\"Új vállalkozási adó a láthatáron
2012. június 20. | 08:59
Új integrált, átalány típusú kkv-adó koncepcióján dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium - tudta meg a tárcától a Világgazdaság.
A fő cél, hogy \"a nagy adónemek a kkv szektorban minél integráltabbak legyenek, minél kevesebb adónemben csoportosuljanak\" - írta a lapnak az NGM, amely azt is elárulta, hogy a részleteken még dolgoznak, de egyszerű adóban gondolkodnak, ami több adónemet kiválthat.
Az eva jelentős hátránya, hogy nem ismeri el a foglalkoztatáshoz és a befektetett tőkéhez kapcsolódó költségeket, ezáltal elsősorban azokat a vállalkozásokat hozza kedvezőbb helyzetbe, amelyek nem végeznek beruházást, és alkalmazottakat sem foglalkoztatnak ezért a kormány egy, az adópolitikai szempontoknak megfelelőbb, egyszerűsített, átlátható adózási forma kidolgozását tűzte ki célul - olvasható a tárca válaszában.
A lap megjegyzi, hogy az új adónem még nem szerepel a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban, de ha valóban 300 ezer vállalkozás választja ezt - ahogyan azt a tárcánál várják -, akkor akár 1000 milliárd forint is befolyhat ebből az adónemből, amivel a harmadik legnagyobb bevételi tétel lenne a költségvetésben. Emlékezetes, Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár korábban már többször előrevetítette, hogy új vállalkozási adó fogja felváltani az evát.
2012.04.07 08:27 Új adózási forma jön, és megszűnne az eva
A 2013-as költségvetés tervezetében még szerepel az egyszerűsített vállalkozási adó. Az idei 225 milliárd forintos eva-bevétel után jövőre 178 milliárd forinttal számol a kormány. A jelentős csökkenés mögött az állhat, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban már most látják, hogy nem fog összejönni az idei, jelentősen megemelt terv, miután számos vállalkozás hagyta el az eva körét.\"

Új vállalkozási adó a láthatáron
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=168976