a kényszerhelyzet az csak a te gondolkodásodban van, tehát az MNB-re fölösleges kivetíteni. Meg azon gyerekességet is, hogy itthon soha nem lesz alapkamat emelés.
aki meg végképp nem hülye, azt tudja, hogy a FED, az Európa Központi Bank is pl csak akkor emel kamatot (most nem is akarnak szintén), ha elkerülhetetlenül szükséges a gazdasági folyamatok ismeretében.
Erste: EUR/HUF: Betett a jegybank a forintnak Miután Matolcsy György jegybankelnök tegnap kihangsúlyozta, hogy a jegybank most megtett szigorító lépései nem egy ciklus kezdetét jelentik, hanem csupán egyszeri intézkedések, ráébredtek a befektetők a magyar valóságra. Ez a forint nagyjából 1%-os gyengülésében mutatkozott meg az euróval szemben, amivel mára egészen 319,5 forintig, a 100 napos mozgóátlagig emelkedett az árfolyam. A nevezetes mozgóátlag mellett 320 és 321 forintnál is húzódik egy ellenállásszint, ráadásul a csökkenő trendvonal is ebben a tartományban fut el. Így ezek a szintek átmenetileg megálljt parancsolhatnak a hirtelen jött forintgyengülésnek. Középtávon azonban továbbra is nyomást gyakorolhat a magyar fizetőeszközre az a tény, hogy a külkereskedelmi mérleg többletünk trendszerű csökkenése az utóbbi két negyedévben már hiányba fordult át, a maginfláció gyorsul és mindeközben laza monetáris politikát folytat a jegybank.Támasz és ellenállás szintek
ne aggódj, raktam be egy rakétát ...:o) Ha nem csap bele a villám és nem felejtik el, hogy egyszerre kell a két kulcsot elfordítani, akkor elindul a rakéta :) 467,5 24M :o)
Mtelekom