" - Re: IFRS beszámoló
A két leányvállalata is szerepel a NAV adatbázisában.
Ennél is nyugtalanítóbb szerintem, hogy
2013-ban, be nem jelentett saját részvény tranzakcióknak köszönhetően Takács Krisztián 125 millió Ft árfolyamnyereségre tett szert és miután eladta majd visszavette a részvényeit a Bteltől, majd szeptember, október és november végén megvált (ismét bejelentés nélkül) 223.000 db részvényétől összesen 224 millió forintért.
Takács Gábor 112 milliós árfolyamnyereséget kapott, majd az októberben és novemberben eladott összesen 215.000 részvényért 229,5 milliót.
Ezek csak az IFRS jelentésből jöttek ki. Ha valósak a számok. Írtam Szőcs Zoltánnak, megkérdeztem, hogy hol érhetem el a a féléves IFRS jelentést. Még nem kapta választ.
A saját részvény tranzakciók mellett kaptak még kölcsönt is a cégtől 2013-ban 138 és 126 millió forintot. Az is igaz, hogy 2011-ben és 2012-ben ők adtak kölcsön a btelnek 230 milliót.
Számomra kezd egyre zavarosabb lenne ez az első ránézésre szép papír
zenetanar"

BTEL (Business Telecom)
link