"Közel 480 millió forint értékben vásárolt vissza 2012/A jelű kötvényeket az E-Star 35%-os bruttó árfolyam mellett, ezzel MEGKEZDŐDÖTT a napokban bejelentett visszavásárlási program.
"
"Bár voltak kezdetben kételyek azt illetően, hogy a most lejáró kötvények tulajdonosai hajlandóak lesznek-e 35%-os árfolyamon értékesíteni papírjaikat, a közel 480 millió forintos tranzakció legalábbis részben eloszlatja a félelmeket."
ebben a helyzetben... hidd el, én se úgy irányítom a cégem, ahogy Soós teszi, tette. azaz én is teljesen máshogy gondolkodok. de ebben a helyzetben... most mit tennél, ha odaengednének. persze kicsit ki kell szabadulnod a "csőd, bárcsak csőd lenne" szerepből. a cég túléléséért kellene küzdened. szóval mit tettél volna az elmúlt két napban?
magyarra lefordítva a 2012-esek valószínűleg nem akartak lefeküdni, mivel a cég azt mondta, hogy van kölcsön az összes kötvény visszavételére. vélhetőleg kérték volna a 100%-ot. ezt viszont a kölcsönadó nem helyeselte, ezért visszavonta a kölcsönígéretet (vélhetően a játék része, Soóssal egyeztetve). látva, hogy így viszont csődvédelem jön, azaz a többi kötvényessel együtt kellene egyezkedni, inkább lekezdték 35%-on is eladni.
E-STAR