Az alkotmányból kiirtani a magántulajdon védelméhez még a saját szabályaikat is meghágja a Fidesz frakció:
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link
Semlyén Zsolt több katolikus lovagrend tagja. Ez a kormány nem a nemzetközi pénzügyi csoportok titkos szervezetei közé illetve érdekkörébe akar tartozni /vagy tartozik, hanem egy másik érdekkört képviselnek és részesítenek előnyben.
Szerintem egy lépéssel európaibb ez a mostani érdekkör, de talán jobban járnánk, ha nem lovagrendeket, hanem magyar embereket és Magyarországot valamint magyar érdekeket részesítenének előnyben.
Persze valószínű, hogy egyedül nem megy. Szent István sem jutott volna előbbre egyedül, csupán magyarokkal szövetkezve.
Neki is kellett az európai érdekkörök támogatása és a Pápa támogatása.
"A magánkihallgatást a delegáció tagjainak bemutatása követte. A miniszterelnök bemutatta az egyházfőnek a Vatikánba őt elkísérő családját is: feleségét Lévai Anikót és gyermekeiket. A miniszterelnök három magyar érmét ad át ajándékba a pápának, a katolikus egyházfő pedig az ő arcképét ábrázoló aranyérmet ajándékozott a magyar kormányfőnek."
"A miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője alkotta delegáció tizenegy óra előtt érkezett meg a Vatikánba."
Kösz Gyalu a figyelmeztetést a 2007-es beszólásomért.
De mielőtt agyonlőnek még beteszem, mert akkor ezek szerint akkor is rád utaltam :DDD
"Kedves watson!
A fórum moderátora figyelmeztetésben részesített!
2010-12-06 15:57: Tisztelt Felhasználó!
A moderálási elveinknek megfelelõen figyelmeztetésben részesítünk.
További higgadt fórumozást kívánunk!
Portfolio.hu
2007-09-19 12:01: Tisztelt Felhasználó!
Alábbi hozzászólásod a Fórum felhasználói szabályaiba ütközõ volt. A moderálási elveinknek megfelelõen figyelmeztetésben részesítünk.
További higgadt fórumozást kívánunk!
Portfolio.hu
-------- Az eredeti hozzászólás ----------
Fórum: Őrizetbe vették Zuschlag Jánost
2007-09-19 11:42:21 - Re: ez van Jani
Vajon mellik szadeszes kampós orrába akadt bele :-)
Most gondolkodhat rajta egy ideig :-)
watson"
Egyszer már arra lennék kiváncsi az mn tollából (is), hogy a fityesz-mutyesz banda tagjainak hol, milyen, mennyi ingatlanja,földje,szőlője,kőbányája,kávézója,erdeje, stb van? Azokat hogy, mikor mutyizta össze? Felfedezhető-e a tisztesség gyanúja a "pofátlan"(?) vagyonszerzésekben egyáltalán?...
"A Magyar Nemzet birtokába jutott lajstromon több mint tíz ingatlan szerepel. Ezek közül négy a fővárosközeli Solymáron, kettő Bicskén, egy a Pest megyei Nyáregyházán, egy major a Veszprém megyei Porván, egy másik ingatlan pedig a Fejér megyei Csóron található. Ezenkívül Bakonyi a fővárosban egy III. kerületi lakás 3/5 tulajdonrészével, valamint a II. kerületben egy tizenegy hektáros erdő és szántó egy részével is rendelkezett."
Nyíltan Tolvaj Bűnöző a Fidesz frakció
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link