Inkább általánosítanék: a fizetett triumvirátus (exmnbs1, kvasztics fedor, tozsdekrach) hirtelen megjelenése és tevékenysége zavar. Számomra pozitív és emelkedést jelez előre, de a fórum olvasói számára megtévesztő lehet.
"A jogi diplomát megszerezve először ügyvédjelöltnek állt, ám hamar
kiderült, hogy túlságosan felületes ahhoz képest, amilyen precizitást ez
a pálya megkövetelne. Ekkortájt futott össze az egyik egyetemi
ismerősével, aki elmesélte, hogy az Állami Vagyonügynökségnél (ÁVÜ)
dolgozik, ahol naphosszat cégeket értékesítenek. Ez jobban tetszett neki
a jogászkodásnál, ezért jelentkezett az ÁVÜ-höz, ahová fel is vették
tranzakciós tanácsosnak. Egyből a Pick Szeged Rt. tőzsdei bevezetését
kapta feladatul, amely az első olyan állami kibocsátás volt, amikor
jelentősebb számú részvény került ki a piacra. „Ha valamit az
állam akar megoldani, az olyan, mintha egy kamaszgyerek kezébe
slusszkulcsot és egy üveg vodkát adnánk” – utal Balázs Csaba arra, hogy
miért lett a privatizáció elkötelezett híve."
"Balázs Csabát gyerekként az üzleti dolgoknál jobban érdekelték az
állatok, ezért biológiatagozatos gimnáziumba jelentkezett annak
reményében, hogy egyszer majd állatorvos lesz. A reáltárgyakban azonban
nem jeleskedett, így ezek a remények hamar szertefoszlottak. Az
érettségi közeledtével édesapja továbbtanulást feszegető kérdésére azt
válaszolta, hogy talán teológiát fog tanulni, de az is lehet, hogy
bányásznak áll. Apukája ezt hallva úgy érezte, kezébe kell vennie az
irányítást, és a felvételi tájékoztatót átlapozva közölte fiával, hogy
legalább kétszer meg kell próbálni bejutnia a jogi egyetemre, ám ha nem
sikerül, akkor lehet akár bányász is."
ESTMÉDIA.HU
és kellő komolyságot az uraktól
(hi-hi..............:)))))))