Kétszer is megszökött, ezért szétszedik az oroszok a robotot
2016.06.23. 14:19
Szökött robot okozott kisebb közlekedési dugót egy orosz városban, ráadásul nem most először – ez már a második alkalom volt, hogy a Promobot IR77 nevű eszköz elhagyta a neki kijelölt területet. Legutóbb jó ötven méterre jutott, itt állt le, miután kifogyott az energiából. link
1100 milliárd forint állami segélyre szorul a Paksot finanszírozni akaró orosz bank
260 milliárd rubel, vagyis 1100 milliárd forint állami támogatásra szorul 2017-ben a VEB - közölte csütörtökön az orosz gazdasági miniszter. Másképpen a bank nem tudná visszafizetni a külföldi tartozásait.
Az MNB büntetett a Spéder elleni harc mellékhadszínterén is
20-20 millió forintra büntette az MNB azt a két céget, amelyek összesen 34,47 százalékot szereztek a BIF Zrt.-ben, de nem tettek nyilávnos vételi ajánlatot, holott ekkora részesedés szerzése esetén ezt kötelező lett volna megtenniük. A két cég (DonaDöme és Halmi út 46 Kft-k) ugyanis egyaránt Nobilis Kristóf üzletember érdekeltségéhez tartozik, és így az MNB szerint tulajdonrészük is összevonva értelmezendő.
És hogy mi köze van mindennek a kormány és Spéder Zoltán bankár háborújához?
Úgy, hogy amikor megjelentik a kormánypárti sajtóban az első Spéder Zoltánt cikiző cikkek, akkor az volt egy népszerű pletyka, hogy ez csak Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatójának a bosszúja, "mert Spéderék megpróbálják kiszorítani őt és családját a BIF Zrt-ből". Nobilis pedig korábban, az Index megvásárlásakor is együttműködött Spéder Zoltánnal
"... különös súllyal értékelte, hogy az Equilor Zrt. ügyfélmegbízás hiányában hajtott végre ügyféltulajdonban lévő pénzügyi eszközre vonatkozó tranzakciókat."
Nem tudom, zárjam-e a shortokat?
---
Hetesen az emelkedő trendvonalat törheti, akkor begyorsulhat lefele.
"Semmi" nem támasztja alá, de talán: annál inkább.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link