A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
Nem tudom, de nekem valahogy a transzparencia azt jelentené, hogy közzéteszik, ha az egyik nagytulajdonos vett 2,11%-nyi részvényt. Furcsa, hogy ezt nem volt köteles bejelenteni.
Csak nehogy olyan irányban menjen az elmozdulás,hogy jól beverik!itt is jól lecumiztatnak majd mindenkit,aki még nem adta el!Valószinűbb,minthogy 3000ft felett boldogan adogatjuk a papírokat!
ez egyeltalán milyen fogalom? Illetve nem mondanám annak. Van vevő? Nincs. Van eladó? Nincs. Párszáz darabos tili toli megy, amíg nem gondolja valaki úgy, hogy jó lenne megjáratni. TA szerint hamarosan elmozdulás jön. Max március végéig. 😁
RSI elindult felfelé, kezdenek a vételek erősödni MACD is alakulgat, a 2000 szépen megfogta, akár erősebb támaszt is beleláthatunk. Egyelőre a chart azt mutatja, hogy kezdenek a vételek erősödni, és az elmúlt napok gyertyáinak hosszabb alsó kanócai arról árulkodnak, hogy az öntéseket megveszik. Szóval, akár egy fordulópont is jöhet. Fundásan a cég jó. A biztosítók a kormány (azaz a NER) fókuszában vannak. Nem lennék meglepve, ha a terv az lenne, hogy a céget szétkapják és a biztosítót valakinek eldják, így Tiborczéknak lenne egy fillérekért megvett szállítmányozási cége. Hasonló történt a Graphisofttal anno. A GSPark és szoftver fejlesztő cég együtt sokkal kevesebbre volt árazva, mint külön. Szerintem ennek a megjátszása történik itt is. . Én nem adtam el a pakkom, remélem nem tévedek!
Ez azért filozófia kérdése. Végül is tényleg nem jó az országnak, ha kiviszik a külföldiek a profitot. A biztosítás meg még csak modern technológia meghonosításával sem jár. Ne érts félre, nem vagyok fideszes, nem is rájuk szavaztam, de a balliberális kormányok kritikátlan megfelelni vágyása és lefekvése a nyugati érdekeknek meg a másik véglet volt.
Igen, erre is utaltam.Nem a cégvezetőkkel,számokkal,stb.,van a baj.A legnagyobb baj érkezik meg,sőt már jelei is vannak.Az országkockázat,de kurva nagy!!
Waberers
2015. okt. 05. 18:00 BÉT határozat - értékpapír bevezetése
A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
link