"Az AAA Auto eladásai 24 százalékkal nőttek tavaly az utolsó három hónapban az egy évvel korábbihoz képest, az értékesítés 2010 egészében felülmúlta a tervezettet, miután több autót adtak el, mint 2009-ben.
Az egyik legnagyobb térségbeli használtautó-kereskedő hálózat összesítve 9 914 kocsit adott el 2010. utolsó negyedévében: ebből 7 017-et Csehországban, 17 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, és 2 897-et Szlovákiában, ahol ennél jóval nagyobb, 45 százalék volt a növekedés. Magyarországon 2009-ben megszüntette tevékenységét a cég.
Az év egészében az AAA Auto 39 531 darab használt autót értékesített, ami 2009-hez képest több mint 7 százalékos növekedés."
Törölt felhasználó2011. 01. 11. 10:07
#2209
Kint már 23 EUR (kb. 260 Ft) - itt is meghúzhatnák már...
Legutóbb pont egy hete foglalkoztam a részvénnyel, akkor arra számítottam, hogy a Bollinger szalagból felfelé történő kilépés nyomán az emelkedés folytatódására lehet számítani. Az idei évben mindez megerősítést kapott, ennek során a 2009 tavasza óta megindult emelkedő sávból is kilépett, ami alapján a legutóbbi 2008 májusi (296 forintos) csúcs is elérhetővé vált. Persze ehhez az is kell, hogy a folytatásban ne essen vissza 240 forint alá.
AAA Auto