Persze mindenki meg van győződve róla, hogy úgyis ő tud jobban mindent, ha arról van szó hogy belekössünk valamibe.
A parlagfű (amrosia elatior) amerikából került át hajón búzaszemek között angliába a 1800-as években, ahol a vonatsínek mentén elterjedt terjedt mindenhová, majd kisvártatva a kontinensre is bejutott. Borzasztó agresszív és veszélyes gyomnövény, melynek pollenje a légszenyezettséggel együtt nagyon súlyos légzőszervi betegségeket okoz. Az ez által okozott kár csillagázati ahhoz képest, hogy mennyibe kerüni kiirtani, vagy akár mennyit ér az a földterület, amit mivel ugysem művelnek rendesen, legjobb lenne visszaadni a természetnek.
A parlagfüvet a világon mindenütt irtják.
Nem is látni például Ausztriában (mert rendben tartják a földeket) és Romániában sem (mert megeszik a tehenek) Magyarországon azóta okoz problémát, amióta a rendszerváltás utáni káosz tart a mezőgazdaságban.
Ha nem irtod, akkor meg majd jól feljelentelek a jegyzőnél és 2millió forintig jelzálogot tesznek a földedre az irtás költségeit fedezendő.
mindenjokat

Magyar törvény élőlények kiirtására
élőlény = ember, állat, növény
Nem alkotmányban kéne legyen az élet védelmének fontossága? Még a btk. is erről szól hogy nem ölheted meg a tolvajt...
Mi történik ha precedenst teremtünk?
Na jó kilukadok a lényegre: ha valamire vagy valakire allergiásak vagyunk azt ki lehet irtani??? (ala parlagfű terror)