A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Ajánlok egy minőségibb szórakozást, egy tűpontos elemzést arról, hogy miért küzd ov. A büntetlenségért. "Büntetlenségét belföldön már biztosította, mert a kezében tartja az
ügyészséget, az adóhivatalt, a bíróságokat, és így tovább, ezért az
országhatáron belül már nem felelősségre vonható. Az uniós bevételek is
kellenek a bűnszervezetnek, ezért itt egy bűnszervezet azért küzd, hogy
továbbra is ellophassa a nyugati adófizető polgárok pénzét, A harmadik, amiért Orbán küzd, hogy fenntarthassa a
világban különböző autokrata hatalmakkal a szintén ellenőrizhetetlen
üzletelés lehetőségét. . Ez Orbánék számára élet-halál kérdés, mert míg másoknál az a kérdés,
hogy kormányon vagy ellenzékben vannak, addig Orbán és társai esetében
az a kérdés, hogy teljhatalomban vannak vagy börtönben kell ülni életük
végéig. Orbánék a saját hatályos jogszabályaik szerint is bűnözők és ezt
ők is tudják." http://www.atv.hu/videok/video-20190523-magyar-balint
Egy szóval sem írtam, hogy visszamenőleg átírják, ez baromság. A ksh mindig az adott kormány szemszögéből kozmetikáz, ennyi. Innen látom, hogy világit a negró a szádban!🤡
Vicces leány vagy Janka, szted évekre visszamenőleg egyszer csak átírják pl. a 2006-os gdp adatokat mondjuk 2013-ban es ezt senki nem veszi észre... Még egy pár ilyet, és többet nevetek mint Showder klubon...
Emlékszel még arra a bizonyos kölni szilveszter éjszakára és h utána a német fosodratu média és a rendőrség napokig kussolt, ha pedig megszólalt akkor azt kommunikáltak h nem volt semmi rendkívüli. Kurvara utalom a közösségi médiát, de ebben az esetben nekik köszönhető h nem volt elhallgatva, h akkor mi történt... Ez a cinizmus amivel a terrorcselekményekkel kapcsolatban megnyilvánultal egyszerűen felháborító, és kívánom neked és a hozzád hasonlóan gondolkodóknak, h egyszer személyesen tapasztaljatok meg hasonlót, mint ami az elmúlt években pl. Párizsban és nizzaban történt.
Csak azt nem értem, miért mindig a fideszt hozzátok fel példának, amikor ilyen téren lehetne veres jancsit is, aki anno elmondta, h ahol nem az akkori kormánypártok győznek, az a település megnézheti magát.... Ja, tudom a múlttal nem kell foglalkozni...
"45 Facebook-oldal összesen 2468 bejegyzését elemezte három politikai elemzőcég, a magyar Political Capital, a szlovák Globsec Policy Institute és a cseh Prague Security Studies Institute április 10. és május 10. között, hogy arra jussanak:“Magyarországon a kormány által irányított média és a Kreml-barát álhír- és propagandaoldalak üzeneteiket és tartalmukat tekintve erős átfedést mutattak az európai parlamenti választás kampányának időszakában.”A vizsgált oldalak közé egyrészt a magyar kormánymédia több kiadványa - például a hirado.hu, a Pesti Srácok, az Origo vagy a Tv2 - másrészt olyan fb-oldalak kerültek be,“amelyek a Facebookon a legtöbb cikket publikálták és/vagy a legnagyobb közönséggel (legtöbb követővel) rendelkeznek, továbbá a migrációval, az Európai Unióval és Oroszországgal kapcsolatban rendszeresen terjesztenek egyértelműen dezinformációs tartalmakat.A kutatók azt vizsgálták, hogy “az egyes pártok és témák, illetve az Európai Unióval kapcsolatos információk milyen narratívák keretében jelennek meg az EP-kampányban. “A Political Capital első megállapítása az, hogy a vizsgált időszakban Magyarországon zajlott a legintenzívebb dezinformációs kampány, mert“Magyarországon az EU-ban szinte egyedülálló módon a kormány által irányított mainstream média is rendszeresen közöl dezinformációs tartalmakat.”Azt azonban nem említették, hogy máshol mennyire volt intenzív a dezinformáció és ehhez hogyan aránylik a hazai. A posztok tartalmi elemzése alapján kimondták, hogy a kormánysajtó mellett az “alternatív oldalak” is nyíltan a Fidesznek kampányoltak.