"a jelenlegi választási rendszer a győztest annál jobban erősíti, minél alacsonyabb a részvétel"
Nem a Fideszt, a győztest, a mindenkori győztest.
Én értem, hogy esetleg majd a matematika alaptörvényeit is meg fogják változtatni Magyarországon, én már semmin nem csodálkoznék, de egyenlőre még érvényesek.
Igazából ezt nem értem ,merthogy egy diktatúrának az a társadalomra gyakorolt hatása ,hogy mindig szavazat veszteséggel jut további hatalomhoz egy kis belökött pénz segítségével.Vagyis ,szinte 100 %-nak tartom,hogy több Fideszes nem lett ,mint 2010-ben volt!Trafikosok zöme ,játékgépesek zöme ,földmutyiáldozatok zöme ,kiskereskedők ,vendéglátósok zöme ,ez már több százezer ember ha családostól nézem.
Arra próbáltam rávilágítani, hogy a jelenlegi választási rendszer a győztest annál jobban erősíti, minél alacsonyabb a részvétel.
Így lett kitalálva, nem véletlenül. Ha érted jó, ha nem, az is jó :)
Egy kutya mind! Nem volt kire szavazzak, senkiben nem bízom. Senki nem bizonyított még. És valószínű nem is fog. Lenni meg nélkülem is lesz valahogy. Ha rajtam múlna persze mindent megtennék ami csak tőlem telik. De ne misztifikáljuk túl itt és most nem 1 szavazaton múlik élet és halál.
Ha jólesik üssetek :) Tilt(as)satok ki ha jólesik. Még mindig kevésbé frusztráló mint biankó felhatalmazást adni bűnözőknek, csalóknak , köntörfalazó köpönyegforgatóknak.
Ez csak spekuláció. Én ugyanis nem szavaztam! Nem vagyok jó véleménnyel. Nem legitimáltam ezt a cirkuszt ami itt folyik. Ez az én értékítéletem. Szavazni pedig nem kötelező.
Nagyon tévedsz barátom. De nem haragszom! Ha jólesik verd el rajtam a port. Nem ismersz. Pláne azt hogy milyen voltam régen. Amúgy ágyban párnák közt halni meg most is kár. De esély nélküli harcba fogni békeidőben szintén dőreség.
Nem mindegy ez most? Én egy spirituális töblettel bíró Fideszre szavaztam 4 éve. Nyoma sem volt sehol a 4 év alatt. És akkor most mi van? Én voltam a marha? Vagy az aki most is odaszavaz?
Nemzeti jellem te?Ha hívna a lázadó tömeg ,hogy kifelé az útcára ,ahogy régen mondták :"fegyverbe!",ott is ezt csinálnád nem?Pont te miattad és a hasonlók miatt tart itt ez az ország és nem ott ahol Ausztria.
Örülj, hogy nem ismerlek, mert most jól szájon vágnálak, te stratéga, te....! Aki tudna tenni a jobb sorsa érdekében, de rest és még meg is magyarázza a hülyeségét, az meg is érdemli, hogy viktor jól farbakúrja!
Én amúgy nemzeti jellem vagyok. De egyben stratéga is. Itt mindennek vége a jelen állás szerint. Csak idő kérdése. Őrizzük meg az erkölcsünket talán a karmánk és a jó érzés érdekében, de itt ha adnak fogadd el ha ütnek szaladj el, -nincs már szabály. Lopnak csalnak, a nemzet meg szép lassan elfogy. Lassan vége a játéknak. Az utolsó zárja be az ajtót. Sok szerencsét és kevés csalódást mindenkinek!
Ha meglesz a 2/3, pontosan az ilyen csalódott nemszavazók miatt lesz, akik adnának vagy 10%-ot és nyilván nem azoknak, akik miatt kiábrándultak.
Legitimáltad a változatlanságot.
Lelkileg és erkölcsileg könnyebb így hogy nem szavaztam. Lett ami lett az eredmény, de részemről nem kap biankó felhatalmazást senki. Hozzáteszem eddig mindig szavaztam. De lehet hogy többet nem is fogok. Engem végképp frusztrált ez a cirkusz.
Én nem adtam biankó felhatalmazást senkinek. Nem mentem szavazni. Úgyérzem elhánytam volna magam a pártok levegőjétől amit a bizottság lehelt ki. Rosszul lettem volna tőlük. Örülök hogy nem legitimáltam ezt a velejéig romlott rendszert.
Én nem adtam biankó felhatalmazát senkinek. Nem mentem szavazni. Úgyérzem elhánytam volna magam a pártok levegőjétől a mit a bizottság lehelt ki rosszul lettem volna. Örülök hogy nem legitimáltam ezt a velejéig romlott rendszert.
Hát ennyire ba...a meg!
A felháborító meg az lesz ,amikor 4 év múlva mikor a most többséget adó Fidesz szavazók ráébrednek,ugyanannyi joggal hőbörögnek majd ,mint akivel most ölre mennének a királyukért!
Én viszont attól tartok, hogy sok fidesz sunnyogó is van, aki szégyenli ugyan, mert tudja, hogy lopkod a vezér, de lesz.rja és nekik ixel mert rezsicsökkentés van.
A részvételi arány nagy csalódás. Reméltem hogy az 1 forduló miatt jobban rááll a nép erre az 1 napra.
Szégyen ez az alacsony részvétel. Én büntetném 20.000 HUF -al aki nem megy el szavazni. Valamint súlyoznám a befizetett SZJA - val a szavazatot . Illetve szégyen , hogy a cigány kap még 4 évet. Ennyire szarnak bele az emberek :(
Kire szavazol április 6-án?