Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 10. 31. 08:51
#20480
szépen kezd kialakulni a kispapir mikulás ralik
Dodo34
Dodo34 2019. 10. 31. 06:32
Előzmény: #20478  kimi99
#20479
Már évekkel ezelőtt történt. Ha jól emlékszem, szívbetegségben (talán infarktus) hunyt el.
kimi99
kimi99 2019. 10. 30. 23:46
Előzmény: #20477  Dodo34
#20478
RIP mi törtent vele? Jo sok jo arc eltunt regrol
Dodo34
Dodo34 2019. 10. 30. 23:29
Előzmény: #20474  BladeBoris
#20477
elhunyt
Dodo34
Dodo34 2019. 10. 30. 23:29
Előzmény: #20464  Törölt felhasználó
#20476
2005 tájékán TBarna is jó volt
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 30. 21:58
Előzmény: #20473  Csaba40
#20475
Köszönjük 
BladeBoris 2019. 10. 30. 20:00
Előzmény: #20471  roy
#20474
DLPH-val mi történt?
Csaba40 2019. 10. 30. 19:27
#20473
Itt mi folyik? Egymást nyugtatjátok? 41 utána 43 45 megint 42 . ilyen lesz mint a nutex évekig itt fog mozogni. Megveszed 41 en eladod 45 ön. Itt ennyiről szol az egész,ettől vannak jobb papírok amik nem két pontot mozognak. Egyszer felhúzták 80 fölé vagy két éve. Ott beragadtak,egy év múlva 60 körűlvolt megint felhúzás,ott megint beragadtak. Most felhúzzák max 56 ig,megint beragadni,majd utána még ezt a szintet is elveszve lemegy 30 ig. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 18:54
Előzmény: #20468  hibaz
#20472
rajzolja lejebb a vonalakat és most is benn leszönk
roy 2019. 10. 30. 18:34
Előzmény: #20464  Törölt felhasználó
#20471
Chartcenteren irogatott inkább a Lupin mester. Vagy maga Civin úr is irogatott rendszeresen. DLPH, Ő már sajnos nincs közöttünk. 
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 30. 18:26
Előzmény: #20469  DadanKarambolo
#20470
Elhagytunk, így van ez rendjén.
Portfólió is tolja itt a fizetős hirdetéseket, hogy mi mibe fektessünk a magyar tőzsdén = Alteo, meg hasonlók, most mit várunk a kisbüfiktől? Mennek oda, meg est meg -set....
Nordba akik maradunk, maradunk. Koncepciónk változatlan. 
Lore is jól írta, ez bizony 100% kis*ggelős történet.
Sokan nem -bírják ezt. Nem ekézem őket. Gazdagodjanak máshol. Kívánom.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 30. 17:12
Előzmény: #20467  Törölt felhasználó
#20469
Ma pár embert elhagytunk, holnap mehetünk tovább.
hibaz 2019. 10. 30. 17:12
#20468
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 17:11
Előzmény: #20466  hibaz
#20467
Koszi, jo ez, epulunk. 
Ne feledjuk, Tarany az igazgatosagban!
Rohanok. 
Hajra Nord!
hibaz 2019. 10. 30. 17:05
Előzmény: #20464  Törölt felhasználó
#20466
z 42,2 ft.
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 16:43
Előzmény: #20463  DadanKarambolo
#20465
:)
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 16:43
Előzmény: #20462  Törölt felhasználó
#20464
Tegnap picit olvasgattam 15-10 evvel ezelotti forumot. Mintha ma lett volna es semmi sem valtozott. Mindig ugyanaz megy. Akinek penze van es turelmes, az gyoz. A tozsde semmit nem valtozik. 
Emlekszik itt valaki Spadere, Arsene Lupinre? Mekkora formak, nagy tudasu emberek voltak ezek... volt ido, amikir csak Lupin miatt olvastam a forumot,  a fergeteges humora lebilincselt. Hol lehetnek ezek az emberek. Ma nagyreszt teljesen uj nevek vannak a forumokon. 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 30. 16:36
Előzmény: #20462  Törölt felhasználó
#20463
Meg a makik.
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 16:32
Előzmény: #20461  DadanKarambolo
#20462
Potyogtak az almak. :))
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 30. 16:27
Előzmény: #20460  Törölt felhasználó
#20461
Ma kicsit megrázták a fát.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek