Százmillió euró, azaz több mint 31 milliárd forint összegig levonható lesz a műemléki épületek felújításának költsége jövőre a társaságiadó-alapból, ha a parlament elfogadja a 2017-es adócsomagot
A napilap szerint ez a módosítás különösen érdekes kormányfő vejéhez köthető kastélyvásárlás, illetve a jegybanki alapítványok ingatlanügyeinek tükrében.
Siklós Márta, a Leitner+Leitner Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. szakértője az új kedvezménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "mindehhez még arra sincs szükség, hogy a kedvezménnyel élő vállalkozás az épület tulajdonosa legyen. Elég hozzá az is, ha a kincstári vagy önkormányzati épület vagyonkezelője vagy bérlője".
Alig telt el a nyár, máris esnek ki a legújabb csontvázak a szekrényből a Fidesz költekezéseiről. Többek között kiderült, hogy már azelőtt elégették a gyűlöletkampányra szánt 3,1 milliárdot Rogán haverjának cégeinél, hogy az törvényesen megengedett lett volna. Sebaj, hiszen oktatásra és egészségügyre gyűlöletkampányra mindig van pénz, Orbánék meg is dobták a büdzsét még 800 millióval.
A menekültellenes kampány felpörgésével párhuzamosan jubileumot is ünnepelt az Orbán-kormány, mégpedig a tízezredik gazdag migráns betelepítésének jubileumát. Családokkal együtt ugyanis ennyien vásároltak eddig letelepedési államkötvényt, amivel persze mindenki jól jár Orbánék környezetében, csak a magyar állam nem. Közben pedig már csaknem tízszer annyi bevándorló jött miattuk, mint amennyi miatt az egész népszavazást tartják.
De Matolcsy sem tétlenkedett az elmúlt időszakban: mostanra nem csak rokonaival szórta tele az MNB-s alapítványokat, de új barátnőre cserélte le feleségét is. Az új státusszal pedig felelősség is jár a volt fitneszoktató barátnőnek: Matolcsy jegybankjában ugyanis az asszisztensi munkáért 1,7 millió forintot osztanak, de persze csak akkor, ha mellette a szabadidejének egy részét is „beáldozza” az illető.
Csaknem 4 milliárd közpénzt égettek el a gyűlöletkampányra - persze baráti cégekkel
Orbán-kormány, mégpedig a tízezredik gazdag migráns betelepítésének jubileumát"
leírnád hol élnek ezek a betelepített migránsok?
előre is köszi!
Törölt felhasználó2016. 09. 25. 08:57
Előzmény:
törölt hozzászólás
#215
link Újabb mutyik a láthatáron – A Fidesz úgy szórja a közpénzt, mintha nem lenne holnap
Alig telt el a nyár, máris esnek ki a legújabb csontvázak a szekrényből a Fidesz költekezéseiről. Többek között kiderült, hogy már azelőtt elégették a gyűlöletkampányra szánt 3,1 milliárdot Rogán haverjának cégeinél, hogy az törvényesen megengedett lett volna. Sebaj, hiszen oktatásra és egészségügyre gyűlöletkampányra mindig van pénz, Orbánék meg is dobták a büdzsét még 800 millióval.
A menekültellenes kampány felpörgésével párhuzamosan jubileumot is ünnepelt az Orbán-kormány, mégpedig a tízezredik gazdag migráns betelepítésének jubileumát. Családokkal együtt ugyanis ennyien vásároltak eddig letelepedési államkötvényt, amivel persze mindenki jól jár Orbánék környezetében, csak a magyar állam nem. Közben pedig már csaknem tízszer annyi bevándorló jött miattuk, mint amennyi miatt az egész népszavazást tartják.
De Matolcsy sem tétlenkedett az elmúlt időszakban: mostanra nem csak rokonaival szórta tele az MNB-s alapítványokat, de új barátnőre cserélte le feleségét is. Az új státusszal pedig felelősség is jár a volt fitneszoktató barátnőnek: Matolcsy jegybankjában ugyanis az asszisztensi munkáért 1,7 millió forintot osztanak, de persze csak akkor, ha mellette a szabadidejének egy részét is „beáldozza” az illető.
Csaknem 4 milliárd közpénzt égettek el a gyűlöletkampányra - persze baráti cégekkel
Bár a médiatörvény és a választási eljárási törvény értelmében is tilos politikai reklámot közzétenni kampányidőszakon kívül, főleg az olimpia alatt tapasztalhattuk, hogy mennyire felpörgött a kormányzati propaganda. Nem csoda hát, hogy a kvótakampányra félretett, valójában csak augusztus végétől költhető 3,1 milliárdnyi közpénzt már augusztus 10-re eltapsolta Rogán Antal és propagandacsapata.
"Nem azt akarom, hogy ellenőrzés és korlátok nélkül jöjjenek a menekültek, de ne utáljunk azért valakit, mert ő más, mint mi. Ezért szavazok igennel október 2-án"
Már indiai migrációval riogatják a magyarokat a "köztévén"
Közeleg az álnépszavazás, turbófokozatra kapcsolt a fideszes
A "közmédiának" csúfolt állami adón már indiai migrációval riogatják a magyar lakosságot.
Kis-Benedek József, "biztonságpolitikai szakértő" az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában azt mondta: hamarosan jönnek az indiai migránsok, akik "egyre agresszívabbak".
ORBANISTA ORSZÁG