Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Persze, semmi gond, mert ha kicsit tovább tart a dolog, akkor majd bemondják, hogy igazából nem is 2,3K MRD, hanem 5-7-10K MRD USD, amit a gazdaságba öntenek.
Mint a Big shortban, amikor a korán ébredő szemfülesek elkezdtek shortolni, majd romlottak a fundamentumok, de ennek ellenére ellenük ment a piac... egy darabig. :)
hírre adni ,a 10 mill. csökkentés it semmit nem fog érni, meg azt is kik adnák össze ha az usa mint a legnagyobb kitermelő kijelentette, hogy ő nem is illetékes AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TOVÁBBRA SEM SZERETNE KORMÁNYZATI SZINTEN BEAVATKOZNI AZ OLAJTERMELÉS CSÖKKENTÉSÉBE, ANNAK MÉRTÉKÉT A PIACRA BÍZNÁ. EZZEL KAPCSOLATBAN VISZONT MEGSZÓLALTAK AZ OROSZOK, AKIK SZERINT EZ A HOZZÁÁLLÁS KEVÉS LEHET AZ EGYEZSÉGHEZ,ugyanis amint emelkedésnek indulnának az olajárak, az amerikai palaolajtermelés ismét növekedésnek indulhat a piaci mechanizmusoknak köszönhetően.Szerdán Oroszország azt nyilatkozta, hogy kész lenne 1,6 millió hordó/nappal csökkenteni termelését, mely egy 15 százalékos vágásnak lenne megfelelő. Március elején nem sikerült megegyeznie Oroszországnak és Szaúd-Arábiának a további termelés-visszavágásokban, ugyanis Moszkvának már akkor is az volt a baja, hogy az amerikai palaolajszektor úgy részesül a magas olajárakból, hogy nem veszi ki a részét a termelés-visszafogásokból. Így indult útjára a legutóbbi olajháború, melyre válaszul Szaúd-Arábia elárasztotta olcsó olajjal a világpiacot. Egyelőre még nem mutatkoznak jelei annak, hogy ezek az ellentétek feloldódásra kerültek volna a nagy olajhatalmak között.Azonban a világ olajkereslete 30 százalékkal is eshetett, mely 30 millió hordó/napos csökkenést jelent a normális szintekhez képest, így mindegyik fél erősen ösztönözve van egy közös megállapodásra, ugyanis a tárolók vészesen telítődnek.Az Egyesült Államok olajkereslete 14,4 millió hordó/napra zsugorodott, mely 30 százalékos visszaesését jelent a koronavírus megjelenése előtti időkhöz viszonyítva, és 1990 óta nem látott alacsony értéknek megfelelő. Így elemzők szerint még egy lehetséges 10 millió hordó/napos vágás is kevésnek bizonyulhat a jelenlegi drámai keresletvisszaeséssel összevetve. Az USA-ban annyira lecsökkent a benzin kereslet, hogy a havi adatok alapján 1969-ben fogyhatott utoljára ilyen csekély mennyiség.Meg nem nevezett források szerint a szaúdiak és az oroszok még nem állapodtak meg arról, hogyan osztanák meg egymás között a termeléscsökkentéseket, de még arról sem, hogy milyen alapról mérnék a visszavágásokat./Pf./
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!