Ugye azzal tisztában vagytok, ha a MOl érdekei úgy kívánná , két három napon belül 40K fölé vihetné az árfolyamot. Egyenlőre nem érdeke, találjátok ki miért???
Azért az 5-6-ról talán te is érzed, hogy túlzás. Szerintem a 1:3 lenne kb. reális. Kiváncsi lennék, a háttérben milyen cserearánnyal kalkulálnak a magas felek.
a MOL úgyis bevonná a részvényei egy részét, nem is tudom min1 e a csere arány. Az OTP-től is visszakéri kintlévőségeit.
A Hati a lényeg fiúk !!!! Most fordítanak éppen , kis long megint megcsípnek 100 -200 pontot
Senkit nem érdekel a MOL
A MOL qrva drágán felvásárolt saját részvényeit fogja beszámítatni mostani árfolyamon, és ezt becseréli a körülbelül kétszeres árfolyamra felhúzott INA papírokra.
ha,ha. cashline értékelése. rövidtávon is 19000 nél azonnal venni kell mert nagyon leadták. ez akkor volt mikor 22-ről leindult. 18 nál azonnal felhalmozás, ma Sarkadi. ezen a szinten több évre előre igen vonzó lehet.
igen több évre minden papír vonzó mert senki nem lát előre. éveket, főleg ők nem mikor árprilisban azon lovagoltak, hogy a válság végéhez közeledünk.
Lassan megvan a BUX-ban a 200 pontos odavissza mozgás. A brókerek megint jól kerestek. kicsit most elmennek büfizni, kávézni, addig kiállnak a vevői oldalról. Leheet elfelejtenek visszaállni , de ez már nem is érdekes , hiszen ki nem kakálja le nagy ívben hol van a MOL árfolyama, egy a lényeg mozogjon a BUX.
ha már a külföldi indexek húznák felfelé, akkor a jó gyurcsányunk döngöli kicsit. ameddig nem jutnak dűlőre addig ide külföldi nem teszi be a tőkéjét az biztos.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.