Ez lefordítva annyit jelent, hogy van mondjuk 10 milla jelzáloghiteled.
Ebből az tűnik ki, hogy az önerődből nem futotta az álmaid megvalósítása és rosszul spekulálva chf hitelt vettél fel és jelenleg búsás bukóban ülsz.
Ellenben a szomszédod, aki megtakarította a múltját és azon OTP részvényeket vásárolt 10 milla értékben, akár nyugdíjelőtakarékosságnakis nevezhetnénk a befektetését.
Most arról szól a történet, hogy jön egy lézer nevű igazságosztó, aki aszondja az takarékoskodónak, hogy az otp részvényeid 20%-át transzferáld a szomszédod számlájára (no és persze a transzfer díj is a tied), mert szerencsétlen nagyobbat álmodott, mint amire a lehetőségei futották.
Persze lehet, hogy a hitelfelvevőnek is vannak befektetései, de az kölcsönzött otp részvény melyre short pozit nyitott és mellette lehet, hogy soxorosa a vagyona a szomszédjánál. Na ilyenek pl. a politikusok, akik kb 1,5 mrd hitelbombán ücsörögnek.
Hát persze, hogy populistán megmentik a devizahiteleseket címszó alatt. Ez megint nekik kedvez elsősorban, mert tudnak és persze akarnak is 180-on
törleszteni, a szomszéd mari néni, jancsi bácsi kontójára.

Lázár János: mindenkinek jó a fix árfolyamon való végtörlesztés
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=155148