szerintem a szigetig, illetve ahogy befejeződik a sziget elszámolása addig mindenképp megy a papir. egyáltalán nem tartom lehetetlennek augusztus közepére a 450-500 körüli árfolyamot sem. ezt most leirtam, majd visszanézzük egy hónap mulva...
ez egy speki papir. ha valakinek van is valamilyen belső infója, hülye lenne kiírni, hogy mi is az. Mellesleg biztos van mögötte valami...ha nem lenne nem vennék. Bár hozzá teszem, a technikai elemzés csődje is a papir, mert ha pl egon elemzéseit nézzük már régen 1 és 2 forint között kereskedmnének vele
"A Tőzsdefórum annak kapcsán kérdezte üzletkötők véleményét, hogy immár egy hete száguld az Est Media.
Érdekes az Est Media egy hete tartó ralija - vélekedtek a megkérdezett üzletkötők -, mert érdemi fundamentális hírt nem lehet az emelkedés mellé állítani. Ennek ellenére 150 közeléből 320 fölé húzták a vásárlók a papírt.
Lassan jönnie kell egy megállónak, hiszen ha hangulati kereskedés közben megduplázódik az árfolyam, az már önmagában is elegendő ok a profitrealizálásra. Bár némileg színezheti a várakozásokat, hogy az esetenként több száz forintos bukóban ülő befektetők még a mostani szinteken is hígítani tudják pozíciójukat.
Szóba jöhet azután a technikai elemzés is, eszerint, bár sikerült az 50 napos mozgóátlag fölé tornászni az árfolyamot, a 200 napos mozgóátlag megközelítéséhez azonban jelenleg újabb árfolyamduplázásra lenne szükség. Igaz, egyelőre az a kérdés, hogy megragad-e a 300 fölötti szinteken a kurzus.
Mindez, persze, csak spekuláció, amíg nem látunk tisztán a társaságnál folyó reorganizációt illetően, továbbá az is kérdéses, hogy mit hoz nyár végén a fesztiválok kasszája, a Sziget eredményessége ugyanis perdöntő lehet.
Az is az emelkedés lassulása vagy kifulladása mellett szól, hogy a piac lassan a Sziget részesedés értékén árazza a papírt, vagyis eltűnni látszik az elmúlt hetekben jellemző diszkont."
Brumi, annyira unalmas a fórum. Nem akarsz egy kis szartseérapapir, minnyá itt a csőd, meg 1 ft-ot ér vagy valami hasonló beírással szinesiteni az utóbbi hét 100%os emelkedését?
Megmondom őszintén,nem az én érdemem,majd visszanézem,hogy ki döbbentett rá a múlt héten arra, hogy lekereskedhető ez a papír.Akkor volt,amikor azthiszem a Tőzsdefórum cikkéről vitatkoztunk,és rádöbbentem arra,hogy BARÁTI az ár,ezért ajánlottam a vételét.
ESTMÉDIA.HU
és kellő komolyságot az uraktól
(hi-hi..............:)))))))