Hátha elkezdődik valami jövő héten, Október második felét kezdjük, a BÉT-en ilyenkor szokott jönni jelentős növekedés egy-két papírban. 😉 Én azt gondolom, hogy Hali jó ideig nem akar még kiszállni.Még időben sem, és árfolyamban sem tartunk ott, hogy leépítené a pozícióját.
Bocs, de én inkább úgy emlékszem, hogy a SET-tel senki nem foglalkozott addig, amíg Hali el nem kezdte nagy mennyiségben és nyíltan gyűjteni. Emlékszem olyan esetre is, amikor a fórumra beírta, hogy talán 14:00 és 14:30 között 210-en várja az eladásokat (a pontos számokra nem emlékszem már). . Majd később, 600 és 700 között szépen és - tegyük hozzá ügyesen - kiszállt. . Remélem, itt nem hasonló műsorra számíthatunk.
Azt gondolom, hogy egy pár hét múlva kellemes meglepetéseket fogunk majd látni az árfolyamban, tükrözve az eddigi munkával megalapozott helyzetet. Én is sajnálom, hogy Hali nem ír már a fórumra. Ugyanakkor tényleg egyre többen vagyunk, azaz több tulajdonos, több érdeklődő, nagyobb támogatás. A cég pedig bővíti a tevékenységeit, növekedésben lévő cég papírjait pedig mindig érdemes vásárolni :)
És most nem haladnak jól, emiatt írtál, vagy jobban haladnak mint vártad és amiatt? :D Na mind1 is, minnél többen vagyunk annál jobb. Én anno sajnáltam, hogy Hali lelépett forumrol, mert jó volt olvasni az írásait *-*
Köszönöm a választ, nincs több kérdésem. Illetve talán annyi, hogy eddig miért nem olvashattuk az írásait? Mi volt az oka, hogy ezt a platformot mellőzte eddig?
Ez egy lényeges különbség, én pontosan ezért hiszek a storyban, és tartom az összes papíromat több, mint 1 éve. Egyébként nem 100 papírom van, hanem sokkal több :)
Őrmester részvényesek ide