A fenti rövid összefoglalás mellett ki kell emelni a jelenlegi világgazdasági válságkörnyezetből adódó bizonytalanságokból következő kockázatokat. Annak ellenére, hogy a napról napra formálódó gazdasági folyamatok végső, a Társaságot és piacait érintő
hatásai még nem vagy nem teljes körűen ismertek, az egyes tevékenységek piaci környezetével foglalkozó fentebbi részekben
röviden vázoljuk az ezzel kapcsolatos elgondolásainkat. Általános érvénnyel kijelenthető azonban, hogy a Társaság - minden
más gazdálkodóhoz hasonlóan - jelentősen megváltozott piaci viszonyok közé került. A jelentősen megváltozott piaci viszonyok
és körülmények magukban hordozhatják az értékeltségi szintek - esetlegesen átértékelési kötelezettséggel is járó - elmozdulásait, valamint a finanszírozhatóság és az előre nem számolható veszteségek kockázatát. A finanszírozási struktúra folyamatban lévő átalakítása, illetve az eddig nem finanszírozott veszteségek miatt a pénzügyi-likviditási helyzet feszített, ez ugyancsak
kockázatokat hordoz. Kockázatként jelentkezhet továbbá, ha a 2011-es tőkeemelés ellenére a reorganizáció végső soron nem
jár sikerrel, amely a tevékenység további folytatását is megkérdőjelezheti. Ezeken felül a gazdasági helyzet esetleges további
stagnálása vagy romlása esetén fokozódhat a szerződéses partnerek nemfizetési kockázata, amely szintén a megfelelő likviditás fenntartását veszélyeztetheti. A Társaság saját részvényekre vonatkozó határidős ügyletei miatt specifikus kockázatként
jelentkezik a világgazdasági válságkörnyezetben az elmúlt időszakban tapasztalt tőkepiaci volatilitás is. Kockázat még, hogy
egyfelől az évközben elszenvedett anya- és leányvállalati veszteségek az év végi részesedés értékeléseken keresztül – a konszolidált saját tőkén túlmenően – a Társaság egyedi saját tőkéjét is csökkentik, másfelől ugyancsak a Társaság egyedi saját
tőkéjét csökkentik a cégcsoporton belüli követelésekre az egyes csoporttagok saját tőke helyzetének figyelembe vételével az
év végével képzett értékvesztések. A két említett csökkentő tétel összhatása, korrigálva a 2012-es év elején bejegyzett alaptőke-emelés pozitív tőkehatásával mintegy 5,13 milliárd forint, ami a vonatkozó éves beszámoló közgyűlés általi elfogadását
követően a saját tőke / jegyzett tőke arány rendezésének kötelezettségével jár majd, melynek a jelen piaci körülmények között
az egyetlen megvalósítható útja az alaptőke leszállítása az egyes részvények névértékének lecsökkentésével. Bár a lecsökkent
egyedi saját tőkéből egy részvényre eső hányad a jelenlegi piaci árnál magasabb értéket mutat, a tőkerendezés végső soron
akár a Társaság által kibocsátott részvények piaci értékeltségét is negatívan befolyásolhatja. Amennyiben a tőkerendezés során
vagy azt követően friss tőke is bevonásra kerülne (kibocsátás), nem garantálható, hogy arra a jelen jelentéskori vagy a kibocsátáskori piaci áron vagy afelett kerülhetne sor. Amennyiben egy ilyen – a mindenkori piaci viszonyoktól és a pénztulajdonosok
elvárásaitól nem függetleníthető – kibocsátás a piaci ár és/vagy az egy részvényre jutó saját tőke alatti kibocsátási áron történne,
úgy az egyfelől a paci árra is hatással lehet, másfelől az akkori részvényeseknek a módosult saját tőkéből a részvényeikre jutó
hányaduk nominálisan csökkenne. Ugyanakkor ilyen esetben – melyet értelemszerűen alaptőke-leszállításnak kellene megelőznie – a meglévő részvényeseket a pénzbeli hozzájárulás ellenében kibocsátott új részvényekre átvételi elsőbbségi jog illeti meg,
melynek gyakorlása esetén ez a kockázat valamelyest mérsékelhető.
Igen, de toket csak neverteken lehet emelni. Es irtak is, hogy ehhez termeszetesen tokeleszallitas kell.
Nincs kedvem elobanyaszni, nezze meg akit erdekel.
Na, tenyleg lepek :), edzenem kell, Te meg huzz egy kover gazt. :)
Nem ertelek.
Ugy gondolom az uj nevertek ott lesz, ahol esetleg, a jovoben hajlando valaki toket emelni.
Te komolyan gondolod az 50-et - foleg, hogy most itt, 20 alatt az arfolyam?
Nekem a 10 tunik inkabb realisnak, megvalosithatonak.
Persze barmi lehet, eselyunk nics ellenuk.
Csak nem belevettel?
Van benne logika. Kovacs viszont most adottm kolcson 900K-t. Leginkabb ez erdekel.
Te legalabb leirsz egy gondolatmenetet, maci csak annyit, hogy baromsag, ami alap, levezetes nelkul csak egy bekiabalas, olyan, maintha azt mondanam, 500 lesz.
ÓH, Kedves Nyanya!
Ha felmegy 100-ig, isten bizony elviszlek magammal Hawaii-ra!
A mostani bukómból többször is körbejárhatnánk a világot.
/Az Uradnak meg majd kitalálsz valamit :-)./
ESTMÉDIA.HU
és kellő komolyságot az uraktól
(hi-hi..............:)))))))