“A pártokkal, vezető politikusokkal és a pártpolitikai témákkal foglalkozó pozitív hangvételű 283 cikkből 254 a kormánypártot népszerűsítette. Ezzel szemben 462 negatív cikkből 133 fókuszál az MSZP-Párbeszéd választási szövetségre, ezt követte a Demokratikus Koalíció (130 cikk), a Jobbik (83 cikk), az LMP (46 cikk) és a Momentum (43).”Az egyéb oldalak szinte kizárólag a migráció témájában támadták dezinformációval az ellenzéket, azt állítva, összhangban a Fidesz kommunikációjával, hogy az ellenzéki pártok, irányultságuktól függetlenül egy közös, a „magyar érdekkel” szembe helyezkedő, „bevándorláspárti” platformon állnak. ” "
Gazdasági miniszter sikereit el kell választani a politika és az aktuális kormány sikereitől. Egy országnak a politikától függetlenűl jól kell teljesítenie mindig. Az embereknek nem szabad a bőrükön érezni a politikusok csatározásait. Mert előfordulhat, hogy jön 1 G, aki ha nincs hatalmon, az ország sikere ellen dolgozva külföldről hátráltatja a haladást, amíg ő nem kerül hatalomra. Majd amikor megválasztják, a pénzosztást önző egoista módon saját támogatói felé kezdi, mutatva, hogy aki beállt mögé a sorba annak jut, aki nem annak nem. Voltak olyan nem fideszes városok, ahol 15 évig nem újítottak fel egy fontos főutat, majd mikor fideszes polgármester lett, 6 hónapon belül elkészült.
Pedig olyan meggyőzően teszik: :) "Népünk bölcs, puritán, őszinte és bátor vezére szerint Soros György
liberális maffiája uralja a világot, nyugaton cenzúra van és minden
olyan ország vezetője, ahol nem szélsőjobbos kormány van, migránsokat
akar betelepíteni a gyanútlan polgárok hálószobájába. A magyar sajtó
Európában egyedüliként szabad és kiegyensúlyozott, itt boldogság, béke
és nyugalom van, de ezért meg kell küzdeni. Ha nem a Fidesz győz az EP
választáson, Európának vége van. Jönnek a terroristák, felrobbantanak
mindenkit, aki nem robbant fel, azt megerőszakolják – utána robbantják
fel – betiltják a keresztény vallást, a nőket betekerik egy lepedőbe, a
férfiakat kiirtják. Ettől csak Orbán Viktor tudja megvédeni a
magyarokat. A Fideszen kívül minden párt, politikus, civil szervezet,
közszereplő, MINDENKI el akarja adni a drága magyar anyaföldet, csak
Orbán Viktor képes megvédeni azt, hogy száz év múlva is úgy élhessünk,
ahogy nyolcszáz évvel ezelőtt éltek az őseink. Pontosan azon a
színvonalon. Három világháború volt eddig, mindhármat mi nyertük meg.
Horthy Miklós jó ember volt, Hitler is egyre szimpatikusabb, csak eddig
félreismertük. Erdogan nagyszerű, demokratikus vezető, a kínaiak nem
akarják elözönleni Európát, de mi segítünk nekik ebben. Putyin egy
félisten, becsületes, bölcs, nagylelkű és imádja a magyarokat. Csak a
javunkat akarja. MINDEN nyugati ország a liberális világmaffia
áldozata, aki kritikát mer megfogalmazni a magyar kormányról vagy
Orbánról, az megtámadja a magyar embereket. A gazdaság szárnyal, a
fizetések az egekben, a bűnözés megszűnt, az oktatás világszínvonalú, az
egészségügy egy kicsit meghaladja a világszínvonalat. Napról napra
közeledik az a pillanat, amikor ismét nagy lesz Magyarország, Európa
vezető hatalma, ahogy az mindig is volt és ahogy azt érdemeljük. Mondjam tovább? Jó ezeket olvasni? Igaz mindez? Akkor jó." (S.E.)
"Gyurcsány rossz példa, őt senki nem szeretné vissza" csak közvetlenül kb. 10%, és ha hozzávesszük, hogy az ellenzék nem hogy nem zárta karanténba, de lassan ő diktálja azon az oldalon a feltételeket, mint legerősebb párt...
A Fidesz rendbeteszi az országot
link