Mennyire reális az 1M/nm ár? Egy kis agymenés hozzá. 3 év munka után volt a diplomás fizum kb 250E bruttó. Ekkor vettünk feleségemmel akkor épülő lakást 14. kerben kb 320E/nm akciós áron (2008). Hasonló arányok mellett ez kb 800E fizut jelentene ma. Találgatni sem merek, hogy mely szektor, munkakör ad 2-3 év után ennyit. (és azért nem, mert a saját, általam ismert szektoromon belül is elképesztően szórnak a fizuk). Anno én szörnyűnek, lehetetlennek láttam a helyzetünket. Visszagondolva a korábbi évekre, sokkal nehezebbnek láttam a sorsunkat. Nem lehet, hogy most is ez van, s csak a szemünknek kell szokni ezeket a bazi nagy számokat? Azóta már a 3. helyen lakunk, egyre nagyobba mentünk. Folyamatosan követem az ingatlan árakat, kimondottan Pest egyik peremkerületében, ahol mozgunk, élünk. Elképedtem, amikor még 40M volt egy ikerfél (2014), honnan van ennyi pénze az embereknek? De volt. Most már 90-120 M körül (persze a műszaki tartalom is emelkedett) mozog egy ilyen, és ezek is elkelnek. Felújításkor megtapasztaltam milyen bődületes lovét tettek el a vállalkozó szakik 1-2 hét alatt. Volt, aki dicsekedett, hogy már a 3. lakását veszi. Év közepén már a kata-s keretet kimerítette. Dőlt a lé egy bizonyos réteghez éveken át, egy része persze feketén. Évek alatt a fizum is emelkedett (öregedés egyik előnye :-)). Mindezeket figyelembe véve nem is elrugaszkodott az 1M/nm, de a szemem nem szokja meg. Viszont ehhez most is inkább két ember kell, mint régen. De amit tényleg nem értek, hogy egy lepukkant, felújítandó panel, hogy a fenébe megy el / mehet el ilyen áron? Mellette meg épül az új lakópark, ahol ugyanilyen (picit magasabb) árak vannak sokkal magasabb( és eredetileg beleépített) műszaki tartalom mellett.