Na ez az amihez több info kell, mint ami egy amatőrnek rendelkezésre áll. Pl Orbánék azt is tudják, hány katonakorú ember érkezik menekültként Ukrajnából és milyen koreloszlásban. Beszélhetnek családtagokkal. Ebből megbecsülhetik mennyire jelentős a draft dodging, milyen a morál, stb.
Reggel hallottam, hogy az összes, kb. 700e tartalékost behívták az ukránok, ezzel és a külföldről érkező hadianyaggal jóval az orosz hadsereg fölé érnek, ami ki tudja mit is eredményezhet majd.
Ez azért nem korrekt szerintem a bankokkal szemben. Nem védem őket, de utólag módosítani a játékszabályokon sehol nem szép dolog. Akik felvették a változó kamatozást, ahelyett, hogy a drágább fixet vették volna, tudták mit csinálnak. Ráadásul ez kiszúrás a fix kamatosokkal is. Amúgy meg borítékolható mit fognak csinálni, utaltak már rá eddig is. Bankszektort érintően már nyáron jöhet a vastag bankadó és a kamatstop hosszabbítása.
A kamatstop veszteséget okoz a felelőtlen változó kamatú hitelt felvevők miatt. De a bankok adták nekik a hitelt, tehát ők voltak a felelőtlenek. Kiszámolták a bankok, ha balhé lesz, a hitelfelvevők viszik el. De a fagyi visszanyal, és ők viszik el. Ennyi.
Kicsit olyan, mint tegnap délután. Beállt az árfolyam. Kérdés, hogy ma is jön-e nap végén eladási hullám, esetleg egy kis para a holnap reggeli kormányinfó miatt.
OTP részvényesek ide!