Tisztelt Juliusz48!
Bár a cikkre vonatkoztatva gondolatai következetesek és érthetőek, ám a lényeget tekintve szomorúan kellene tapasztalnom, ha a terjedelmes kérdéskört csak a nyugdíjra vonatkoztatva értelmezzük. Nyugdíjrendszerek nélkül is ugyanez a helyzet, amelyet legfeljebb csak súlyosbít annak megléte és a vele való visszaélés.
A "lesz nyugdíjam, tehát nem kell gyerek" hozzáállás csak egy következménye egy komolyabb rendszerhibának, amely enélkül is rombol.
A történelmi tapasztalatok bizonyítják, hogy csak egy kizárólagos módja van a civilizáció virágoztatásának, s benne a technikai fejlődésnek. Minden más elképzelés pont azon bukik meg, hogy egyre kevesebb olyan ember van rá, aki a civilizáltságában, a széleskörű ismeretei mellett foglalkozni tudna vele, ahelyett, hogy a beszűkülő ellátás foglyává, rabszolgájává válna.
A politikusok pedig sohasem fognak előállni olyan programmal, amely politikai létüket veszélyezteti, akár a demokrácia legalsó szintjén, akár a hatalmi struktúrák legfelső szintjén, amikor az utóbbiaknak teljesen más elképzelésük volna a jövőt illetően, függetlenül attól, hogy az az emberi értelem korlátai miatt egy elhihető, de realizálhatatlan valóság eszményképe lenne. A közelmúlt erre is figyelmeztet, mert a tudományosnak tűnő ideológiák a való életben működésképtelennek bizonyultak.

Fogy a magyar? Igen.
Tisztelt goldi! (és sokan mások)
Ha végigolvassa a #6-os hozzászólásomat, akkor megértheti, hogy ebben is, meg még számos kérdésben a lényeglátás helyett rendkívüli módon homokba dugjuk a fejünket, és mindenféle ürügyeket próbálunk keresni, ahelyett hogy a fogyást kiváltó valós okokat szüntetnénk meg. Hozzászólásomban jeleztem, hogy a fogyás - a fejlett nyugati civilizációban - egy általános jelenség (tehát pl. az USA is ezzel küzd), ami mellett a többi területen meg a túlnépesedés meg elképesztő méretet ölt, szinte elképzelhetetlen ütemben. Pedig ott aztán NINCS " nyugalom, béke, kiszámítható jövő, elérhető, biztonságos gyermekorvosi ellátás, jó minőségű, gyermek központú iskola" amelyeket nálunk hiányol. S ahol meg ezek a feltételek teljesülnének, azokban az államokban szintén tragikusba fordul a népesség pótlása. A kapitalizmusra oly jellemző munkanélküliséget teljes foglalkoztatottság váltotta fel, amelyet nem eredménynek könyvelhetünk el, hanem a piac önszabályzó elvét megcsúfoló működési hibának. A munkaerő hiány tőlünk importál munkásokat nyugatra leginkább a németekhez, az ottani lakosokat meg Anglia szipkázza el, az angolok meg Ausztráliában reménykednek magasabb bérért.De megértem önt, és - általam idézett - kétségbeesett szavait, amelyek pont amiatt igazak, hogy következménye magának a fogyásnak, azaz ez egy ördögi kör a gondolkodásunkban, amely miatt nem vállalunk gyereket, így a helyzet állandósul, amíg el nem fogyunk (a fejlett civilizációval együtt). Nincs menekvés, ha ezeket a tüneteket próbáljuk kezelni. Magát az eredendő okot kell megszüntetni.Bármily különös, sőt mesebeszédnek hat, de a társadalmakban évtizedek alatt elterjedt bizalmatlanság, és önbecslés hiány (mely a gyermekvállalást szabotálja) eredeti oka nem politikai eredetű, hanem annak a ténynek a következménye, hogy évmilliók alatt, evolúciósan kialakulva az emberi lét, az utódok vállalása egy monogám párkapcsolatot igényel, amelynek monogámnak kell lennie az időskálán is (tehát nincs szakítás, válás, félrelépés soha). Ha ez nem teljesül, akkor közvetlen módon idéz elő egyénekben súlyos önértékelési válságot, melyet csak az általános bizalmatlansága "orvosol", illetve az, hogy mindezt titkolván, sőt túlkompenzálván mások előtt, azoknak az önértékelését is lerombolja, hogy magát értékesebbnek érezze. Lassú pestisként terjed ez e kór, amelynek táptalaja a szexualitás fellazult szemlélete. Történelmi adatok bizonyítják, hogy ez hosszú folyamattal megöli a társadalmakat, s csak azok maradnak fenn, akik kemény intézkedéseket hoznak ellene. A folyamat ma 50 éve tart. A kemény intézkedések nem egy elnyomás részei - mint gondolnánk -  hanem a társadalom megmaradásának a kulcsa. Ám ezt demokráciában - a jelek szerint - lehetetlen kivitelezni, s ott a népességre pusztulás vár. Rendkívül fájó azt tudni, hogy ott fordul majd meg a kocka, ahol ezt felismerik, és diktatúrát vezetnek be. Ha a világban valahol majd ilyet tapasztalunk, akkor nem elszörnyedni kell, hanem reménykedni, hogy náluk megindult a lassú túlélés időszaka. Ha ezt a "szemléleti szemüveget" felvesszük, akkor a ködösnek látszó politikai mozgások mindjárt kristálytiszta értelmet nyernek (eltekintve más megoldások értelmetlen, sőt a helyzetet tovább súlyosbító voltától).

