A VAKMAJOM egy profi főállású befektető illetve spekuláns. Nem BRÓKER és értelemszerűen nincs is úgymond munkahelye. Ezeket az információkat az egyik brókeremtől tudom, aki személyesen ismeri és rendszeresen konzultál vele. Valódi nevét és egyéb paramétereit Én sem tudom, s a VAKMAJOM nem is szeretné, ha ezt a "közönség" megtudná. Feltehető, hogy jól megél mindazon elvek szerinti kereskedésből, ami többek között a honlapján is olvasható. Csak gratulálni tudok a VAKMAJOM-nak, de elvei többnyire csak a nagy piacokon (többnyire USA), s leinkább az elemezhető papírok világában használhatók. Ő a "MAGYAR UGAR"-ról többnyire lesajnálóan ír. Itt nálunk alig van valami, amivel időnként érdemes lehet foglalkozni.
A tűzoltás dicsérete (Vakmajom)
A számtalan tőzsdei hiedelem közül az egyik legveszedelmesebb: egy veszteséges pozícióra rá kell venni, hogy a bekerülési ár, úgymond, alacsonyabb legyen.
Akik ezt a módszert követik, abból indulnak ki, hogy az árfolyam nem esik egy bizonyos szint alá, és ha a tőkét megfelelő kis morzsákra osztják, akkor az elképzelhető legalacsonyabb árfolyamon is tudnak vásárolni, s végül győztesen kerülnek ki az akcióból. Több vitatható alapvetés is található ebben az elképzelésben. Egy trendszerűen eső részvény okkal esik, és amíg a trend nem sérül, sokkal nagyobb az esélye a trend folytatódásának, magyarul semmi nem garantálja, hogy az "ez alá nem esik" szint valóban megfogja az árfolyamot –rendszerint pont az ilyen szintek átverése után kezdődik az igazi filmszakadás. Másrészt ha valaki eleve ilyen stratégiával vásárol és felkészül lélekben az esésre (furcsa versenyforma, úgy kilépni a ringbe, hogy mindjárt az ellenfél pusztító ütésére számítok), akkor tőkéje apró töredékét helyezi az első üzletbe, hogy később is tudjon vásárolni, ha pedig neadjisten emelkedik az árfolyam, akkor már kisebb nyereséget is „realizál”, ami az egész portfolióra vetítve elenyésző haszon, viszont nagy kockázat. Ha a veszteségre ráveszünk, csak menekülni próbálunk a tény elől, hogy rosszul mértük fel a piaci helyzetet. A leátlagolás komoly pszichés nyomás alatt is tartja a spekulánst, hiszen állandó és nagy veszteségeket kell elviselnie, s a tartós kudarcélmény pedig még az erős egyéniséget is kikezdi, hiszen a sikeres spekulációhoz elengedhetetlen az önbizalom: bízni abban, hogy amit csinálok, az helyes.
És mi a helyes döntés? Amit a piac visszaigazol. Akkor volt helyes egy vételi döntés, ha az árfolyam emelkedik, azaz a piac rábólintott az elképzelésünkre. Ha veszteségbe sodródtunk, csak annyit jelent, hogy tévedtünk. Változtat-e a tévedés tényén valamit, hogy nem realizáljuk a veszteséget? A veszteség nem ismer minket, tőlünk függetlenül létezik, ezért a léte vagy nem léte nem a realizáláson múlik: van. Ha a veszteséggel gyorsan leszámolunk, megkíméljük magunkat nemcsak a nagyobb tőkevesztéstől, de önbizalmunk összeomlásától is. És kezünkben marad a tőke derékhada, amivel megint kecsegtető üzletek után nézhetünk egy új bikapiacon, s nem kell komoly veszteségek menedzselésével tölteni az időt. Mégha valaki épségben mászik is ki egy leátlagolós játékból, sokat veszíthet azon, hogy közben számtalan kiváló vételt elszalaszt, mert tőkéjét és energiáját leköti a rossz üzlet, és a mersze is elfogy, hogy bátran belépjen egy új, ígéretes pozícióba. A portfólióban sokáig bennhagyott veszteséges pozíció olyan, mint a rohadt gyümölcs a kosárban: előbb-utóbb megfertőzi az épet is.
A letátlagolás nemcsak brutális medvepiacokba viheti bele a játékost a legrosszabb részvényekben nyakig ülve, de még bikában is gyatra részvényválasztást eredményez: portfóliónkban egyre csak nő azon problémás részvények súlya, melyek komoly eladói nyomás alatt állnak és trendszerűen esnek, viszont messziről elkerüljük azokat az emelkedő részvényeket, melyeket az intézmények nagy kedvvel vásárolnak, hiszen egyre csak öljük a drága tőkét a bukóba, anyagi és szellemi forrásainkat is felemészti a veszteséggel való viaskodás.
Ha a kezdeti beszerzésünk veszteséget mutat, a részvényt célszerű eladni az előre kijelölt, legfeljebb 7-8%-os stop loss limiten. Ez egy maximális érték, a pontosan időzített, utóbb sikertelennek bizonyuló vételeknél az 5% körüli veszteségnek is komoly üzenete van. Hogy ez kevés, és ekkora fluktuáció természetes lehet egy trendszerűen emelkedő papírnál is? Így van, ezért kell a középtávú játékban a vételt egy trendszerű elmozdulás valódi kezdőpontjához közel, a sávból vagy a bázisból való kitörés fölé 1-2%-al helyezni, ott akár már az 5%-os visszaesés is veszély-jelzés. Ha a vétellel elkésünk, és a kulcs-ár fölött 10%-al vásárolunk, egy természetes korrekció is megütheti a stop loss szintet, azaz úgy sodródunk ki a pozícióból, hogy a papír viselkedése nem is aggasztó. Ha viszont a papír a kulcs-ár alá esik, szóba sem jöhet semmilyen kifogás, remek pletyka vagy pompás hír, reménykedés a közeli korrekcióban, s legkevésbe a „hosszútávú befektetésre” történő hivatkozás. Fölösleges vitatkozni a piaccal.
Ha időben limitáljuk a veszteséget, s egy-egy üzletbe csak tőkénk kisebb hányadát fektetjük, az egész tőkére vetítve soha nem ér egy-két percentnél nagyobb veszteség egyetlen rossz elgondolás miatt. És hányszor, de hányszor téved az ember! Ha a piac azt mondta, hogy tévedtünk, fizessük meg az árát. És ez bizony akkor is javallandó gyakorlat, ha a részvény aztán gyorsan talpraáll, és akár egykori beszerzési árunk fölé emelkedik. Hiszen nem azért adtuk el, mert biztosan tudtuk, hogy esni fog tovább, hanem azért, mert idáig esett. Nem szabad lehetőséget adni a nagy veszteségnek. A stop loss sosem jó vagy rossz, hanem szükséges: ha be kell vetni, akkor a vétellel volt a baj. A tűzért sem poroltót hibáztatjuk. Ha pedig olyan remek a papír, nyugodtan meg lehet venni újra, első vételünk szintje fölött is, hiszen nem az a lényeg, hogy hol vettük a papírt, hanem hogy profitot csináljunk.
Ha viszont igazunk volt, és a részvény emelkedik, semmi sem szól az ellen, hogy tovább vásároljuk drágábban, hiszen még ha fel is tornázzuk az új vételünkkel az átlagárat, az eddig partvonalon várakozó pénzt egy már induláskor bíztató üzletbe helyeztük.
Ezzel a metódussal akár öt tévedésünket kompenzálja egyetlen jó döntés, persze csak ha a nyugodtan tudjuk tartani a nyerő pozíciót. Idegesnek lenni és azonnal cselekedni a veszteség láttán kell, a nyerő üzlet miatt -azaz olyan pénz miatt, ami eddig sosem volt a miénk- fölösleges aggódni. Egy már indulásnál is nyereséges üzletből nyugodtan lehet hosszútávú befektetés –egészen addig, amíg maga a piac nem figyelmeztet, hogy ideje kiszállni.
Egy stratégián belül minden összefügg mindennel. Annál, aki szigorú veszteséglimitálást alkalmaz, fel sem merülhet a leátlagolás, hiszen azon a ponton, ahol szóba jöhetne, éppen elad és realizálja a veszteséget. A veszteséglimitálás másik szükségszerű következénye, hogy nem lehet akárhol és akármikor vásárolni, csak a legjobb részvényt és a lemegfelelőbbnek vélt pillanatban, hiszen különben csupa-csupa értelmetlen stop loss lesz üzleteink listája. Ezért ha valaki betartja a szűk veszteséglimitálás alapszabályát, a vélemények és hírek helyett kénytelen lesz a piacot figyelni. A vélemény a holnappal foglalkozik, a piac csak arról beszél, hogy mi van ma. A szigorú veszteséglimitálás áttételesen rengeteg fölösleges teendőtől megszabadít, nemcsak a legfőbb védelmi eszköz, de el is riaszt az oktalan kereskedéstől.
A középtávon sikeresnek bizonyuló vételnek egyébként megvan az a különös jellemzője, hogy nagyon jól indul, s akár egy nap elteltével -de sokszor a beszállás pillanatától fogva- nyereséges. Ha viszont veszteség van egy friss beszerzésen, van ok az aggodalomra: míg a nyereséges pozíció miatt nyugodtan alhatunk, a veszteséget nem szabad őrizetlenül magára hagyni.
Ha nem akarunk tűzvészt, az első felcsapó lángot tapossuk el.
link|mailto:vakm ajom@yahoo.com|Vakma jom|