert tudja figyelem van. A Szankcióhoz pedig megvannak a szavazati szabályok.... Ezért akarják átirni az alapszerződést is... Nos ez nem lesz 2022-ig sem. Főleg hogy a Nemzeti Erők nagyon belefognak ebbe szólni. Orbán Viktor ha a Néppártban maradnak ( amit maguk a Néppártiak egy része akar nem véletlenül ), akkor is támogatóként ott vannak a Migráncsellenesek. NAGY NAGY GAME EZ. A Pofára esést nem érteni.... :)
Úgy-úgy, mindig van egy "dátum" meg lesz féléves jelentés is, csak páran nem veszik észre, hogy már az országgyűlési választások a nagy DÁTUM" sem hozta meg ezt a víziót és az elmúlt évben semmi.
Pont, hogy minél nagyobb kapitalizációjú céget szeretnének, bekerülni egy magasabb körbe. A 400-as árfolyam nulla forgalmakkal pont ennek az ellenkezője. A fúzió is állítólag ezért van, bár kételkedem ebben a kommunikációban is. (emlékezzünk a Konzum feldarabolás miértjének kommunikációjára).
De ha legaláb csin0lnának vmit... Figyeld meg, most majd az lesz a sláger őszig, hogy az önk. választásokig nem lehet elengedni, nem lehet szem előtt ML...
7-800? Az 1,5 milliárd eurós kapit. Erre írta vki, hogy irreálisan magas kapit. ne várjunk, mert buliba lóg a kezünk. ;) . Az új időpont várása megint csak egy kamu, amivel a felbeszélők etetnek (ún. tartják a lelket bennünk). És abba belegondolt vki, hogy ha a választáson a Viki-féle erők csúnyán leszerepelnek, a migráncspártiak nagyon megerősödnek, akkor vajon milyen szankciókat fogunk kapni? (re pénzcsap) Ez azért nem egy lezsírozott hazai választás lesz, banyeg, itt pofára is lehet esni! :'( . R.404,8
az a baj h ami pl ma megy kereskedés címén az senkinek nem jó, plusz még azt nem értem h miért ez a rengeteg időpazarlás, hónapok, félévek a semmibe, ennyire sok az idő, az idejük, az időnk...?
Miért kerülne le pont a fúzió után a fék?Ez csak egy újabb dátum amihez álmokat kötnek egyesek. Persze kívánom hogy így legyen és induljon el végre.Csak annyit mondok, hogy ésszerűségi, gazdasági, stb alapokon gondolkodva mindenkinek jobb lenne, ha 7-800 között pörgetnék a papírt nagy forgalommal. A mindenkibe beleértem azokat is akik a kisbüfik kárára csinálják azt amit nam, mint nap látunk....de nem így történik. íezek alapján minden benne van a pakliban. Le is, fel is, ami épp a kokápos és társai érdeke..
pedig már én is írtam korábban.szerintem 200/400 a cél és max 225/450 kilengés lehet hírre, a fúzió után ha lekerül a kötőfék akkor a jóisten tudja hol áll meg............
OPUS Global Nyrt.