Mi már egy páran jól megégettük benne magunkat, +ban nem engedett ez mostanság kiszállni senkit, na meg az elmaradt haszon ugye amíg a többiek repesztettek.
Figyelmem kezd FHB felé fordulni. Ránéztem a topicra és nagyon megtetszett az itteni vitastílus, valamint a gondolatok. Nekem nagyon gyanús volt FHB, amikor OTP 4500 környékére emelkedett, akkor is stabil állócsillagként "tündökölt". Emiatt OTP-ben sem bíztam hosszútávon. (Igazi emelkedésből szvsz FHB sem maradhat ki. Gondoltam.) Aztán utólag a negyedéves jelentésből és következményekből már érthetőbb volt a helyzet. Viszont akkoriban sokan várták FHB emelkedését is. Azokkal most el fogják dobatni a papírokat szvsz. Utána várom az emelkedést. Nagyon közel vagyunk 400-hoz. Azt lehet hogy átverik. (Már csak a pszichés állapotfelmérés miatt is.) Tehát várok kicsit és figyelek. Persze bármi előfordulhat.
Egyébként sokféleképpen lehet manipulálni Pl. magamnak adom a pakkokat,leszorítom az árfolyamot a kicsikét meg begyűjtöm.főleg ha összességében nyereséges vagyok a BÉT-en,még az adó optimalizálás is megoldódik!Ha meg begyűjtöttem a kellő mennyiséget szépen felrántom!/ezt nem kicsik csinálják/
Ezt szerintem már bukóban dobálják. Hol lehet ennek az alja. Én ugyan 560 körül eldobtam(minuszban), mert már 6 hónapig ültem benne, de azért figyelemmel kísérem.
Biztosan tudatosan nyomják lefelé/megtehetik mert kicsi a vételi szándék/ szépen megkopasztva azokat akik bizalmukat vesztik.
Én ráülök akár évekig is,ilyen szinten nem fogom eladni! /ha marad ez a tökölés naponta vagy hetente egyszer fogok ránézni az árfolyamra.
FHB:Most vedd!