Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
hopper 2018. 01. 10. 20:24
Előzmény: #5150  feel
#5160
Hát ez az! De hogy lehet erre felkészülni? Ha elindul a lavina, akkor már sokszor késő, ajánlatokkal már szinte lehetetlen követni  a piacot. Talán két dolgot lehet ilyenkor tenni: pozíciót csökkenteni, illetve a maradékra stop megbízást betenni (jó kérdés, hogy hova,  mert könnyen lehet, hogy levadásszák és másnap megy tovább).
Törölt felhasználó 2018. 01. 10. 20:24
Előzmény: #5156  feel
#5159
Hahaha!!!
feel
feel 2018. 01. 10. 20:24
Előzmény: #5156  feel
#5158
felol*
Törölt felhasználó 2018. 01. 10. 20:24
Előzmény: #5155  Törölt felhasználó
#5157
Mindenki be van szarva! Ezt fogja kihasználni a vevő!!!
feel
feel 2018. 01. 10. 20:23
Előzmény: #5153  Törölt felhasználó
#5156
Nem akarok venni csak leirtam a velemenyemet szerintem ez lesz a forgatokonyv.Mivel semmi konkret hir nem jott a ceg felo peldaul,hogy a British Telecom felvasarolja a Nordtelekomot stb.....
Törölt felhasználó 2018. 01. 10. 20:23
Előzmény: #5152  zsoltee77
#5155
Te is ezt mondod???? Csalódtam!
Törölt felhasználó 2018. 01. 10. 20:19
Előzmény: #5150  feel
#5154
Nem kell eladni , nem kell pánikolni, kiderül majd minden...holnap  
Törölt felhasználó 2018. 01. 10. 20:18
Előzmény: #5150  feel
#5153
És ti olcsón akartok venni! Remélem nem sikerül!
zsoltee77
zsoltee77 2018. 01. 10. 20:18
Előzmény: #5147  hopper
#5152
Akkor fordítsuk komolyra a szót, ha csak 1 ember elolvassa az alábbit és nem szopja be az opus, appeninn, konzumnál látott alsó/felső limit váltást, már megérte.
Stratégiám az alábbi az ilyen helyzetekre:
Amellett, hogy van egy elképzelésem a papír jövőjét illetően, ez a limites rally óvatosságra intett. Volt egy pakkom, amit hosszú távra terveztem, aztán amikor megindult, vettem hozzá még egyszer annyit. Általában a rallyk 2-3 napig mennek minimum. (ML papírok 4-6 napig mentek). Meg kell határozni egy hozamelvárást, amikor elkezdi az ember csökkenteni a pozit. Tegnap ezt a csökkentést megkezdtem, ma folytattam. Opusból és Konzumból is kivettem a tőkét egy adott szint után. Annyi papírt hagytam, aminek a beker ára 0, és ha nullára esik az árfolyam, akkor is megmarad a tőke, sőt némi nyerő is. Ezt a pakkot tartom, bármennyi lesz is holnap.
3. 4. nap én már nem veszek bele semmilyen rallyba, elkönyvelem, hogy a vonat elment és nem ültem rajta. 
A megmaradt pakkot azért nem adom el, mert ha így teszek, nem maradok ki egy Konzum jelenségből, ha pedig zuhé lesz, akkor valamivel csökken a virtuális nyerőm, nem nagy veszteség.
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 10. 20:16
Előzmény: #5150  feel
#5151
Jó estééét!
Idézve tőlem: "Remélem a hét 4. napjàn is begyűjtjük a maximàlis kamatot! Nordtelekom- Siker és csillogàs! (Feldumàlàs_200-ig.docx)"
Hát tévedtem! a maximális kamatot IS!!! :)
feel
feel 2018. 01. 10. 20:11
#5150
Az ilyen savszelesiteseknel az a gond,hogy a psyho mukodik az pedig az eladasi gombra mutat.Az elso nagyobb betett eladoi pakkok utan ontik ra a tobbit.Igy alakul ki a domino elv es az arfolyam beszakad.
hopper 2018. 01. 10. 20:02
Előzmény: #5148  exmnbs1
#5149
DDD:
exmnbs1 2018. 01. 10. 19:59
Előzmény: #5147  hopper
#5148
Az pedig már 100szazalek lenne napon belül
hopper 2018. 01. 10. 19:57
Előzmény: #5132  zsoltee77
#5147
Hát vannak "vicces" dolgok: pl. Appenninn nov. 7-én: felső limit után alsó limit semmi percek alatt. Azóta tekintek óvatos fenntartásokkal az ilyen limites mozgásokra: nehéz eldönteni, hogy egy ilyen helyzetben, mi a helyes reakció. 
Persze lehet, hogy az lesz, amit vársz... és legalább van egy elképzelésed, terved, az már jó.  
zsoltee77
zsoltee77 2018. 01. 10. 19:45
Előzmény: törölt hozzászólás
#5146
Már épp akartam írni, hogy figyelitek a címet? Milyen pozitív a hangvétel, le vagyok döbbenve.
zsoltee77
zsoltee77 2018. 01. 10. 19:44
Előzmény: #5144  exmnbs1
#5145
Igen, olvastam, nagyon durva, hogy minimum 1M a belépő, de aki másra bízza a pénzét, megtanulja amit meg kell. 2008-ban én is megtanultam a leckét. Mindenkinek magának kell kikaparni a gesztenyét. Aki 0 tudással mohó, hát azt érhetik kellemetlen meglepetések.
exmnbs1 2018. 01. 10. 19:39
Előzmény: #5132  zsoltee77
#5144
Most pedig a profitline  lasszóval fogná az 1 m feletti tőzsdeszüzeket konzumékba.....
Ilyen bulikat, mint ez most  a Hungária, bcash rendezgetett régebben
Joe76 2018. 01. 10. 19:39
Törölt hozzászólás
#5143
zsoltee77
zsoltee77 2018. 01. 10. 19:37
Előzmény: #5138  exmnbs1
#5142
Félreértesz, én pont melléd álltam. Csak azt mondom, amit egy korábbi anyós jelöltem mondott, aki ügyvéd volt. Más a jog és más az igazság. Igazad van a SET-et illetően és nekem nincs is belőle. DE az árfolyama tízszerezett. Minket, útszéli spekulánsokat a részvények mozgása érdekel, mert pénzt abból tudunk csinálni. Amikor ML felfedte magát opimusban, konzumban, gondolod, hogy azonnal hívő lettem? Lófax. Tudtam, hogy óriási mánia lesz belőle, ezért azonnal felugrottam a vonatra. :)
Nord ugyanez. Próba szerencse.
exmnbs1 2018. 01. 10. 19:36
Előzmény: #5132  zsoltee77
#5141
Azért nem pufferolták be mert daytradelni is akartak gondolom....
Másrészt látták hogy vannak elegen

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek