Innen - szerencsére - távolról nézve 5-10% közötti kielégítési arányt tippelek 3-5 év múlva.
Az előre elkért ügyédi dijat pedig elnevezhetnénk "sikertelenségi dijnak".
Az előre elkért ügyédi dijat pedig elnevezhetnénk "sikertelenségi dijnak".
A demokrácia a társadalom jelentős számú, szavazati joggal rendelkező tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer,[1] egy közös területen, ahol hatalmi fékekkel és ellensúlyokkal biztosítják a társadalom jól szabályozott működését, mint például a közhatalom gyakorlóinak kizárólagos hatalomra törésének a megakadályozását, a társadalmi igazságosságot és a jóléti társadalom megvalósulását.[2][3] A jogosultak közügyek döntéseiben való részvételi módja alapján közvetlen és képviseleti demokráciák létezhetnek.A demokrácia olyan politikai rendszer, amely a népnek a közügyekben való részvételére épül.[4] Olyan politikai rendszer, melyben a szuverén „nép”, tehát a társadalom összes, teljes jogú tagja – nem egyén, kis csoport vagy a hatalom bizonyos csoportja – igazgatja a közügyeket, beleértve a kormányzást is.[5][6] Népszerű meghatározása a demokráciának a népuralom, egyenjogúság; az a politikai rendszer, melyben a népé a hatalom.[7] A legtöbb közismert "demokrácia" közös jellegzetessége nem a közvetlen néphatalom, hanem a közhatalom választásának a legitimációja.
Magyarország nem demokratikus állam, mert ezek nem valósulnak meg, vagy csak részben nem egészben.
O1G Magyarország történelmének legnagyobb bűnözője. Egyszer úgyis kiderülnek a dolgok... hiába titkolnak mindent... Szép lesz majd ezt tanítani 50-100 év múlva... A stróman pénze többet nő mint a bitcoin :)
Első és utolsó post
Az élet drága ne pazaroljátok az időtöket fidesz trollokra.
Mennyit lophattak el vajon ezek eddig 2010.-től ? tippem 50 000 milliárd