Ezzel a játékelmélettel tudnék vitatkozni, hiszen több nagy gurut is tudnék mondani, aki mások keserűségén szedte meg magát, elég ha csak Civin úrra gondolunk. Továbbá,ha longol mindenki akkor lehet olyan szakasz amikor minden emelkedik és akkor nehéz veszíteni.
A magyar tőzsde életében is volt ilyen időszak, csak sokan még most sem akarják felismerni ennek az időszaknak már rég vége van.
Rendben, nincs az az Isten ami arra vinne, hogy a jól megérdemelt nyerő lóvémat irgalmatlanul kozkáztassam, erre itt vannak az élő példák, hogyan tapsoltak el emberkék napok alatt súlyos milliókat, mivel hirtelen akartak nyerni, és vakon hittek az igazukban, nem számított senki és semmi, csak mentek fejjel a falnak, sajnos egy részüknek vége tőzsdei pályafutásuknak.
Csak szurkolni tudok azoknak, akik innen a padlóról felállnak.
Imádkozzanak az amik, ne én. Ők se imádkoznak a mi bux-unkon.
K@pják be.
Nem hiszem, hogy akik ráncigálják a bét-et, nagyon meghatódnának ettől a sovány kis +-tól.
Na lépek, mert napközben, hogy nem olvasgattalak benneteket, olyan sok időm lett, hogy na, most meg nem haladok a dolgaimmal.
Ez az, én is ennek a lelki terhét nyögöm :), hogy az 1689-es oti-mat nem dobtam nyitóban (1870-en, de miért!!!), csak 1760-on, és ráadásul nem b@sztam rá egy qrva nagy short-ot, holott még a nagyanyám is látta, hogy ettől az a qrva stochi olyan túlvett lesz, hogy esni fog, mint a kő a papír.
Na, ez jól meg mondtam :)
Ezeket a bukovárikat olvasgatva szinte csodaszámba megy az elmúlt évem (megfelelő alázattal persze).
Kérdés majd mikor akarják visszavenni, de egy biztos, egyenlőre csak szórják és szórják, meg közben etetik a népet, és valaki közben súlyos milliárdokat fog nyerni az egész bizniszen.
Bocsi,de a hétfőt alapul véve miért remegnének meg a shortosok?
Tegnap minden index feljebb volt, ft erős, gup os nyitás, mégis bezuhant. A felrántás után is.
Vmiért nem tudok bátor optimista lenni. AZt inkább elképzelem, hogy akiszállóilyenkor dörzsöli a markát,mert jobbáron,és könnyebben megy amit akar.
OTP részvényesek ide!