Ha jól emlékszem ez a 4. ilyen rallym (nem bizti) és volt rá példa hogy ki lettünk osztva rendesen, pedig előtte szájbarágósan leírtuk, hogy a fák nem nőnek az égig.
Van/volt itt egy szlogen annó a lebeszélők részéről: "ezt a papírt még bottal sem piszkálnám"
Na de hogy ennyi lebeszélő egész nap a billentyűzetével piszkálja, és a képernyőjét koszolja az Est papírral az már türhetetlen nem? :DD
"itt fognak örömtüzeket gyújtani és fűszoknyában haláltáncot járni kárörvendve,"
Pont ma gondoltam rá, ha megfordul az árfolyam, akkor aztán lesz itt olyan észosztás, hogy csak pislogunk, majd nem győzzük az okosságot nyelni.:)DD
Márpedig egyszer megfordul,( remélem még egy darabig nem) ezt mi is tudjuk, csak van akik ezt az úristennek nem akarják megérteni. Marslakó lesz az első, aki majd tanítja velünk a tőzsdét :)D
De majd a lebeszélőket figyeld amikor vége lesz a rallynak, itt fognak örömtüzeket gyújtani és fűszoknyában haláltáncot járni kárörvendve, hogy "na ugye megmondtuk"
erre az a válasz:
igen, megmondtátok, de én le is kereskedtem.
Ilyenkor venni érdekes móka, főleg, hogy a nyitás előtti ajánlati szakaszban is tolonganak a vevők ilyenkor. Szóval nehéz dolog. Limites eséskor ugyanez visszafelé.
A 200 forintos jegyzés most jól hangzana:)
Amikor azt írtam pár hete, hogy lejegyzik, majd felhúzás lehet, akkor egyesek hülyének és eszementnek tituláltak, pedig látjuk hogy ez történik. Ez is egy bevált tőzsdei stratégia a sok ezer közül. Megvolt az esélye, be is jött.De mindegy, nem vagyok kárörvendő.
De majd a lebeszélőket figyeld amikor vége lesz a rallynak, itt fognak örömtüzeket gyújtani és fűszoknyában haláltáncot járni kárörvendve, hogy "na ugye megmondtuk".
Most azért élnék a 200 ft-os vételi lehetőséggel! Egyébként kiakadáskor hogyan lehet venni? Előre kiszámolom mennyi lesz hétfőn ha kiakad és beállok már most vételre visszavonásig azon az árfolyamon? És ha megáll és elindul lefelé akkor jó nagyot szoptam?
Úgy lesz.És már nem győzöm kivárni a hétfőt.Bár szerintem a hétfő-kedd könnyen fog menni még.Nem hinném hogy nagyon megtorpan még ott.Figyelünk-figyelünk majd élesen.Nem kis pénzről van elvégre szó napi szinten is.Bőven felülmúlja a havi fizetésemet is egy napi limit is itt.De had jöjjön mert már nem sok idő van a baba jöveteléhez.kb.még 1 hónap.A házat már befejeztem belülről majdnem teljesen.Még egy kis Karácsonyi plusz jól jönne.Kivánom neked is ugyan úgy mint magamnak.Sok sikert neked és minden kedves fórumozónak is.És jó éjt!Megyek pihizni.
Rendes tőled a gondolat.De csak akkor kell úgy is ha esetleg melegre fordul a helyzet.Mert ha ilyen simán megyen mint a héten akkor nem kell idegeskednem.Majd figyelek és kérek ha kell.Meg olvasom a hozzászólásokat úgy is.De köszönöm!
Amig csak ezt csináltam volt is.De aztán minden pénzemet befektettem a phylbe.És vége lett az életemnek.Azóta dolgozom keményen.7-től 4-ig.Aztán még itthon tovább nyomom a maszekot.A múlthónapban még volt is.És 1kezemen megtudnám számolni hányszor sikerült bekapcsolnom.A melóhelyemen csak nem régtől van net.Ott szoktam ránézni néha.De a héten valahogy sűrűbben kellene ezt megoldanom.
Mindenki azért van hogy nyerjen.És remélhetőleg azzal igy az is aki most gyűjtögeti.És túl sokat nem kapott a héten még.Úgy hogy bizzunk abba hogy még többet akar.És sokkal többet.Csak az a baj hogy nincs real előfizetésem.Ami ilyenkor nem egy hátrány.Ha esetleg gyorsan kellene lépni.
Remélem pár nap még van benne, de ha nem akkor is szépen hozott ez a rally is, akárcsak az ezt megelőző.
Nem akarok telhetetlen lenni, tehát akár már ennyivel is megelégednék, és örülnék is neki.
Azt hogy meddig megy nem tudhatjuk, ameddig akarják 400-500? Ki tudja?
Odaát a Stokin persze letelepedett a sötét füst/köd, és egyesek tutira tudják a jövőt :))
Tudják meddig megy, mikor lesz zuhé, tömni fognak és ráfázunk és különben is minden szar :DDD
Mi meg itt vidáman disco-zunk:)))
Lehet hogy tényleg bennünk van a hiba? Hogy lehetünk ilyen jellemtelenek, hogy a saját pénzünkön mertünk belevenni, és még van pofánk keresni is rajta...
Egyszer minden rally véget ér, de addig szépen hoz, engem ez érdekel és nem a lebeszélők derékbősége :DD
Vannak még bőven 1000 felett is beragadt emberkék.Én is majdnem ilyen vagyok.De annó eladtam 80-értami mot 800.Most vettem vissza.183 meg 160 környékén.És ha az idegeim birják akkor tartom 500 föléig.Úgy hogy had szóljon.
Jövő héten 514 ft lehet a csúcs. Ennek lássuk be alapjában alig van esélye. Sok a beragadt 400 felett. Viszont, ha átviszi akkor megcsillan a remény egy magasabb árfolyamhoz. 18án jelentés, és ez már rádiók nélküli lesz.
Belső emberek.Lehet hogy csak el akarják dobatni velünk a kis pakkocskánkat.De nem fogjuk.Hagyjuk had menjen.1000-ig A jövőhéten várható lesz már olyan nap aki dobja mert,realizálja a nyerőjét.És biztos lesz olyan is a dobja mert öntést lát ebből kifolyólag.Majd erősödés várható mégis.Szerintem a célár 600 felett lesz.
ESTMÉDIA.HU
és kellő komolyságot az uraktól
(hi-hi..............:)))))))