Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
én voltam ma a 18-as eladó
lehet, nem jól tettem, de kidobtam az összes 17-es vételt, az oka:
egyrészt alig van vevő 15-ig, másrészt az az "itt a piros, hol a piros" játékos a 100K-val lehet, lejjebb hozza az eladást, ki tudja, csak ő
még van 18-19-20-as vételem is itt, abból nem tudom, mikor szabadulok
nem izgulok, de örülök
már két hete álltam 19-en eladáson 17-es vételről és ma elment szerencsésen
de van másik:)
ezt az őrült ugribugrit, ami volt benne ma, mint az itt a piros, hol a piros játékban:)
egyszer 18-on 46K vevő, aztán 19 megvéve, aztán 20-on 147K eladó aztán kiugrik, aztán be
Invitelt már kivásárolták a kínaiak. A lebeszélőknek annyi lesz..
"Kínai vállalatok jöhetnek a magyar tőzsdére
Portfolio 2017. január 24., 9:39
A kormánnyal kötött stratégiai megállapodás mellett a Budapesti Értéktőzsdével is együttműködik a Bank of China, erről számolt be mai közleményében a tőzsde.
Portfolio Online Tőzsde - részvénykereskedés biztonságban: stabil, banki háttér, BEVA garancia
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde és a Bank of China, ami lehetővé teszi a tőkepiaci együttműködés további erősödését annak érdekében, hogy a kínai befektetők is megismerjék a magyar vállalatokban rejlő lehetőségeket valamint, hogy a kínai kibocsátó vállalatok a BÉT-et használják forrásbevonás céljául - közölte a BÉT.
A két szervezet együttműködik a jüan alapú termékek és a kínai befektetéseket lehetővé tevő RQFII program elterjesztésében is. A BÉT és a Bank of China megállapodása illeszkedik a kínai "One Belt, One Road“ ("Egy övezet, Egy út“) kezdeményezésbe, amelynek Magyarország is aktív részese."
Eljöhetnél egy kávéra. Hívtalak többször. Szívesen elbeszélgetek veled. lehet megváltozik a szemléleted. Semmi rosszat nem akarok. Még fizetem is a cehhet. Ebédre is hívtalak. Mit tegyek?
Ha csak az eltelt pár napot nézzük, szerintem ennyit nem költ rá senki hogy csak beültessen.... ez gyűjtögetés szagú.... ami volt rögtön kikapta.... legutóbb is a nagy indulás előtt csipegette valaki... ha egyáltalán egy emberről van szó.
Figyu!
Annyira egyszerű szerinted minden, miért nem csinálsz valamit. Még életben nem láttalak 100Ftos pozit sem kötni. Halál egyszerű, leírsz mindent..
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi