Remélem, hogy nem ez a megoldás. N.P. cégei önmagukban nem idevalók. A most elérhető információk szerint. Szerintem csak portfólió tisztítás az egész és a parknál maradtak a részvények. Vagy ez az ember egy összekötő kapocs, mint Bakai volt AV esetében.
Ez SCS magánvéleménye volt. Ezt biztosan tudom, rendszeresen véleményt cserélünk. BCS ilyet nem mondott szerintem az biztos. Vigyázz, hogy milyen info-t honnan veszel ;) !
Tpt. 61. § (1) A nyilvánosan működő részvénytársaság részvényese vagy a szavazati jog birtokosa (e § alkalmazásában a továbbiakban: részvényes) haladéktalanul, de legkésőbb 2 naptári napon belül tájékoztatja a kibocsátót és a Felügyeletet, ha a közvetlenül és közvetve birtokolt, szavazati jogot biztosító részvényének és szavazati jogának aránya eléri, meghaladja a (3) bekezdésben meghatározott mértéket vagy az alá csökken. Első napnak azt a napot követő nap számít, amelyen a részvényes tudomást szerzett vagy az adott helyzetben általában elvárható gondossággal eljárva tudomást kellett volna szereznie a) a szavazati jogot biztosító részvény megszerzéséről, eladásáról és a szavazati jog gyakorlásának lehetőségéről, megszűnéséről, függetlenül attól, hogy ez mely napon következik be, vagy b) a kibocsátó által közzétett tájékoztatás alapján, hogy megváltozott azoknak a részvényeknek a mennyisége, amelyekhez a kibocsátó létesítő okiratának rendelkezése alapján szavazati jog kapcsolódik.
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A