Egis: emelkedő bevételi tervek, 30 új termék jön (2.)
2010.08.05 11:14
English version
A termékválaszték bővítése kiemelt helyen áll az Egis számára, mely befektetéseket követel meg - mondta el Marosffy László, a társaság pénzügyi igazgatója a mai, gyorsjelentést követő elemzői tájékoztatón. Mint ismeretes, a termék bevezetések nyomán az általános költségek jelentősen emelkedtek a második negyedévben, így az üzemi profit elmaradt a várttól.
hirdetés
Az Egis a következő 3 évben 30 új terméket kíván bevezetni piacain (ebből idén 7 már teljesült, ami jelentős kutatási és általános költség növekedést okozott. Az első 3 negyedévben a hazai piacon 6, az export piacokon pedig 7 új terméket vezettet be.
A hazai piac bővül, az árverseny azonban továbbra is intenzív az Egis szerint, bár az átlagos ércsökkentés nem volt jelentős.
A hatóanyag export várhatóan az idei évben eléri a mélypontját, jövő évben már növekedés várható e tekintetben. A kapacitás kihasználtságot az idei visszaesés természetesen negatívan befolyásolta.
A társaság nyitott fedezeti ügyletei az alábbiak:
A bevételi tervek a folyó pénzügyi évre vonatkozóan az alábbiak szerint alakulnak. Látható, hogy szinte minden szinten emelte bevételi várakozását a cég, s 2011-re további növekedést prognosztizál, melynek növekedési üteme az idei évinek megfelelő.
Az orosz piacon új szabályozás jön a csomagolásra vonatkozóan így előszállítások várhatóak a folyó negyedévben (ez nem a teljes termékválasztékot érinti, csak negyedéves szinten 10 m dolláros forgalmat generáló termékkört). A bevételi tervek azonban ezeket az előszállításokat nem tartalmazzák.
A román piacon komoly fizetési problémák és jelentős bizonytalanságok vannak, ami azonban nem meglepő a korábbi negyedévek és a szabályozási változások fényében. Jelentős leírások azonban nem voltak a harmadik negyedévben.
Az Egis arra számít, hogy a jövő évben nő azoknak a termékeknek a forgalma, melyek átlag alatti marketing igényességgel rendelkeznek, de a marketing igényes területeken is csökkenni fog a kereskedelmi költségek aránya, így a harmadik negyedévben 25% fölé emelkedő általános költségek 22%-ra esnek majd. A költségek harmadik negyedéves emelkedése a következő negyedévek növekedését teremtette meg, az átfutási idő 6-9 hónapos lehet.
A kutatási költségek forgalom arányosan 10%-on fognak állni, ez azonban a további években biztosan csökkenni fog. A bruttó fedezeti szint várhatóan hasonló lesz a jövő évben mint idén.
Korrekció várható a következő napokban mindenhol.
aki viszont ma shortolja, vissza kell h vegye valamikor. az felhajthatja az árat, mert felfelé is elég üresnek tűnik a könyv. hát ezt megszívtuk. de ismerve magamat, ha eladtam volna 22K-n, már akkor is rég visszavettem volna :))
Utólag könnyen okos az ember, de a kis papírokra alapvetően igaz amit írtam. A rábát is vették, mint a cukrot 1100 ft felett jóval és 850-ig lenyomták.Arra futnak, hogy lehet minél több embert becsapni,átverni, megkárosítani.Ügyesen csinálják, bár ez a többségnek nem tetszik.
Jó beszálló? Ez? Fals kitörés, jön a letörés. Kitömtek tegnap sok szerencsétlent jó drágán. Ha egy kis papír nagy forgalommal emelkedik, dobni kell. Econetnek 150 Ft-nál volt nagy forgalma, a Synergonnak 900 Ft felett.Hol vannak most? A béka feneke alatt. Mikor volt 1 milliárd feletti forgalma az Egisnek? Ébredj már föl ember!
Én most már nem dobom a maradékot, előbb-utóbb csak megnyugszanak a kedélyek és jöhet egy meghúzás, nincs sok így elég egy kisebb vétel és már kihozhatom nullára, nyereségről egyelőre nem álmodozom...
Egis: kiemelt fontosságú a termékkör bővítése
2010.08.05 10:14
A termékválaszték bővítése kiemelt helyen áll az Egis számára, mely befektetéseket követel meg - mondta el Marosffy László, a társaság pénzügyi igazgatója a mai, gyorsjelentést követő elemzői tájékoztatón. Mint ismeretes, a termék bevezetések nyomán az általános költségek jelentősen emelkedtek a második negyedévben, így z üzemi profiy elmaradt a várttól.
egis topik