Itt valami nagyon el van szúrva, amelyet senki nem mer tudatosítani, köszönhetően annak, hogy egy egész civilizáció szenved a "szándékos vakságtól" (ez utóbbi már jogi fogalom is), amelynek minden jellemzője teljesül (lásd: egy pozitív énkép által megerősített hiedelem, a szembetűnő negatív következmények nyilvánossága és az, hogy ennek ellenére nem történik semmi).
Ma már könyveket lehetne írni a kialakult helyzet pontos okáról, és a ma már jelentkező, de a később lavinaként nyakunkba zúduló további következményekről. S a jelen cikk csupán egy következményt kísérő mellékhatásról szól "csupán".
A helyzet: Gyakorlatilag a teljes nyugati civilizációban (pl. az USA-ban is!) népességfogyás alakult ki, átlagosan 1.4-es reprodukciós együtthatóval a kívánt -népességmegtartó - 2.1-es érték helyett. De még ez is csak tünet! Ez, és a további tünetek felismerhetők annak aki ismeri J. D. Unwin széleskörű kutatásának 1934-ben kiadott eredményét (Sex and Culture), amelyben még önmaga számára is meglepő eredményre jutott: A civilizációk fellendülését, majd az azt követő hanyatlást elemezve ennek csupán egyetlen egy és kizárólagos okát találta meg azokban az általa fellehető társadalmakban, amelyekben mindez törvényszerűen lezajlott. Mihelyt egy kultúra eljutott a kezdetben zoisztikus, majd manisztikus szintről egy deisztikusba, amelyben a racionalitás, az értelem az előtérbe került, és - viták során, racionális okokra hivatkozva - bevezette a szigorú monogámiát, a civilizáció fellendülésnek indult, lassan kibontakozó, 2-3 generáción át lappangó folyamattal, míg a felvirágzás végre szembetűnővé nem lett. E korlátozásnak a nehéz fenntarthatósága (idővel ezt elnyomásként élték meg az emberek) következtében a széleskörűvé vált lazítás rajta - szintén lappangó folyamattal - a hanyatlást hozta el, gyakran a civilizáció megsemmisülésével. Az első jelek közt volt pl. a népesség egyre rohamosabb fogyása, melynek - gondolatilag nehezen követhető - következménye az elöregedő társdalom, az eltartandó idősek számának jelentős többsége a munkaképesekhez képest. (Ördögi kör, mert emiatt még kevésbé vállalnak utódot)
A demográfusok többsége ma már elismeri, hogy a rohamosan közelgő jelenség eredendő oka az 50 éve lezajlott szexforradalom. A folyamat lefutásában közreműködő okok közt a tudomány az utóbbi évtizedekben felfedezte az emberi faj - evolúciósan kialakult - hormonális programozottságát a monogámiára (lásd: az oxitocin hatása a szexben), mely ha az emberi értelem által sérül, akkor a társadalomban egy lassan szétterjedő önbecslési hiánytünetet vált ki, bizalomhiánnyal, s ezáltal elszabotált gyermekvállalási igény eszkalálódással (kiinduló ok a szakítások, megcsalások komoly sérülést okozó, szinte mindennap tapasztalható hatása).
A kultúránk hanyatlik, ám ennek ellenére az emberi értelem még felfogja: miért is bíznánk a nyugdíjban, ha a nyugdíjasság szelleme is azt sugallja, hogy nem kell gyerek, majd a nyugdíjam eltart? Noha a népességfogyás következménye elénk tárja, hogy az állami nyugdíj kifizetéshez nem lesz majd elég munkaképes, aki a TB-t fizeti, a nyugdíjbiztosítóknál nem lesz elég biztosítási díj befizetés, amelyből a kifizetés fedezhető. S ugyanígy a bankoknál kik fognak annyi hiteltörlesztést befizetni, hogy a megtakarításokat felvegyük? Sokkal többen leszünk, mint fiaink, unokáink! Honnan jön a pénz? Talán - horribile dictu - rabszolgaságba kényszerítünk bőségesen szaporodó primitívebb, idegen népeket, mint évszázadokkal ezelőtt az új világban? Vagy álljuk a sarat, de a nyomorban gyereket nem vállalunk?
Emellett a túlnépesedés egy másik komoly probléma. Ám aki tud a nagyfokú kulturális különbségekkel, és a széleskörű asszimiláció lehetetlenségével kapcsolatos ismeretekről, az nem kér az idegenekből, mert nem megoldást, hanem idővel elmérgesedő, és polgárháborús helyzetet eredményezne (még jóval kisebb különbségek esetén is volt a közelünkben nemrég véres helyzet).
Az Unwin által akaratlanul "megjósolt" hanyatlás jelei szépen jelentkeznek a fiatalokban, akiknek gondolkodásában egyre inkább nem az értelem, hanem a külsőségek, a látszat (lájkolás!) dominál. A civilizálatlanság elterjedése erősíti az előbb említett polgárháború lehetőségét. S Unwin kutatási eredményeiből az is kiderül, hogy egy-egy civilizáció csak akkor menekült meg, ha a kialakult demokráciát felváltotta egy diktatúra. Sajnos azonban ennek törvényszerű következménye az évszázadokon át tartó zsarnokságok korszaka lenne.