Budaházyval adták meg az engedélyt a Jobbik kilövésére
Az antiszemitizmus vádja kevés, ezen ma már röhögnek Magyarországon az emberek. A cionista világhatalom a nemzeti erők állampolgárok általi megerősítése miatt újabb ideológiai és fizikai csodafegyvert vetnek be a Jobbik ellen, a terrorizmus vádját. Szabó László szocionista képviselő el is mondta az ideológia forgatókönyvüket, illetve előkészítette az utat, amelynek első állomása Budaházy György hazafi megvádolása és letartóztatása volt.
Budaházy, aki minden, csak nem terrorista, terroristaként való beállítása, illetve a következő személyiség, Toroczkai képbe hozása valójában Vona Gábor pártjának a visszaszorítását szolgálja. Sem Budaházyt, sem Toroczkait nem tudják majd megvádolni semmi konkrétummal, de arra jók, hogy a tömeget mozgósítsák, illetve tömeg tüntessen is a nyilvánvaló, koncepciós eljárásban lefogott Budaházy szabadon bocsájtásáért. Nem tudni, mi lesz a szimpátiatüntetésen. Ha tízezrek vonulnának ki, akkor a hatalom nem merné bevállalni az összeütközést, s provokátorai is otthon maradnának. Ha kevesen lesznek, benne a pakliban, hogy a tömeg összecsap a rendőrséggel úgy, hogy megy majd a nyáj a főkolompos után, akinek a személye rejtve marad.
A következő lépés Toroczkai lefogása lesz, mondván hogy ő tüzelte a "csőcseléket". Aztán kerül célkeresztbe Vona, illetve direkt a Jobbik. Mind Toroczkai, mind Vona lépéskényszerben van. Ha nem veszik fel a kesztyűt, saját táborukat osztják még tovább, és erősítik az ellentétet a radikálisok, és a mindent az utcán eldönteni akaró ultraradikálisok között. De ugyanez lejátszódik majd ott, a tüntetésen is. Azt meg egyik sem teheti, illetve nem teszi meg, hogy ne vállaljon sorsközösséget a "nemzeti ellenállás" jól felépített személyisége mellett. Hogy ezt az imázst valójában a libsi média építette fel, az nem számít, hiszen igazából az ő híradásaik miatt lehetett Budaházy ismert ember a határokon innen és túl is. Hasonló a helyzet Torockaival, az ismertséget ő is a libsi médiumoknak, gagyitévéknek köszönheti.
Morvai Krisztina hatása most kisebb, hiszen "érdekes módon" őt most elhallgatják a "fősodratúak". Egy biztos, a nagy tüntetésig nem lesz újabb cigányellenes műtámadás, vagy akármelyik cigányokkal kapcsolatos eset hírként való továbbítása, nehogy kioltsa a tüntetés várható médiaminősítését. A Fidesz el fog határolódni, mert már nem foglalkozik Orbánnal a világhatalom. A szélsőjobb az igazi mumus, azt kell ellehetetleníteni, megfélemlíteni és szétzúzni. Hiszen a szélsőjobb jelszava, hogy nem akar palesztinként élni saját hazájában, amely most már csak papíron a saját hazája. A Világhatalom pedig minden eszközt bevet, hogy ez így is maradjon. Két fő csapásiránya van jelen pillanatban: Magyarország és Irán. Minden tüntetőnek, jogosan tiltakozónak saját magának kell eldöntenie, melyik utat választja. Sokkal nagyobb jelentőségű tehát a Budaházy melletti tüntetés, mind gondolnánk.
A hatalom ugyanakkor fél is, hiszen belső harcok, érdekcsoportok rivalizációja jellemzi. Ezért kell Budaházynak 250 kilométerre raboskodnia, mert a hatalom sem teljesen biztos a dolgában. A tüntetés napja sorsfordulónak mutatkozik.